Népszava

Elkezdődött hát a konzultáció megint. Demokráciánk kiteljesedése, ünnepe mintegy, midőn Terus néni úgy dönt, nyissanak azok a rohadt kocsmák, igyanak a népek, feledjék a bajt, de kizárólag húsvét előtt egy nappal, hogy amikor Jézus urunk föltámad, öröme teljék a magyari népben, aki körmenetel, két pofára tömi a sonkát, és bamba locsolóversek segedelmével issza detoxra magát az alapvető élelmiszerből. A konzultáció során a démosz úgy fejti ki akaratát, hogy nem tudja, a többiek mit fejtettek ki, s ha mindenki mást akar, akkor is az lesz, amit Orbán.

Ez a magyari demokrácia lényege, hogy mindig azt mondják, a népek ezt akarják. Egyesével senki nem is azt akarja, amit aztán közösen mégis, ez a matematika varázslata, tehát a mínuszszor mínusz az plusz, bármily valószerűtlen is ez. De nem is igazi konzultáció ez, nem jön a levél, ami mégis személyessé teszi. Hogy látod, Bözsi, itt írta alá miniszterelnök urunk, személyesen levelez velünk, egyszer majd spontánul be is csönget a kampányban, egészen véletlenül, csak előtte a konyhából elviszi a késeket a TEK. Az online konzultációnak semmi varázsa egyáltalán.

Viszont előfordul majd, hogy onnan is válaszolnak, ahol még áram sincs, nemhogy net, mert ki látja azt a szervert, senkise, akárha választás napja este nyolc óra. Ez nem egy cserépszavazás, amely fajsúlyosan őrzi az akaratot, rávésve a fajanszra, hogy Orbán takarodj, ez a szavazás, válasz, akarat imitációja csupán, az igen meg a nem elsuhan a drótban az adatainkkal együtt, és ott maradunk magunkra a kétségeink közt, hogy akkor milyen szuri jár nekünk, mennünk kell-e a sor végére, nyit-e a sarki ivó, semmit nem tudunk, és ott állunk anyátlan, apátlan árván egy szál magukban.

Ez a sürgősségi konzultáció azt mutatja, hogy Orbán unja a járványt. Nem köznapian, mint a pórnépek, akinek az agyára mennek a tilalmak és kötelezvények, hanem ontológiailag. Orbán olyan magasan levitál a fejünk felett, hogy a járvánnyal járó babramunka lekötni nem bírja őtet. Legutóbb is kibukott belőle a filozófus, és Róma barbár testvéreinkkel való közös lerohanásáról ábrándozott és delirált, mint kultúránk gyökere. Előbb-utóbb eljutunk a Szíriuszig is, csak ki kell várni. Ilyen tripnél a vakcina csak zavar, nem tetszik, eridj a sor végére paraszt.

Ez a nexus a népfelség felé, meg a krumpli, neccben, zsákban, mindegy. A járványban ott tartunk, az az irány, hogy hamahama legyen beoltva minden paraszt, akár csapvízzel is, és akkor mondhatja a kedves vezető, oltást megkaptad, megmentettelek, mit akarsz még, pofád befogod. S így letudván a járvány terhét, fordulhat annak hasznához, a szerzéshez alapost. Olyan jókat tesz a démosszal vezérünk, hogy kétmillió alattvaló él a létminimum alatt, de ez annyira alantas, dolog, hogy foglalkozni vele nem komilfó, hol van ez Róma lerohanásához és a magyar testtartáshoz képest.

A közelébe sem ér. Mint tudjuk, a tirannosz nem foglalkozik nőügyekkel, gazdasági kérdésekkel, nem jogászkodik, nem érnek fel hozzá apró-cseprő dolgaink, hanem koviubit pancsolva álmodozik a nagyságról, s mint látjuk, a járvány ügyeiben meg Terus néni dönt. Ilyen hozzáállással az a csoda, hogy az ország még nem hullott apró cafatokra, és nem verte fel a dudva, a muhar és a gaz. Még viszi előre a tehetetlenségből fakadó lendület, úgy, ahogy működik, de amikor egyszer valamikor véget ér a vírus hatalma, ott állunk majd a füstölgő romokon.

Tönkre ment cégek, kocsmák, éttermek, begyöpösödött színházak, vonagló könyvtárak, szétrohadt utak, és tavaszi virágillat között. De most a nép majd dönt arról, a legények locsolhassák a lyányokat, talpaik léphessenek egymásra, legyen körmenet, és akár kilenckor is lehessen az utcán lenni. Mindenki boldog lesz a hypóval mosott tojásaival, énekeljük a Nélküledet meg csűrdöngölünk, hogy ez az éjszaka soha nem ér véget. És milyen nagy lesz az ámulat, amikor a talpasok rájönnek, tényleg nem. De szavuk nem lehet, arra bennük lesz a kínai cucc, amivel a kedves vezető mindenkit meggyógyít.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum