Fogyókúra

Zacher Gábor megkísértette Istent, és arra a kijelentésre ragadtatta magát, hogy Orbánnak le kellene fogynia. A toxikológus nem esztétikai igényből fakadóan – trottyos gatya, öblös gyomor –, nem is a vezér saját, jól felfogott érdeke – elzsírosodott szív, infarktus, koleszterin, agyvérzés –, tehát egészségügyi, életben maradási megfontolásokból, hanem, Orbán a nemzet atyuskája szerepből fakadóan látná szívesen, ha egyetlenünk húsz-harminc kilót ledobva tündökölne eztán mindannyiunk egén. A mi érdekünkben fogyasztaná le őtet, hogy mi éljünk még kicsit.

Ugyanis azt mondta, a járvány nyomában a kaszás azért is arat bőséggel kies hazánkban, mert a mimagyarok egészen elképesztően lehangoló egészségügyi állapotban vannak, aminek egyik ágaboga, hogy rengeteg köztünk a dagadt honfitárs. De szép is volna – ábrándozott Zacher –, ha Orbán a kamerák előtt hirdetné meg a nemzetnek, fogyjunk együtt, és egyből szép lenne a világ. Mert – utalt rá az orvos, bár ki nem mondta ekképp, azt csak én teszem – van annyi eszement rajongója a minielnöknek, hogy nem csak szívesen fogyna-éhezne vele együtt, hanem a kútba is beleugrálna miatta.

Minden további nélkül. No most, egyből látjuk, hogy Zacher ideája a fantasztikum birodalmába tartozik, de jó okot kínál arra mégis, hogy Orbán termetén nem élcelődési és ovis csúfolódási szándékkal, hanem mintegy ontológiailag elmorfondírozzunk. Mert a zavarok nem szépészetiek elsősorban, nézőpontunkból nem is egészségügyiek, hanem a filozófia, pszichológia és diktátor-karakterológia jellemzői épp. Nem véletlen, hogy a köznyelv immár meghonosodott lexikaként nevezi Döbröginek a kedves vezetőt. Másnak is, de azt már Simicska kimondta, igaz, nem tette elé a dagadt jelzőt.

Mi nem mennénk bele ebbe a szűk utcába, és azt sem vizsgáljuk, hogyan néz ki aktuális állapotában vezérünk, hanem inkább a miértre helyezzük a hangsúlyt. Főleg annak fényében, hogy valamikor azt is kijelentette, nem szereti a pocakos tábornokokat, ezen kívül, mint tudjuk, utcai harcos is, és nem utolsósorban futballista. Nos, ehhez képest folyik szét termetében, ami az egyszerű logika mentén azt tételezi, hogy önmagát is utálja, mert a kép, amit magáról álmodik, köszönő viszonyban sincs a valósággal. Igaz, az álom és való antagóniája nem csak ebben az egy esetben mutatkozik meg.

Ha valaki nem a DNS-e miatt hízik el, ha tehát nincs kódolva a testében a kivédhetetlen dagadtság, akkor a túlsúlynak leginkább lelki és jellembeli okai vannak. Akaratgyengeségre, hedonizmusra való hajlandóságra, orális fixációra, mértéktelenségre, etc. utal, ebből a nézőpontból tehát a kedves vezető dagadtsága nem fizikai, hanem neurotikus bajokra utal, de nagy valószínűséggel ezzel újságot nem mondtam, a kórságnak más jelei is vannak, de ez is az egyik. És van benne még társadalomlékektani aspektus is, hiszen a NER nagyjainak java látványosan hízik.

Látjuk, ahogyan Németh Szilárd gyarapszik, Deutsch csöcsösödik. Orbán dagadtsága tehát nem önmagában álló unikum, hanem új földesuraink szinte általános jellemzője, akik momentán a döbrögiség állapotában vannak. A döbrögiség a nép sanyargatása, a habzsolás és dőzsölés, a minden áron való szerzés, míg azonban ismerünk másfajta urakat is, akik szikárak, és a lopástól eljutnak odáig, hogy szétosztják a földjüket. Ők a károlyik, akik azonban a döbrögik szemében ezért kommunisták, és ez az irány is megérne egy dolgozatot, de ma Orbán gyomrával foglalkozunk.

Mert a mi kedves vezetőnk jószerivel csak piros fazokakkal, koviubis üvegekkel, nyakában partedlivel, kezében kupicával vagy söröskriglivel fotózkodik. Ezen kívül röfikkel diskurál, vagy a parlamentben a tüntetők csokiját zabálja. Mindezt tán abból a kampányfogásból is, hogy a nép egyszerű gyermeke képet erősítse azokban, akik utána a kútba is beugranának, mert nekik ennyi elég. Így ránézvést most az összképre már csak azt kellene eldönteni, hogyan jutottunk oda, hogy a kedves vezető úgy óhajt hatalmon maradni, ha tuskónak mutatja magát.

Vagy, mert lényegéből fakadóan mást nem is tud, vagy, mert ezt véli a leghasznosabbnak, de inkább az előbbi. Viszont ha valaki ilyen látványosan nem tud parancsolni magának a gyomor dolgában, az tényleg leginkább jellemhiba, és akkor még szordínós volt a diagnózis. Van kiút azonban, mert a hír alatt, ahol Zacher Orbán fogyását delirálta, a kommentek kegyetlen népe olyan fogyókúrákat vizionált, amikhöz képest az inkvizíció kínzása babazsúr. Végül abban az emberibb módszerben egyeztek ki, hogy a kedves vezető nem bírná a börtönkosztot, és ez garantálná a sikert. A próféta szólna belőlük.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum