Az ember esendő. S ha ez nem volna elég, erős asszociatív bázissal áldotta meg őtet a teremtő, s amikor arról olvas, hogy Orbán Ráhel környezettudatos és fenntartható szemléletmódú szülőknek nyit bababoltot, akkor lefordul a székről röhögtében. S amikor ebbéli állapotában a szerettei megkérdik szelíden, mert aggódnak az elmeállapotáért, minek is örül annyira, azt kell válaszolnia nekik, nem nevetek, zokogok, kedveseim, mert így is van. Ugyanis Orbán Ráhel környezettudatos bababoltjának ideájától lelki szemei előtt megjelenik Orbán Ráhel, a környezettudatos anyuka, aki épp a szaros pelenkát hajítja el az autópálya mellett.
Az irány, amelyen a hercegkisasszony elindult, helyes tehát, de kisebb módosításokra szorul, ha nem is tesz tanúbizonyságot túl nagy képzelőerőről. Vajna Timi fánk, Orbán Ráhel rugdalózó, seco jedno, mindkettő arra mutat, hogy tőke van, ész nincs, de miért is lenne. De nem is ez az érdekes, hanem a megcélzott közönség, ők a jómódú, a NER által kitömött kispapák és kismamák, akik, ahogyan olvashatni a tervekben, különleges életérzést és szemléletmódot is kapnak, és mindettől meg kell a szívnek szakadni. Már épp készül is. Nem volt hiábavaló a svájci oskola, ahol ráragadt Ráhelre a minőség, ám ebből az is kiderül, a magyar valósághoz olyan a viszonya, mint az apukájának.
Semmilyen. Egyébként mindenki olyan boltot nyit, amilyet csak akar, ha van pénze. Úgy is mondhatnánk, mindenki olyan üzletbe bukik bele, amilyenbe nem szégyell, Orbán Ráhel azonban a saját lábán álló férjével egyetemben nem tartozik a nekünk közömbös kategóriába, mégpedig azért, mert jószerivel a köz pénzéből élik az életüket és álmodják álmaikat annak ellenére, hogy ezek a pénzek már elveszítették közpénz jellegüket. Mi azonban tudjuk, hogy nem. Mindezek mellett az álmok is figyelemre méltóak, miszerint az üzlet egy „concept store” lesz, amely „egyedülálló vásárlási és kikapcsolódási hely a tudatos szülők számára”.
A feltétel azonban, és ami engem felettébb bősszé tesz, hogy jómódúnak kell lenni azoknak a fiatal szülőknek, amit nem tudni, miképp ellenőriz majd a bolt személyzete, vagy még tovább álmodva az álmokat, hogy kell-e keresetigazolás a pelenka vásárlásához, és mit tegyen az, aki minimálbéren van. Bár tudjuk, hogy a szegénységnek mosószappan szaga lengedez, ami azonban még mindig jobb, mint a szaros pelenkáé, összefoglalva tehát, aki eltartott kisujjal akar partedlit venni vagy eladni, az nem erre a világra való. Mint ahogyan az is delikát, hogy a pelenkahajigáló mesél környezettudatosságról, mert ez így együtt nem megy.
A cég, amelyik ezt a csodát üzemeltetni fogja, Orbán Ráhel kizárólagos tulajdona, hárommillió forint a jegyzett tőkéje, és ő az ügyvezető is. Az volna még a delikát, ha a hercegkisasszony beállna a pult mögé is, de sejtéseim szerint ilyentől nem kell tartani a pelenkavásárló jómódú szülőknek. Nem baj, nekem nem hiányzik, csak a tudat – és nem a környezettudat – feltűnő, ami szerint hősünk érzékelhetően elemelkedett az anyaföldtől, és nem is szeretne oda leszállni. De így van az összes NER feleség, elvált feleség és szerető, akik uruk vagy barátjuk – itt még az apjuk – okán is egy idő után kezdik úgy érezni, hogy kékül a vérük, és rázzák a rongyot, mint valami rumbatököt.
Summázva azt, ami egy szuszra így kifakadt, mint valami gennyes kelés, ok, indok és érdem nélkül kezdik másnak és különbnek érezni magukat, mint azok a milliók, akiknek a pénzéből kurválkodnak. Ha én CSOK-kal etetett kismama volnék, fölháborodnék azon, hogy a hercegkisasszony mi a francot képzel magában, de a CSOK-kal etetett kismamák ilyet nem tesznek. Ezért lakatják őket jól a kirakattal. Ez is mindegy, mint ahogyan az is, hogy az elit pelenkabolt meg fog bukni. Rizikó nincs, mert semmi sem piaci alapon működik, s ha Ráhel csak annyira okos, mint Mészáros Lőrinc, baj nem érheti. Az állam, azaz a mi pénztárcánk végtelen, amíg a papa hatalmon van.
Vélemény, hozzászólás?