Ráhel kékvérű babái

Az ember esendő. S ha ez nem volna elég, erős asszociatív bázissal áldotta meg őtet a teremtő, s amikor arról olvas, hogy Orbán Ráhel környezettudatos és fenntartható szemléletmódú szülőknek nyit bababoltot, akkor lefordul a székről röhögtében. S amikor ebbéli állapotában a szerettei megkérdik szelíden, mert aggódnak az elmeállapotáért, minek is örül annyira, azt kell válaszolnia nekik, nem nevetek, zokogok, kedveseim, mert így is van. Ugyanis Orbán Ráhel környezettudatos bababoltjának ideájától lelki szemei előtt megjelenik Orbán Ráhel, a környezettudatos anyuka, aki épp a szaros pelenkát hajítja el az autópálya mellett.

Az irány, amelyen a hercegkisasszony elindult, helyes tehát, de kisebb módosításokra szorul, ha nem is tesz tanúbizonyságot túl nagy képzelőerőről. Vajna Timi fánk, Orbán Ráhel rugdalózó, seco jedno, mindkettő arra mutat, hogy tőke van, ész nincs, de miért is lenne. De nem is ez az érdekes, hanem a megcélzott közönség, ők a jómódú, a NER által kitömött kispapák és kismamák, akik, ahogyan olvashatni a tervekben, különleges életérzést és szemléletmódot is kapnak, és mindettől meg kell a szívnek szakadni. Már épp készül is. Nem volt hiábavaló a svájci oskola, ahol ráragadt Ráhelre a minőség, ám ebből az is kiderül, a magyar valósághoz olyan a viszonya, mint az apukájának.

Semmilyen. Egyébként mindenki olyan boltot nyit, amilyet csak akar, ha van pénze. Úgy is mondhatnánk, mindenki olyan üzletbe bukik bele, amilyenbe nem szégyell, Orbán Ráhel azonban a saját lábán álló férjével egyetemben nem tartozik a nekünk közömbös kategóriába, mégpedig azért, mert jószerivel a köz pénzéből élik az életüket és álmodják álmaikat annak ellenére, hogy ezek a pénzek már elveszítették közpénz jellegüket. Mi azonban tudjuk, hogy nem. Mindezek mellett az álmok is figyelemre méltóak, miszerint az üzlet egy „concept store” lesz, amely „egyedülálló vásárlási és kikapcsolódási hely a tudatos szülők számára”.

A feltétel azonban, és ami engem felettébb bősszé tesz, hogy jómódúnak kell lenni azoknak a fiatal szülőknek, amit nem tudni, miképp ellenőriz majd a bolt személyzete, vagy még tovább álmodva az álmokat, hogy kell-e keresetigazolás a pelenka vásárlásához, és mit tegyen az, aki minimálbéren van. Bár tudjuk, hogy a szegénységnek mosószappan szaga lengedez, ami azonban még mindig jobb, mint a szaros pelenkáé, összefoglalva tehát, aki eltartott kisujjal akar partedlit venni vagy eladni, az nem erre a világra való. Mint ahogyan az is delikát, hogy a pelenkahajigáló mesél környezettudatosságról, mert ez így együtt nem megy.

A cég, amelyik ezt a csodát üzemeltetni fogja, Orbán Ráhel kizárólagos tulajdona, hárommillió forint a jegyzett tőkéje, és ő az ügyvezető is. Az volna még a delikát, ha a hercegkisasszony beállna a pult mögé is, de sejtéseim szerint ilyentől nem kell tartani a pelenkavásárló jómódú szülőknek. Nem baj, nekem nem hiányzik, csak a tudat – és nem a környezettudat – feltűnő, ami szerint hősünk érzékelhetően elemelkedett az anyaföldtől, és nem is szeretne oda leszállni. De így van az összes NER feleség, elvált feleség és szerető, akik uruk vagy barátjuk – itt még az apjuk – okán is egy idő után kezdik úgy érezni, hogy kékül a vérük, és rázzák a rongyot, mint valami rumbatököt.

Summázva azt, ami egy szuszra így kifakadt, mint valami gennyes kelés, ok, indok és érdem nélkül kezdik másnak és különbnek érezni magukat, mint azok a milliók, akiknek a pénzéből kurválkodnak. Ha én CSOK-kal etetett kismama volnék, fölháborodnék azon, hogy a hercegkisasszony mi a francot képzel magában, de a CSOK-kal etetett kismamák ilyet nem tesznek. Ezért lakatják őket jól a kirakattal. Ez is mindegy, mint ahogyan az is, hogy az elit pelenkabolt meg fog bukni. Rizikó nincs, mert semmi sem piaci alapon működik, s ha Ráhel csak annyira okos, mint Mészáros Lőrinc, baj nem érheti. Az állam, azaz a mi pénztárcánk végtelen, amíg a papa hatalmon van.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum