Raffiakötőállvány

Mire újabb egymillió emberünk kitántorog Londonba mosogatni, arra a kegyelettel teli pillanatra Semjén Zsolt eléri a célt, amit maga elé tűzött, mint nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, valamint madárgyilkos, és meglesz az egymillió új magyar állampolgár. Ezt követeli Trianon és főképp a hatalmi téboly.

Ők a határon kívül született véreink, akik minden „tárgyilag kiterjeszthető” dolgot – lesz pénz – megkapnak az anyasági segélytől kezdve a nyugdíjig, pedagógus bértámogatástól a kismaci vérveres faszáig, amely júdáspénzekkel a fideszbagázs mindközönségesen szavazatokat vásárol arcátlanul és pláne a mi pénzünkön.

Ez nem új vaszisztdasz, csak ótvar ganajság, de ehhez is szokva vagyunk már, mint a nem ér a nevem, káposzta a fejem éthoszhoz, ami abban nyilvánul meg, hogy egy pillanat alatt mondják az ellenkezőjét annak, mint egy perccel előtte.

Orbán Viktor kedvenc nyomdaipari termékében, a Hangérien Tájmszban nyilatkozta azt a Kósa Lajos névre hallgató kupaktudat egészen pontosan 2017. március 19-én, hogy „a következő egy évben nem módosul sem a választási eljárási, sem a választójogi törvény”. Dehogynem, királylány. Ugyanis határon kívül rekedt véreinknek nehézséget okoz annak a rohadt levélnek a feladása is. Messze a posta, vagy nem tudja a drága, hogyan hívták a szülőanyját, mint legutóbb kiderült.

Hogy a mocsok tovább indázik, arra abból lehet következtetni, hogy Semjén Zsolt meg tegnap azt lengette be, „Elszánt abban, hogy egyszerűsítsék az anyakönyvi vonatkozásokat, és akár a választási szabályokon is változtassanak.” És ha ő egyszer elszánt, akkor még a szalonkák is trappolva menekülnek.

Ötletem sincs, hogyan lehetne még egyszerűbben elcsalni a választásokat, mint ismeretlen helyeken feladott, bizonytalan mennyiségű, ködös tartalmú levelekkel, amilyen a konzultációs hagymáz is, amire egyfolytában hivatkoznak. Ahogyan megint csak tegnap valami Dömötör kismufti, aki harcukat a 2015-ös bevándorlási konzultációra, a tavaly őszi kvóta-népszavazásra, és a most lezárult konzultációra alapozza.

Erre a diadalmas alig kétmillióra, ami az óceániai matematika szerint a nemzetet testesíti meg. Mindebből az következik, hogy a maradék és kisebbségben lévő nyolcmillió az út szélén lett hagyva, vagy már el is felejtették őket a magasságos hivatalok mélyein. A győzelem akadályai a megveszekedettek, csak egyelőre nem lehet legéppuskázni ilyen tömeget, mert a TEK-nek nincsen annyi tölténye raktáron.

Unom én ezt az egészet, unlak én benneteket nagyon.

Ezt az egész trágyahalmot már százszor megénekeltem, meg milliószor mások, mindeközben a ganyé már a szájunkig ér, a Nap pedig vidáman süt a temetésünkön. Az én dolgom az a világban, hogy írjak. Másoké lenne a cselekvés, ők azonban egészen más dolgokkal vannak elfoglalva, aminek egyáltalán nem lesz jó vége.

Éppen a múlt héten néztem rá az oldalam számlálójára, és azt mutatta, hogy elértem az ezredik dolgozatot röpke három év alatt, amely tempó azt jelzi, hogy monomániásan mondom a magamét. Aztán kitörölhetem vele a seggem magunk közt szólván.

Ezek között a kiáltozások között van ésaiási ordítós, meg jónási suttogós is, mára azonban lassan a Brian élete félőrült prófétája szól már csak belőlem, mert zakkant magamra ismerek delirálásában:

„És azt fogják majd rebesgetni, hogy eltűntek a dolgok. És hatalmas zűrzavar lesz, hogy hol vannak valójában a dolgok. És senki nem fogja tudni, hová lettek azok a kis bigyók, meg az a fura kis izé… raf… raffiakötőállvány, amihez hozzávoltak erősítve. És akkor majd a barát elveszíti a barátja kalapácsát és a fiatal nem fogja tudni, hogy hol vannak már azok a dolgok, amiket apáik birtokoltak, mert apáik csak előző este rakták oda este nyolc körül.”

Tényleg, hol vannak a dolgok? És pláne a raffiakötőállvány! Hol van már este nyolc?

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum