Agysorvadás

Rossz állapotban vagyunk. Orbán teljesen uralma alá vonta a Fidesz-t, a Fidesz a kormányt, a kormány az országot, és így bezárult a kör. Más félelmek felől közelítve viszont a Fidesz véresen komolyan veszi magát, és az ilyen párt veszélyes. Veszélyes polgáraira, amelyek közül a kevesek vannak többségben, s mivel a haza nem lehet ellenzékben, a kevesebbek lesznek a haza, így szorul ki belőle a méla többség, amely most, hogy másodjára is hatalomra juttatta az agysorvadásban szenvedő másfél millió a despotát, lapulva, olykor nyüszítve hallgat. Hullamerevség ez egyelőre, a lilás foltok később tűnnek fel.

Rajta vagyunk a ceaucescui úton, most épp a populizmus üli torát. Oly ábrándvilág ez, amely az alávetettek becsapására épül, az átvertek pedig megváltót látnak abban, aki kihasználja őket. Pedig csak jelszavai vannak: rezsi, család, Isten, haza etc. Mindez persze meghozza a gyümölcsét. Elég volt négy év, hogy kitermelje sajátos választó-közönségét, amelyet demonstrálandó idézek egy fant az egyik weblap kommentelőjétől, és ami nem vicc, de szomorú, ő ezt komolyan is gondolja. Prixis néven ír az agyhalott, és én kérek elnézést, hogy az igazmagyar irományát szó szerint idézem, mert ezzel megsértem a magyar nyelvet, de muszáj, hogy lássuk, kik juttatták újra hatalomba azt az embert, akit épp Viktornak hívnak.

„Nem vezitek észre, hogy egyedül ledózerollak benneteket! Hát mit akartok ti? FIDESZ-est nem kell vizsgáli, az nem csal, mint a komcsi! Bátran kimerem jelenteni, hogy minden FIDESZ-es izzig vérig talpig becsületes magyar!!! komcsik konyec. Van arcod Rogánt bántani? Egy tisztességes magyarember bántasz érted? Úgy elvertünk benneteket mint busi a faxát:) Vége a kommunista hatamaskodok hepciáskodásának. az igaz magyarok győztek!!!”

Szomorú vagyok, hiszen az ilyen emberek a jótevőjüket látják abban, aki csak kihasználja elkeseredettségüket, ám ennél nagyobb hatalomtechnikai bűn nincsen, legalábbis az én olvasatomban. Jól látható ugyanis, hogy a kétharmados berendezkedés, az ennek megfelelő ország-átalakítás, az oktatás és a kultúra ledózerolása csak efelé tendál, folyik az elbutítás, és el kell ismerni, hatékonyan. Csak az a bizonytalan pont, hogy a meghülyített gépfélék mikor ébrednek öntudatra, amikor rá kell döbbenniük, rajongásuk tárgya nem félisten, akinek kezet kell csókolni, hanem ellenük való nagyon is esendő, birtokot építő öregedő és potrohosodó lény, aki megérett a bukásra. A kérdés az, mikor, de úgy tűnik, erre még jó ideig várni kell.

Ez a folyamat önérlelő, a vezér és az általa megbolondítottak összekacsintása. Egy ilyen csoport zárt alakzat – mint ahogyan lassan az egész ország katonás rendbe sorakozik –, kialakul a közös hamis tudat, és ebbe kívülről képtelenség beleszólni. A mostani választások eredménye és az előtte történtek azt mutatják, hogy a magyar társadalom elérte ezt a tragikus kollektív tudatállapotot. Az a legszomorúbb, hogy ilyen helyzetben az épen maradott agyak gazdái nem tehetnek semmit, hiszen oly mértékű agysorvadás veszi őket körül, amely lehetetlenné tesz minden józan szót. Arra kell várni, arra lehet számítani, hogy a megalázottak és megnyomorítottak valamikor öntudatra ébrednek, mert tetszik vagy sem, végül is ők döntenek el mindent.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum