Lipsik, harangok, müezzinek

Kölökkoromban fölöttünk lakott Fülöp úr a harmadikon. Új volt még a világ, gyorsabban nőttek ki a házak a földből, mintsem a környezet alakult volna hozzájuk, és így történhetett, hogy a ház töviben ott felejtődött egy vasúti sín, azon pedig vonatok hozták a kavicsot, föhenyet, és ezt éjszaka zajos markolókkal rakogatták kifelé, ha úgy diktálta az ütem. Mintha egy bánya közepén élt volna az ember, ahogyan épült erősen a szocializmus éjjel és nappal.

Fülöp úr egy békés üveges volt, apró ember két lánykával, akinek a hangját sem lehetett hallani, mígnem az egyik éjszaka cirkuszra ébredt a ház, ugyanúgy, mint a kőkorszaki szakiknál, amikor Frédi veri az ajtót, hogy Vilma engedje be, s körül sorra gyulladnak fel a fények a kőkorszaki házakban. Hasonképp nálunk is, ahogyan Fülöp úrból tört elő a keserve. Nagyon hangosan, nagyon részegen és nagyon őszintén bőgte bele az éjszakába, miszerint: az anyátok picsáját, alunni akarok.

Mindezt a markolóknak ordította, akik szorgalmasan és zajosan rakták a kavicsot nagy reflektorok fényénél, építették a szocializmust, míg mi szenderegtünk, mint a robogás, úgy megszokva a gépeket, hogy azokra nem, ámde Fülöp úr óbégatására fölriadtunk. S mondom, gyúltak föl a fények az ablakokban, ahogyan a pizsamás polgártársak tódultak nézni, hogy na, kit ölnek vajon, kinek vére folyik, s mennyire. De csak Fülöp úr volt részeg erősen, és kijött belőle az őszinteség a szocializmus éjszakai építéséről.

Pihenni szeret az ember, ha joga nincs is hozzá, de olykor megcsomósodik a keserve, ahogyan Fülöp úrban is azon az éjen. Megoldódott azonban a konfliktus, mert a markoló kezelője leállította a gépet, kiszállt abból, és az ablakunk alá ballagva fölszólt a harmadikra a pizsamás Fülöp úrnak szelíden, miszerint: fogd be a pofád, te barom, nagyobb zajt csapsz, mint a gépek. Ettől csudálatosan Fülöp úr aludni tért, a ház pedig elsötétült, mintha hazamentek volna a legények a faluvégi kurta kocsmából.

Mindez pedig azért szállt föl az én csésze teámból, mert Balatonberényben betiltották az éjszakai és hajnali harangszót, ami zavarta a nyaralni és pihenni vágyókat. Ez pedig, mint annak idején a szocializmus építése vs. Fülöp úr, ebben a kontextusban a nemzeti, keresztény Magyarország, kontra belvárosi lipsik dichotómiaként jelent meg a Pesti Tv sajtómunkása tudatában, ahol az aludni óhajtók a dolgos vidéki Magyarország ellenségeként, Orbán után szabadon, diplomás kommunistaként jelentek meg.

Fülöp úr sem volt lipsi, egy jódógos üveges volt, aki a fröccsöktől kényszerítve fejtette ki, hogy alunni akar, az annyuk picsáját, mindebből pedig arra is következtethetünk, a berényi nyaralók sem a nép ellenségei, csak pihenni vágynak. De ebből is sikerült kereszténységvédő buzgalmat csiholni, mint annak idején a szent szánkók meggyalázásából advent pátoszos időszakában. Bohár Dánielnek hívják a NER szorgalmas sajtómunkását, aki liberális ármányt sejt amögött, ha valaki aludni szeretne.

„Nyilvánvalóan, amikor lejönnek ide Budapestről a belvárosi értelmiség, és akkor előadják a nagymenő budapestit, hogy őket zavarja az, hogy reggel harangoznak reggel öt vagy hat órakor, vagy zavarja őket, hogy a kutya ugat vagy kukorékol a kakas. Hát az ilyen”. – Ez Bohár Dániel tényfeltáró munkásságának veleje, amiből az a különös kép mutatkozik, hogy vannak a dolgos berényiek meg a belvárosi hitetlenek, akik a terrorjukkal a maguk képére formálják a romlatlan magyar vidéket.

Fülöp úr csak e kontextusbéli miheztartás végett jutott eszembe, és azért, mert nem akartam direktben lehülyézni a tényfeltáró újságírót, aki, ha még két mondatot ír vagy mond, eljutott volna a keresztényüldözésig. Már épp az ajtajában toporgott. Elkezdett utalgatni müezzinekre, arabokra, még jó, hogy nem merült bele egészen. De megoldást is javasolt: „Kedves belpesti nyaralók! Faluhelyen bizony szól a harang és kukorékol a kakas. Ha ez nem tetszik, akkor ne petíciót írogassatok, hanem maradjatok otthon.”

No most, én erre inkább nem szólok egy szót sem, mert messzire vezetne, el egészen Karácsony biciklijéig. Helyette inkább felhívom a figyelmet Bohár konzekvenciájának nyelvezetére, ami majdnem felér egy jól fejlett ötödikes nívójához, mint ahogyan gondolatisága sem sokban különbözik attól. S mindezek után az a legérdekesebb, hogy látom, ahogyan ez a Bohár a tyúkszaros Berényből elautózik egy „belpesti” kocsmába, ahol elmeséli a hasonszőrűeknek, miszerint megint jól odacsapott a lipsiknek. Aztán a pénztárhoz fárad.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum