Lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárságú hajléktalanok az önkormányzati választás során a szavazáson nem vehetnek részt. Stimt, beleverve a reménytelenség keletnémet szőke kékszemekbe. Oder Europ: jelzi a rendszer ostobaságát, hogy képviselővé, vagy akár polgármesterré, főpolgármesterré is választhatják őket, na kiket? – vérnősző barmainkat, bizony. Nincs ebben semmi meglepő, megengedő a szabályozás, hiszen ki a jó franc kerülne a kukák köldökéből a párnázott székbe, ez a veszély aligha fenyeget. De ez az a réteg ebben az országban, amelynek nincsen maradása sehol sem. Úgy lafognak ők a világ köldökén, akár a páriák, senkinek sem kellenek, senki nem keresi őket, könnyet értük csak a szomszédos padon lakó sorsos hullajt, ha egyáltalán. Nincsenek, a szó legszorosabb értelmében láthatatlanná óhajtja tenni őket a regnáló hatalommal bíró csököttség.
Sohasem voltak irigylésre méltó haligali helyzetben, már mért is lettek volna. Ami sors azonban az eltelt években reájuk zúdult, azt nagyon kevés emberféle viselte volna oly emelt fejjel – már ha lehet ilyenről egyáltalán beszélni – a megalázottak és megszomorítottak közül. Belőlük sokféle van a mai turbósan jobban teljesítő honban, ami miatt mégis a padon heverőket basztatja a hatalom azért van, mert velük, rajtuk bemutatható az erő. Hiszen védtelenek, jól meg lehet őket fingatni, és ezt nem kerülhetik el a senkit sem hagyunk az út szélén NER-es rendszerében. Az meg senkit sem érdekel, hogy a szerencsétleneknek semmi joguk sincsen, amit az Alaptörvénnyé silányított Alkotmánynak kéne garantálni, egyetlenegy maradt csupán, amivel meg kitörölhetik a seggüket, és ez a szólás szabadsága.
Valami nagyon különös módon ezzel még jobban élhetnének is, mint a havi milliókat kereső médiaguruknak kikiáltott balfaszok, akik ma már nem az igazságra, hanem a túlélésre rendezkedtek be. Ezek nem akarnak, ők pedig nem tudnak élni az istenadta, a liberális állam által garantált joggal, márha máma van egyáltalán ilyen ebben az elcseszett országban egyáltalán, de nemigen mutatkozik épp a szavak ereje. Illiberális itt már minden nagyon-nagyon régóta, csak még nem vágták a pofánkba ilyen gyalázatosan egyértelműen, mint Tusványoson, de ez is benne van az Orbán-keverte pakliban. Mindemellett szinte természetesen, a rendszer filozófiájából fakadva kriminalizálták a senki földjén lavírozó réteget, és elvették tőlük a lakhatás jogát is, amelyet aluljárókban, parkokban, és más befogadó közegekben próbáltak volna érvényesíteni, de ma már ez sem megy. Szabályt sértenek, ha hálószobának nézik a világot holdbéli világítással.
A hajléktalan tehát nincsen. Nem jogosult voksot adni akárkire, aki szűkebb sátoros hazáját valamiképp is jobbá tehetné, mi köze hozzá, ha őslakos is ott, ahonnan el kívánják űzni épp. A mostani önkormányzati választás dátuma a magyar hálaadás napja lehet, ekkor történik meg az, hogy az idegenek döntik el, milyen sors várhat a benszülöttekre. A holland nyugdíjas, aki az Antillák habzó korallzátonya helyett a magyar rónán élvezi az illiberális államigazgatás nyújtotta örömöket, beleszólhat, bár rohadtul nem érdekli, ki legyen a település irányítója, ahol meghalni készül éppen, mert van bejelentett lakcíme. Sőt még: a külföldi állampolgároknak arra is lehetőségük van, hogy a nemzetiségi választáson szavazzanak. Ebben az esetben azonban már kérniük kell „nemzetiségikénti” regisztrációjukat a helyi választási irodánál, ennek határideje szeptember 26-a. Tolulni fognak, az hétszentség, hiszen a (magyarországi lakhellyel rendelkező) nem magyar választópolgárokra is ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a magyarokra, így például ahhoz, hogy egy városban vagy községben jelöltté váljanak, nem kell az adott településen lakniuk. Ahhoz azonban, hogy egy településen jelöltet ajánlhassanak, nekik is ott kell élniük, tehát a lakcímüknek abban a választókerületben kell lennie.
De nem csak a padon élők záratnak ki a jóból, más magyarok sem szólhatnak bele a az új Magyarország történéseibe. A külföldön élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok nem szavazhatnak sem az önkormányzati, sem pedig a nemzetiségi választáson. Értve vagyunk, nem? Ha éppenség akárki, a honpolgár arra készül, hogy jól leadja a voksát abban a városban, községben etc., ahová fél év múlva hazatérni készül a száműzetésből, nem teheti meg. Minek neki, maradjon a jó francban ott, ahová kiette a fene. Semmi köze hozzánk, örüljön, hogy luk van a seggén, és nem éri el a TEK védelmező ökle. Íme hát barátaim, polgártársak, itt van a tutinyerés karamell tutti-frutti recept. Magyar nem szólhat, krajcárokért megvett, itteni lakcímet hazudó akárki igen. Százezren vannak, sőt, többen, és senki emberfia el nem dönti, mit is akarnak. Végül persze nyilvánvalóan azt, mint az atya, akit Orbánnak hívnak. Ez egy ilyen játék.
Vélemény, hozzászólás?