Vajnáné, a filozopter, meg Orbán műfeje

Azon a napon, amikor Pityinger Lászlót fölmentette a tekintetes bíróság a hungarocell-orbán agyusztálása miatt, tehát tegnap, más, egyéb dolgok is jelezték földön és egen, milyen kies hely lett Magyarország röpke hat és fél év alatt, amióta forradalom történt a fülkékben, és ránk szakadt a mennybolt, meg az elviselhetetlen jólét.

Pityinger úr munkásságát nem ismerem különösképpen, sőt, mondhatjuk azt, hogy fingom sincs róla, egyetlen slágerét hallottam csupán, amelyben arról danászik, hogy „megyünk lopni”. Ezen kívül akkor került a látókörömbe, amikor műanyag Orbán-fejjel labdázott a téren, mert nem tetszett neki a forradalom kimenetele.

Az természetes, hogy garázdasággal vádolták meg, hiszen azok az aktivisták is ebbe a bűnbe estek, akik egy híd tetejét választották pihenőhelyül egyszer. Garázdának lenni nagyon könnyű minálunk, akad viszont egy ontológiai dilemma: Pityinger úr ügyében mennyiben befolyásolta a garázdaság tényállását, hogy az a műanyagdarab miniszterelnökünk ábrázatjára hajazott.

ezezHa csak ez volt a bűn, akkor a tekintetes bíróság a bálványimádás hibájába esett, mert nem tudható, a hungarocell-cafat mennyire önazonos magával az ábrázolttal. Illetve, az büntetendő-e, ha mondjuk, épp Gyurcsányt formázza az ideiglenes labda, akit viszont le is lehet köpni, mint azt Fábry úr celebrálta még nagyobb nyilvánosság előtt épp a televízióban, mindenfajta következmények nélkül.

Obersovszky elvtárs is akkor hengergőzött meg a szarban, amikor „álamelnök” urat noszogatta, hogy perel, ugye perel!? Mindez azért bukott föl a múlt mélységes kútjaiból bennem, mert a tekintetes bíróság is kollaboránssá vált, hiszen ő meg Orbántól érdeklődött, hogy miniszterelnök úr, perel, ugye perel!? Mert becsületsértést is a Pityinger nyakába akasztottak volna nagyon szívesen.

E célból átiratban keresték meg Orbánt, nem óhajt-e magánindítványt tenni. Nem óhajtott, szart válaszolni úgymond a bíróság levelére, mert tán föl sem bontotta. Mégis érdekes dolog ez az egész, ami nagyon messzire vezet. Örökös miniszterelnök urat Pityinger futballozása nem érdekli, kiesik széles, messzire tekintő látóköréből, Piytinger mehet tehát Isten hírével, amerre lát. Ellenben a média annál inkább izgatja Orbán istenkirályt, mint az kiderült az utóbbi hónapok felturbózott történéseiből.

Például máma abban a felemelő állapotban leledzünk, hogy országos lefedettségű rádió csak olyan van, amelyből kizárlag az egy igaz ige szólhat, mert az összes állami kézben nyugszik. És itt csúszik be a képbe a Class FM. Énnekem különösebben nem fáj a nem léte, csak állatorvosi lóként vizsgálgatom beszántásának históriáját.

Ebből fakadóan Sebestyén úr kálváriája sem hat meg különösebben, nem vagyok egy fan, aki vicsorog a hiánya fölött. Aztán mégis siratom a Class FM-et, ám csupán amiatt, mert azt példázza, ha miniszterelnök úr nekilát érdeklődni valami iránt, akkor azzal bármi megeshet. Sebestyén úr azt mondta: „Pontosan ismerjük a politikai viszonyokat. Attól kezdve, hogy Simicska Lajos összeveszett Orbán Viktorral, lehetett tudni, mire számíthatunk.”

kep4Erre, ami lett. Mint ahogyan a végkifejlet felé halad az a história is, amelyet Vajna úr indított el közpénzből a televíziózás terén kurválkodva, mert ez is fölöttébb foglalkoztatja miniszterelnök urat. Máma ott járunk az iszapban, hogy NatGeo helyett Isaura TV-t nézhetünk, amelynek szellemi horizontja Palácsik úrhölgy magasságáig terjed, aki Vajna úr b. neje, mint az tudvalévő.

A fánkban és csöcsökben utazó Tímea asszony a műsorvezetés mellett a szépségről tett közzé egy esszét a napokban, Kant mesterrel kelve versenyre egyenest. „A belső szépség az a dinamó, ami a világ legszebb embereit hajtja…Ha valaki jó, azt jelenti, hogy egész életében tanul, egész életében küzd. Ha pedig valaki küzd, és tesz valamit a jó érdekében, az már önmagában szép, és az illető is szép lesz.”

A jó Immanuel ezek után földughatja magának a „Szép az, ami érdek nélkül tetszik”, amúgy is sok vitát kiváltó axiómáját, mert itt van nekünk az új bölcselő útmutatónk immár. Valami hasonló emelkedettséget elvárhatunk még Sarka asszonytól is, aki hajduférj-béli veszteségeit szintén műsorvezetéssel igyekszik kompenzálni.

Isten a tudója, nem bántom én a két amazont, csupán azt kívántam demonstrálni, mi történik, ha miniszterelnök úr temérdek gondja mellett – midőn kivont karddal áll az ormokon – kis időt szakít más, kevésbé fontos területekre is. Ez. És még az is, hogy amikor nézgelődtem ezen írás kapcsán a neten, a guglin találtam egy cikket, ami érdekes lett volna. Szerzőként az állt ott, hogy nol.hu. Aztán ezt mondta a gép: Not Found. Mert miniszterelnök úr érdeklődött.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum