Mint emlékezhetünk, a NER, azon belül is különösen Orbán miniszterügynök elvtárs mindenkit meggyógyít. A sánták eldobják botjaikat, a vakok újra látnak, a süketek hallanak, és a bénának is kerül új gumi a tolószékére. És mindeközben, hogy el ne feledjük, rálicitálva a Názáretire, a vízből nem is bor, hanem házi főzésű kisüsti válik, pláne adómentesen, ahogy szakad rá a magyari népekre a soha meg nem szűnő Kánaán. Csak az nem gyógyul meg, aki nem is akar igazán, mert nem olyan a hozzáállása, nincs meg benne a harci tűz. Az ilyen élhetetlenek meghalnak. Mostanság egyre többen.
Ezt, hogy mindenkit meggyógyítunk, egy óvatlan pillanatban adta elő úgy két hónapja miniszterügynök elvtárs. Csupa ilyen óvatlan pillanat az élete, így rátekintve ezért beszél annyi sületlenséget, ami nem volna baj, mindenki csak azt adhatja, ami a lényege, s neki ez. Hogy egymásnak ellentmondó dolgokat állít immár akár egy órán belül is, az sem baj már, mert megszoktuk. Hogy az internet népének egészen enyhe minősítését tegyük ide mélyen egyetértve vele, ez már akkor is hazudik, ha levegőt vesz. De vannak cifrábbak is, amit azért nem idézek, mert még az venné ki magát, hogy én pikkelek őszentségére.
Pedig ez egyáltalán nem igaz. Sokkal mélyebb emóciók fűznek hozzá elképesztő elgondolásokkal, aminek leföstésére Bosch papa ecsetje kellene, de ne fárasszuk ezzel egymást. Hasznosabb, ha Sheldont hívom segítségül újólag, aki, amikor megkérdezték tőle, szereti-e a kanapé sarkában lévő állandó ülőhelyét, azt felelte, ez így nem helyes. Mint megmutatta, kifejtette, ő az anyját szereti, a kanapé sarkán leledző állandó ülőhelyéhez ezzel szemben sokkal mélyebb vonzalmak fűzik. Ezt tessenek az ellenkező irányú érzelmi irányultsággal elképzelni alaposan.
Majd mindezután hozzáfűzni egy három oldalas káromkodást, amelyhez értelmező kéziszótár szükséges, de mindig az a vége, hogy a kurvaannyát, vagy más felemelő lexika. Ennyire szeretem én a magam szerény eszközeivel fénylő, egyetlen csillagunkat, és nem vagyok vele egyedül. Viszont a többiek politikusok, azért nem mennek semmire. Én sem, de nem teszek úgy legalább, mintha valami haszna is volna a nyomorult életemnek. És most, hogy ezen így szerencsésen túljutottunk, nézzünk vissza miniszterügynök elvtárs szavaira, amelyek a fentebb jelzett okok miatt egyre kevésbé érdekelnek.
A tegnapi kossuthi szeánsz azonban kihozott a béketűrésből, pedig előtte hasogatott fát a hátamon a szomszéd, mert hidegek már a nappalok és az éjszakák. Tegnap, a szeánszig már közel nyolcezer honfitársunk halt bele a vírusba, amiről miniszterügynök elvtársnak az jutott az eszébe, beugrott neki mintegy, hogy „végül is nem baj, mert jól bemérték, hogyan kell erről kommunikálni” És most elengedem az elébb fölvázolt tengernyi káromkodást a végén egy kurvaannyáttal, majd azt mondom látszólag higgadtan, hogy álljunk meg egy szóra, ha nem is tanár úr, de Kalifaszi József legalábbis.
He, kérdjük ekkor közös erővel miniszterügynök elvtársat, és még egyszer: he? Ily lényegre törően, hogy akkor most mi van. A halál ugyanis nem tréfadolog, főleg nem azoké, aki mindenkit meggyógyítottunk már előtte, és föltennénk mindezek után de csak visszafogottan, hogy ennyi ennek az élet? Isten adta, isten elvette, pedig mi – és itt újólag a tegnapi duma: “Jól felkészültünk nyáron, megcsináltuk a konzultációt, beszereztük a szükséges védőeszközöket, felkészítettük az orvosokat, ápolónőket.” Minden bizonnyal, sőt, még a kórházparancsnokok is jól harcolnak a halál frontján és erősen.
Tudjuk, hogy a felelősséget hárítja. A konzultáción mondták neki a zemberek, mi legyen, orvosok, ápolók kiképezve, lélegeztetőgépek a raktárban vagy úton valahová piros masnival átkötve, rendőrök az utcán, így, ha nem lenne flegma a drága, még mondhatná azt is, mit tegyek, köpjek vért? – Mint aki belerokkan a felelősségbe és az érettünk végzett munkába. De mégis flegma a manus, bemérte, hogyan kell kommunikálni nyolcezer halottról, baj nincs, mert nem jönnek egyenes kaszával a népek a Karmeliták ellen. És ez a lényeg.
Minden más le van szarva. Az élet is, de legfőképp a halál. Végül is, mondhatta volna szokás szerint miniszterügynök elvtárs azt is, hogy boldog karácsonyt, vagy elbújhatott volna a függöny mögé, de nem. Karakánul kiállt, mert bemérte, hogyan kell kommunikálni, a konzultáció is megvolt. Hogy hullunk, mint a legyek, Mária néni tehet róla, ő ikszelt így a levélben, meg a szomszédja. A zemberek döntöttek a zemberéletről, pofánkat befogjuk, és várjuk a halált, aki vagy kopogtat vagy nem, s ha igen, a NER tudja, hogyan lehet győzelemként eladni azt is.
Például, hogy máma hányan nyertek soron kívüli bebocsátást a Mennyországba. Miniszterügynök elvtárs személyesen dumálta le Szent Péterrel, hogy fogadja odaadó szeretettel a magyari látogatókat. Pofánkat befogjuk, és hálaadó szentmisét celebráltatunk miniszerügynök elvtárs érettünk való szívbéli jóságát dicsérendő. De reagálhatunk másképp is arra, hogy úgy általában le sem szarja, mi történik a népekkel, hazudik és flegmán másra mutogat. Ami ezen kívül esik, azt talán jól csinálja, gondolok itt a szotyolazabálásra. Más tehetsége nincs a manusnak.
Vélemény, hozzászólás?