Elkezdődött hát a konzultáció megint. Demokráciánk kiteljesedése, ünnepe mintegy, midőn Terus néni úgy dönt, nyissanak azok a rohadt kocsmák, igyanak a népek, feledjék a bajt, de kizárólag húsvét előtt egy nappal, hogy amikor Jézus urunk föltámad, öröme teljék a magyari népben, aki körmenetel, két pofára tömi a sonkát, és bamba locsolóversek segedelmével issza detoxra magát az alapvető élelmiszerből. A konzultáció során a démosz úgy fejti ki akaratát, hogy nem tudja, a többiek mit fejtettek ki, s ha mindenki mást akar, akkor is az lesz, amit Orbán.
Ez a magyari demokrácia lényege, hogy mindig azt mondják, a népek ezt akarják. Egyesével senki nem is azt akarja, amit aztán közösen mégis, ez a matematika varázslata, tehát a mínuszszor mínusz az plusz, bármily valószerűtlen is ez. De nem is igazi konzultáció ez, nem jön a levél, ami mégis személyessé teszi. Hogy látod, Bözsi, itt írta alá miniszterelnök urunk, személyesen levelez velünk, egyszer majd spontánul be is csönget a kampányban, egészen véletlenül, csak előtte a konyhából elviszi a késeket a TEK. Az online konzultációnak semmi varázsa egyáltalán.
Viszont előfordul majd, hogy onnan is válaszolnak, ahol még áram sincs, nemhogy net, mert ki látja azt a szervert, senkise, akárha választás napja este nyolc óra. Ez nem egy cserépszavazás, amely fajsúlyosan őrzi az akaratot, rávésve a fajanszra, hogy Orbán takarodj, ez a szavazás, válasz, akarat imitációja csupán, az igen meg a nem elsuhan a drótban az adatainkkal együtt, és ott maradunk magunkra a kétségeink közt, hogy akkor milyen szuri jár nekünk, mennünk kell-e a sor végére, nyit-e a sarki ivó, semmit nem tudunk, és ott állunk anyátlan, apátlan árván egy szál magukban.
Ez a sürgősségi konzultáció azt mutatja, hogy Orbán unja a járványt. Nem köznapian, mint a pórnépek, akinek az agyára mennek a tilalmak és kötelezvények, hanem ontológiailag. Orbán olyan magasan levitál a fejünk felett, hogy a járvánnyal járó babramunka lekötni nem bírja őtet. Legutóbb is kibukott belőle a filozófus, és Róma barbár testvéreinkkel való közös lerohanásáról ábrándozott és delirált, mint kultúránk gyökere. Előbb-utóbb eljutunk a Szíriuszig is, csak ki kell várni. Ilyen tripnél a vakcina csak zavar, nem tetszik, eridj a sor végére paraszt.
Ez a nexus a népfelség felé, meg a krumpli, neccben, zsákban, mindegy. A járványban ott tartunk, az az irány, hogy hamahama legyen beoltva minden paraszt, akár csapvízzel is, és akkor mondhatja a kedves vezető, oltást megkaptad, megmentettelek, mit akarsz még, pofád befogod. S így letudván a járvány terhét, fordulhat annak hasznához, a szerzéshez alapost. Olyan jókat tesz a démosszal vezérünk, hogy kétmillió alattvaló él a létminimum alatt, de ez annyira alantas, dolog, hogy foglalkozni vele nem komilfó, hol van ez Róma lerohanásához és a magyar testtartáshoz képest.
A közelébe sem ér. Mint tudjuk, a tirannosz nem foglalkozik nőügyekkel, gazdasági kérdésekkel, nem jogászkodik, nem érnek fel hozzá apró-cseprő dolgaink, hanem koviubit pancsolva álmodozik a nagyságról, s mint látjuk, a járvány ügyeiben meg Terus néni dönt. Ilyen hozzáállással az a csoda, hogy az ország még nem hullott apró cafatokra, és nem verte fel a dudva, a muhar és a gaz. Még viszi előre a tehetetlenségből fakadó lendület, úgy, ahogy működik, de amikor egyszer valamikor véget ér a vírus hatalma, ott állunk majd a füstölgő romokon.
Tönkre ment cégek, kocsmák, éttermek, begyöpösödött színházak, vonagló könyvtárak, szétrohadt utak, és tavaszi virágillat között. De most a nép majd dönt arról, a legények locsolhassák a lyányokat, talpaik léphessenek egymásra, legyen körmenet, és akár kilenckor is lehessen az utcán lenni. Mindenki boldog lesz a hypóval mosott tojásaival, énekeljük a Nélküledet meg csűrdöngölünk, hogy ez az éjszaka soha nem ér véget. És milyen nagy lesz az ámulat, amikor a talpasok rájönnek, tényleg nem. De szavuk nem lehet, arra bennük lesz a kínai cucc, amivel a kedves vezető mindenkit meggyógyít.
Vélemény, hozzászólás?