Nagy Ferenc, a nemzeth csalogánya

Én nem tudom, milyen mélyre lehet merülni az erkölcsi mocsokban, de úgy tűnik, ez a kút feneketlen. Amikor Nagy Ferenc skrupulusok nélkül kijelölte a helyét a NER-univerzumban, és Orbán seggében találta meg a létezés értelmét jól megfogalmazott anyagi haszon reményében, az nem is maradt el. Kéz a kézben jár a kedves vezető hátsójának szidolozása és a krajcárok csörgése, ez egy jól meghatározható kereskedelmi viszony. Igaz, erős és hatalmas gyomor kell hozzá, de Nagy Ferencnek van ilyenje, tőle már nem is kell kérni semmit, önként és dalolva hengergőzik a szarban, miközben eltelten röfög, hálatelt szemei pediglen csillognak.

Nagy Ferenc koncertezett a minap, és ezen szükségét érezte a buzizásnak, ráérezve mintegy a kor üterére. Bár a dramaturgia és a koreográfia hagyott némi kívánni valót maga után, de a Kossuth-díj nem garancia a minőségre, mint ahogyan mindenféle keresztek sem az erkölcsi tartásra. Manapság a díjak a hűség jutalmai, ezért kapja meg őket mindenféle szaralak. Nagy Ferenc is a Kossuth-díjával három nőnek öltözött férfit vezényelt a színpadra, miszerint ezeket Merkel küldte, hogy ők nem buzik, de nagyon melegek, azt sem tudják, fiúk vagy lányok, mert transzvesztiták. Majd megénekeltette őket, és a tökeit markolászva elbocsátotta a statisztákat.

Jelezve mintegy, hogy bekaphatják mind az összes buzik, utánuk ordítva, hogy „ezt a Q-t odaadom nekik”. Mint kitetszik, még tényleg nem egészen kiforrott a műalkotás, de azért Szabad Nép félórának megteszi, és lehet fáradni a kasszához. Beleillik abba a sorba, amelyben a NER csinovnyikjai, lojalistáti és talpnyalói ma szükségét érzik kifejteni, mennyire utálják a melegeket, holott eddig ilyenen még el sem gondolkoztak. Olyan ez, mint amikor a párttitkárok nekiláttak ministrálni, ez pedig egybe esett azzal, amikor Orbán Viktor felfedezte a benne tanyát verő Istent, kies hazánkat pedig megülte a tömjénszag. Ugyanekkor Semjén seggéből meg böjti szelek kezdtek lengedezni.

Megfelelési kényszerek irányítják a Sátán rendszerét, a kedves vezető csak lerakja a jelzőkarókat néhány böffenésével, a nagyferencek pediglen kiteljesítik annak tartalmát, elvégezve a mocskos munkát. Orbán mondhatja, hogy ő nem homofób és antiszemita, ő ilyesmiket soha ki nem ejtett a száján, de Hitler sem mondta, hogy el kell pusztítani a zsidókat. Ezek a rendszerek önjáróak, amit már Marquez papa is megmutatott nekünk a Száz év magányban Aureliano Buendia ezredes hatalmát jellemezve: „Még ki sem mondta, sőt, ki sem gondolta a parancsait, már végre is hajtották őket, és mindig sokkal messzebbre mentek, mint ameddig ő maga elmerészkedett volna”.

Elvárások és megfelelési kényszerek irányítják a sátáni építményt. Elég csak ennyit tudnunk, máris megértjük a bayereket, bencsikeket és az összes többit, ocsmány harsányságukat és látszólagos meggyőződésüket. Az ilyen erkölcsiséggel sok baj van, a legfőbb az, hogy a végén megmérgezi és eltorzítja a lelket. Minél többet és minél hangosabban ordítják azt, amit úgy vélnek, hogy elvárnak tőlük, a mocskos eszmék lassan belsővé válnak, és máris megértjük a békemenetek résztvevőit, ami halmaz lehet, már nem az anyagi haszonért, hanem meggyőződésből csinál hülyét magából. De ehhez kell egyfajta erkölcsi tartatlanság és gyengeség, a gondolati restségről nem is beszélve.

Nagy Ferenc átváltozása ebből a szempontból azért érdekes, mert nem is volt olyan régen, amikor hűségesküt tett, és lám, máris milyen mélyre jutott a ganyéban. A NER nagyjai és haszonélvezői mind ugyanezt a pokolbéli utat járják, egyre mélyebbre haladva, átváltozásukban pedig eljutva odáig, hogy fel sem fogják, hová süllyedtek. Bizonyos utak szükségszerűek. Ahogyan nemrég Schuster Lóránt kapcsán elmeséltem, ő – és Nagy Ferenc is – mérhető tehetség és teljesítmény híján a múlt rendszerben az üldözöttség mítoszából éltek, ami a rendszerváltással elveszett. Hogy meg tudjanak élni, szolgálni kell valakit, aki hajlandó fizetni.

Orbán hajlandó, de ennek ára van, mégpedig a személyiség teljes feladása, ha volt előtte ilyen készsége a delikvensnek egyáltalán. Nagy Ferenc a szemünk előtt járja be ezt a poklot azzal a sajátságos melléklettel, hogy láthatólag jól is érzi magát benne. És mik vagyunk mi, hogy emiatt netán sajnáljuk őt, nincsen ahhoz erő a lelkünkben, mert elég a magunk baja. Így hát, ami ez irányú készség marad bennünk, az az elfajulás útjának és logikájának megértése, de a megvetést ez egyáltalán nem csökkenti, mert nem vagyunk megbocsátó buddhák, és bár lehetnénk. De nem olyan időket élünk, illetve magyarázatként: amit Nagy Ferenc művel, arra egyáltalán nincsen mentség.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum