Családi kör: Putyin és az Orbán gyerek

Orbán a mi, illetve az ország és a kisebbség miniszterelnöke bebocsáttatást nyert a klubba, ahová rendszeresen el is jár, és még nagyobb gyakorisággal hugyozik bele a zongorába. Nem tagadhatja meg – hiába van neki sk stadionja, meg hegyei, rétjei, házai, birtoka, meg ki tudja hány milliárdja -, hogy mégiscsak egy suttyó parasztgyerek, ezért is áll neki olyan jól árvizek idején a gumicsizma. Az, hogy mindene a foci, bocsánatos eltévelyedés, kívüle még nagyon sokan szenvednek ebben a betegségben. Egy ország, illetve egy egész nemzet haduraként azonban komilfó népek nem szoktak szotyolamagot pökködni, miközben a televízió nyilvánossága előtt élveznek a labdát és huszonkét töketlent nézve őszi ködökben. Majd el lehet rendelni, hogy őt magát a kamera nem mutathatja ilyen tevékenységek közepette, hogy a nimbuszból azért maradjon valami népei számára.

Csak hát a szemét kapitalisták, akiknek ugyan nem lenne a helyében, és tanítaná őket az unortodox magyar igazságra, na, azokkal mégse bír mit kezdeni, a vesztét is kívánják, így nem csoda, hogy Rióban megint lebukott, amikor családi pikniket csinált a vb döntő VIP páholyából. Azt a területet azért alakítják ki, hogy a notabilitások onnan nézhessék az öldöklő csatákat, illetve a rendező megmutathassa egy halomba terelve ezeket a népeket, hogy milyen fasza, nagy horderejű dolgot hozott össze, hogy lám, még ők is itt vannak.

Merkel értelemszerűen jelent meg vasárnap az arénában, arra készült, hogy a végső sípszó után köszöntse a győztes németeket, és ez sikerült is neki. Elgondolom, mit nem adna a mi Viktorunk egy ilyen lehetőségért, úgy vélem, a fél karját meg a vagyonát bizonyosan, de köszönhetően aranylábú ifjainknak ez a veszély nem leselkedik rá, így nekünk sem lesz meg ez az örömünk.

Merkel épp fölötte ült a mi emberünknek, jobbján – hohó – na ki volt ott, hát Putyin papa. Mellesleg jogosan, neki is dolga volt, négy év múlva ő rendezi meg ezt a cirkuszt, és át kellett vennie a stafétabotot, amit aztán le is tudott. Ott ült hát Viktor fölött az ő történelme szinte teljes egészében. Egy ember, aki olyan országot irányít, amelytől szinte az egész magyar gazdaság függ, meg a másik, amelyik éppen most adott némi aprót gigászi adósságba taszajtva az Orbán Viktor&Co-t, s vele persze magunkat is. De ez mellékszál, minden megtörtént már, a sebeket csak nyalogatni lehet, ámde.

Közkeletű igazság az, hogy a nagyok között a fajsúlyos dolgok többnyire informális csatornákon és helyeken – mondjuk golfozás, miegyebek közben – dőlnek el. Amikor vigyorogva csapnak egymás kezébe a delikvensek, az már csak hab a tortán, csillivilli cirkusz az alattvalók számára. Ebben a kontextusban egy futballmeccs is jó alkalom némi lobbizásra, amiben semmi kivetnivaló nincsen. A mi vezérünket azonban nem ilyen fából faragták, fingja sincs protokollról, és más ilyen haszontalan dolgokról. Ő nem az országot, a családját képviselte a világ előtt, nem diskurált Putyinnal, nem bókolt Merkelnek, nem. Odacipelte a fiát, a Gáspárt, baljára ültette, jó hogy elő nem vettek egy kis hazait, ilyen mentalitással már az se lett volna ördögtől való. Mindegy már, túl vagyunk rajta, értelmét azonban nem tudom – a taplóságon kívül, de ezt már megszoktuk -, hacsaknem az utódlást készíti elő már most. Igaz, ebben éppen aktuális eszmetársa, Putyin nem mutatott neki követendő példát, nem vitte el oda sem az unokaöccsét, sem a szeretőjét. Ilyképpen előtte járunk az evolúcióban.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!