Éji vad – megvédenek megint

Már nem Mária, sokkal inkább Gabriella országa vagyunk, az ő kezébe ajánljuk sorsunkat és javainkat, abban a hitbéli buzgóságban, hogy ő fog megvédeni minket a hajdanvolt szent helyett, ez a feladata ugyanis három éve, amikor a nyugdíjakat óvta meg, elsősorban tőlünk, és főképpen maguknak.
SELMECZI-GABRIELLA
Őszintén szólva a hajdanvolt kiflicsücskös kalandja óta egészen a nyugdíjakkal történő babrálásáig nem nagyon lehetett hallani felőle, bizonyára készülődött a nagy feladatra, amikor is ő lesz a megvédő nagyasszony, és valljuk be, ez embert, még Selmeczit is próbáló föladat, amikor a mindenünnen folyamatosan leselkedő veszélyektől kell védelmezni a hazát a permanens szabadságharc tarack-záporában. A nyugdíjakról szólt ím ígyen annak idején:

„Senki ellen nem vagyunk, a magánnyugdíj-pénztárak ellen sem, a befektetések ellen sem, de a kormány legfontosabb feladata az, hogy megvédje a nyugdíjakat.”

A végét tudjuk.

Tevékenysége áldásos, olyannyira odavan megvédési buzgalmában, hogy mi meg teljesen odavagyunk tőle. Már a babáknak is kedvük van megszületni, pedig intette őket már régen Müller Péter Sziámi, hogy ebbe a világba nem érdemes:

„Rádióaktív rádió/ Tévé, hülye tévé/ A napjaid megint összeállnak/ Egy elhomályosult évvé/ Nem élhetsz az emlékeidből / Mert nem történt veled semmi sem/ Azt hazudnak neked, amit akarnak/ Nem lenni nem jó/ De nem jobb lenni sem/ Ha előrelátó csecsemő lettél volna/ Felkötöd magad a köldökzsinórodra.”

Ez nem éppen NER kompatibilis szöveg, de szerzője vagy látnok volt, vagy csak simán zseni, hiszen abban az időben íródott, amiből nagy menekvésünkben körbe forogva éppen visszatérünk. Illetve nem egészen abba a létállapotba, akkor a hatalom éppen a Sziámitól óvott volna, most meg nekünk védenek meg mindent. A rezsitől elkezdve, a földön át a trafikokig a jóisten se tudja mi mindentől épp, aminek végeredményeképpen a védelem nyomán valahogy mindig a túlfélre csoportosulnak át a lóvékötegek, itt, azon az oldalon, amelyiken magunk álldogálunk, egyre kevésbé kuncog a krajcár, és ez speciel nekem nem tetszik, meg úgy a környezetemben senkinek se, de ők védő karjaikat Selmeczivé transzformálva csak óvnak rendületlenül.
penz3
Mi állunk a pénzhalom innenső végén, ők pedig tartják a markukban, el nem engedik, megvédik. Mindez nem is jutott volna eszembe, ha már megint nem védene valamit ez az asszony, amitől visít a fél ország, ezek pedig a takarékszövetkezetek volnának, amely vagyonról súlyosan hasonlóképp fogalmaz, mint annak idején tette a nyugdíjakkal, annak látjuk a végét, emennek – mindezek után –sejteni véljük. Ezt nyilatkozta a kiflis:

„A százmilliós tőkeinjekcióval a kormány a takarékszövetkezeti rendszer megerősítése miatt döntött. Az átalakítás a takarékszövetkezeti tagoknak és azoknak is érdeke, akik nem külföldi bankokat szeretnék igénybe venni a jövőben, hanem magyar takarékokét, az érintettek ne aggódjanak, a kormány a magyar gazdaságot segíti és a magyarok tulajdonát szeretné biztonságban tudni.”

Azóta, hogy ezek a mondatok elhangzottak, minden eldöntetett, káromkodni nem kell, csak Sziámit idézni megint.
allati-uvoltes-a-legragyogobb-gyogymod
„Ha nem akarod hallani azt, aki oktat/ Mert véletlenül tudod/ Hogy egy utolsó szemét/ Ha azt gondolod róla/ Hogy pofázhat és szophat/ Fogd be a füledet/ Vagy hallgasd ezt a zenét/ Ha eleged van abból/ Hogy senki se tudja/ Hogy mit kellene csinálnod/ Hogy jobb legyen a kedved/ Mégis mindenki okos/ Mert azt hiszi magáról/ Fogd be a füledet/ És hallgasd meg a csendet/ Ha zavarni akarnak a depressziódban/ Ha meg akarják mondani/ Hogy mikor hova állj/ Fogd be a füledet/ Hallgasd meg a csendet/ És ha szét akarják törni/ Üvöltsél, hogy fáj!”

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum