Észak-Koreában a közszolgálati – mi más is – televízió híradójában azt mutatták be, hogy az ország válogatottja túljutott a csoportkörön a brazíliai világbajnokságon, és persze óriási volt az öröm. Régóta tudjuk, hogy Kim Jong-un csak olyan híreket enged közölni a helyi médiában, amelyek pozitív fényt vetnek az országra. Így történt ez most is, amikor a labdarúgó vb-híreit hazudták el mosolyt gerjesztve azokban, akik úgy hiszik, hogy különbül élnek mint a rizsföldek rabszolgái. A bemondónő szerint Észak-Korea mindenkit megvert a csoportjában, holott ki sem jutottak a tornára – írja a metro.co.uk. A híradóban büszkén jelentették be, hogy Észak-Korea Japánt 7-0-ra, az Egyesült Államokat 4-0-ra, Kínát pedig 2-0-ra győzte le, a kieséses szakaszban pedig Portugália következik. A nő vigyorgott a kamerák előtt, mutatták a gólokat, a maga módján ez technikai csoda volt, pedig nem is az MTVA készítette a nagy átverést. Csak azt nem tudom, ők tanultak-e a magyar kollégáktól vagy fordítva, kibogozhatatlan ez az egész, viszont az biztos, hogy efelé tendálunk. Ázsiai szinten még nem járunk, de erősen küzdenek a közmédiumok, hogy eljussanak a tájékoztatás olyan magasságaiba, mint a ferdeszeműek.
Aki ma Magyarországon a közmédiából tájékozódik, olyan világba csöppen, ahol derűs életmesék, közmondások, szólások és megnyugtató hírek virágai tenyésznek. A gazdaság, mint a kilőtt nyílvessző; a politikai kérdések mérlegre téve, pozitívan eldöntve; a polgárok hétköznapjai, mint a régi kifestő képeken; s a vidám locsogás egy celebbel éppen annyit ér, mint a beszélgetés egy akadémiai nagydoktorral. A hírszerkesztő, mint a farkával sepregető róka tünteti el a valóság sötét nyomait. Nehogy már valaki átadja magát a rosszkedvnek, morcoskodásnak, amikor végre jól mennek a dolgaink nyolc borzalmas év után. A néző cukormázzal bevont képet kap Magyarországról, rengeteg információ pedig el sem jut hozzá. Mintha másik országban élne. Érvényes már minálunk Noam Chomsky nyelvész híres tíz pontos listájáról kettő bizonyosan.
Ad egy: az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de érzelmileg erősen megérintik őket. Támaszkodjunk a bulvársajtóra, amely hű szolgánk lesz.(Story, a sztármagazin, Ómolnár: cél, talál, süllyedt.)
Ad kettő: a népet el kell zárni az objektív, korrekt és teljes tájékozódás/tájékoztatás minden forrásától. Ennek érdekében pénzügyileg támogatni kell azokat a médiumokat, amelyek butítják és félretájékoztatják az embereket, s gazdaságilag el kell lehetetleníteni azokat, amelyek ennek ellenkezőjét próbálják elérni. (RTL Klub buli)
1984 közelít, sőt itt is van, Orwell mintha a Fideszről beszélne, amikor fikcióként ábrázolja a diktatúra jelmondatait, szomorú, hogy ennyire látta a mi jövőnket: A háború béke. A szabadság szolgaság. A tudatlanság erő. Az ő újbeszélje hagyja el ma a fideszkdnp ajkakat: „Persze az igék és a melléknevek közt végezzük a legnagyobb irtást, de a főnevek százait is teljes joggal kiirthatjuk. S nemcsak a rokon értelműeket, hanem az ellentétes értelműeket is. Mert ugyan miféle létjogosultsága van egy olyan szónak, amelyik pusztán csak egy másik szónak az ellentéte? Vegyük például a »jó« szót. Ha egyszer van egy olyan szavunk, mint a »jó«, ugyan mi szükség olyan szóra is, hogy »rossz«? A »nemjó« éppen olyan megfelelő… […] Ha pedig a »jó« nyomatékosabb kifejezésére van szükség, mi értelme annak, hogy egész csomó olyan, teljesen haszontalan szót használjunk, mint például a »kitűnő«, a »ragyogó« meg a többi hasonló? Ezeknek a jelentését tökéletesen fedi a »pluszjó«, vagy a »duplapluszjó«, ha még fokozottabb értelmére van szükségünk. […] A végén a jóság és a rosszaság egész fogalomkörét ki fogja fejezni hat szó – azazhogy igazában egyetlenegy szó.”
Kínában volt valaha a vörösgárdisták forradalma – a mi fülkeforradalmunk azért nem volt akkora, de kétségtelenül éppolyan hatásos –, aminek eredményeként kialakult Mao totális uralma. Született belőle egy kis vörös könyvecske, ami a kötelezőt tartalmazta, és olyan hatásosan működött, hogy nem egyszer lengetésével és a benne foglalt maoi bölcsességek skandálásával még erdőtüzet is próbáltak oltani. Nem sikerült, de megpróbálták, különben honnan tudták volna, hogy nem megy. A mi Orbánunknak ugyan nincs kis vörös könyvecskéje, de van egy 2010-ben kiadott „Rengéshullámok” című könyve, amit 3.350 huf-ért dobtak piacra, de most 300 huf-ért árulják, ha egyáltalán. Nem tudom, hogy Mao elnök elvtárs részesült-e kiadói díjazásban, de a mi Orbán elvtársunk igen: „Orbán Viktor a 2010-es vagyonnyilatkozata szerint hatmillió forintot kapott a kiadótól “könyvkiadás” címen. 2011-ben ez az összeg 248 ezer forintra, 2012-ben pedig 114 ezer forintra csökkent, a 2013-as vagyonnyilatkozatban pedig már nem szerepel semmilyen összeg a könyvvel kapcsolatosan.” De hát, ez nem a kínai kommunista párt, csak a Fidesz.
Azután Mao elnök elvtárs vidéki kényszermunkára küldte a vörösgárdistákat ismerkedni a paraszti élettel. Orbán elvtársnak nincsenek vörös gárdistái, de van neki a CÖF és van neki a NER, így az ő fülkeforradalma – aminek szlogenje: csak a Fidesz – az önálló gondolkodás megszüntetéséről szólt. Mert ha nem tudod, miről mit gondolj, majd mi megmondjuk helyetted. Csak a Fidesz. Mert már Liu Sao Csi elvtárs is megmondta: az önálló gondolkodás káros. Kínában egymillió ember volt a kulturális forradalom közvetlen áldozata, Orbán fülkeforradalmának – közvetetten – négy milliónyian estek áldozatul. Hiába, Viktor szeret mindenben másoknál jobban teljesíteni.
Kész csapata van a saját tévéjében, ahol a sokaság szellemi szintjét és morális nívóját egy személyben testesíti meg az Obersovszky nevű. Ő a mi állatorvosi lovunk, akitől alkalom adtán az se állna távol, hogy a magyar aranylábúak világbajnoki győzelméről számoljon be, ha azt kívánná a haza és főnöke, aki nem a televízióban, hanem a Parlamentben, hamarosan meg a Sándor-palotában formálja saját torz képére a világot. Ilyen ember a György, és ebből a fajtából nagyon sok van, Duna-rekesztő mennyiség.
Amúgy ezt az embertípust az ilyen rendszerek termelik ki. Ahol a tehetséget leváltja a “tehetség” (azaz mi mondjuk meg, ki a tehetséges), ott a szervilizmus életképes stratégia. Ez különösen igaz olyan embereknél, akiknek nincs énképük, így nem probléma ezek után a tükörbe nézni. Ott úgyis alapvetően senki sem nézne vissza, így mindig van hely a “példaképnek”, hogy ezt az űrt betöltse. Kíváncsian várom és figyelem, hogy a csúcsra járatott pátosz gyakorlatilag már a határokig kitolt és kihasznált (nemzeti) giccsfaktor elegendő lesz-e a következő négy évben is a kormányzatot támogató választók ilyen széles rétegének meggyőzésére. Eddig még győzik szusszal, de egyszer csak eljön a Télapó.
Vélemény, hozzászólás?