Orbán Viktor Mihályt, úgy is mint diktátor, mindenféle alakban ábrázolják ezekben a napokban idegenszívű sajtótermékek a világ összes tájain, riogatva olvasóikat, hogy lám, van egy ország, ahol ilyenek történhetnek még mindig. Ilyen emberek teremnek, ilyen hülye népek vannak, hogy hagyják, sőt tapsikolnak neki. Se szeri, se száma az elriasztó sajnálkozásoknak, például nem tudom, hollandul miképp hangzik az édes, jó teremtőm mit tettél te velünk, de biztosan valami kattogó zakatolás, mint amikor készül fölrobbanni a kotyogó.
Mi benne élünk az édes, jó teremtőmben, míg pedig azok, akiknek ezek a sajtótermékek írnak, rajzolnak az egzotikus magyari országról, elriasztó képet föstve erről a különös, barbár népről, meg nem. Most látjuk, milyen érzés tudósítások tárgya lenni, egy polcra kerülni tábornokok irányította banánköztársaságokkal, s nem azért, mert le vagyunk sajnálva – mint sivalkodik a NER színe-virága –, hanem, mert benne élünk egészen szügyig. Rólunk, velünk, a mi sorsunkkal mutatják meg a civilizált világnak, mivé fajulhat az ember, ha nem gondozzák megfelelően.
Ettől azonban, hogy tankönyvi anyag lettünk, sorsunk jobbra nem fordul, csapatok segítségünkre nem sietnek, a civilizált világ kényelmesebb és hülyébb annál, mintsem kivágja a voltaképp benne leledző fekélyt. Emlékezhetünk, az ostoba angol trakoristáknak is azt mutogatták, ez az Orbán hogyan lopja el a pénzüket, amire nem az volt a reakció, hogy elhajtják ezt az Orbánt, hanem inkább kiléptek az unióból. Olybá tűnik, ez az unió ez ilyen, inkább lerohad a seb körül, mintsem meggyógyítsa azt, mutogatja lakosainak az elrettentő, gonosz embert, miközben meg pénzeli.
Mumus Orbán már, de a miénk egészen, a mi mumusunk, másoknak viszont csak tankönyvi anyag és egzotikum. Olyan, mint Mohamed a Charlie Hebdonak, ami következtében, mint emlékezhetünk, néhány szélsőséges iszlamista szarrá lőtte a szerkesztőséget, a művelt nyugat pedig je suis-eset játszott. Ha most Németh Szilárd megindítaná a tankjait a vétkes szerkesztőségek ellen, akkor sem változna semmi, sóhajtoznának és rajzolgatnák tovább ezt az Orbánt mindenféle patásnak, a német kőműves meg beletúrna az orrába, fölhajtaná a sörét fejét csóválva, hogy milyen különös is a világ.
Kovács levelező szerint megint boszorkányüldözés folyik. Úgy tíz éve már egyfolytában egy komplett Gyalog galoppot delirálnak ide, állandó a szembeforgalom az autópályán, karambol viszont soha nem történik. Most is, hogy az EU Bírósága elmarasztalta a Fideszt – mint Magyarország szinonimáját – a kvótaperben, a Fidesz igazságügyi miniszterének első szava az volt, hogy szarunk rá. Ez amúgy hallatlannak volna nevezhető, de minálunk mindennapos, mint ahogyan az is, hogy két kézzel gyömjük zsebre a pénzt, és már eközben tagadjuk, hogy kaptunk volna.
Ehhez képest készülnek decens karikatúrák, amivel a művelt nyugat csakúgy, mint a szolgasorban senyvedő magyar népek kitörölhetik az arschukat. Unalomig emlegettem már a München 1938 szindrómát, ami akadálytalanul és folyamatosan működik. Ez azt mutatja, hiába van szép öltönyük, hülyék ezek, vagy ha nem, tesznek rá, mi történik egy néppel a szövetségükön belül. Vagy, ha tennének is valamit, de kötve van a kezük, akkor a szövetségük működésképtelen és megérett a pusztulásra. Nem vagyok EU-szkeptikus, de a tiszta logika erre a következtetésre juttatott.
Hogy jobb érzésű újságírók ugyanott lukadnak ki mint én, annak néhány haszontalan karikatúra az eredménye. Az olvasottság talán nő, viszont a gyalázat marad, a Charlie Hebdo sem változtatott meg semmit, csak köldöknézés közben előidézte a saját halálát. A gonosz mindig könnyebben győz mint a jó, a tagadás könnyebb mint a bizonyítás, lopni egyszerűbb mint dolgozni. Tudnék még ilyen falvédős bölcsességeket sorolni, de maradjunk annál, ami azt hiszem, Erdogan látogatására született, miszerint: édes babám nem mék haza ne várj most, lezárták az egész kurva belvárost. Ebben benne van az összes nyomorunk.
Vélemény, hozzászólás?