Hamvas kis honunk – illetve a Fidesz – drágalátos televíziója már a futball Európa-bajnokság ideje alatt sem volt egy habostorta, ami nemzeti összeborulást celebrált minekünk, azzal elvette az ember kedvét még az élettől is. Az egész médiás delirálás már akkor sem a labdarúgásról szólt, viszont az üzenet meghúzódott a mélyben arról, hogy milyen faszán teljesít ez az ország, a csapata, következésképp a Párt is.
Akkor és ott még nem lehetett tisztán kihüvelyezni, hogy mitől émelyeg az ember, de permanensen olyan érzése volt, akárha az MDP valamely ülésén venne részt, miközben szól az ütemes taps. Valahogyan az egész megfeküdte a proletár gyomrát, amit még az sem tompított, hogy aranylábú gyermekeink valóban váratlanul jól muzsikáltak, ami örömös. Már csak azért mondom, ha valakiben fölhorgadna, hogy hazaáruló mocsadék volnék.
Viszont az a tempó kutyafasza volt ehhöz az olimpiához képest, amikor élesbe váltottak a dolgok – mert sürget az idő és a föladat -, ezért tolják bele az ember pofájába a kormánypropagandát ezerrel. Ez nem csak nekem tűnt föl. Az NSO online-on a vízilabda válogatott szerbek elleni döntetlenje után több kommentelő is szordínósan sérelmezte, hogy nem kíváncsi az egy óra alatt háromszor leadott kormányhirdetésre, egyelőre szelíden intve csak ennyit írva: „Anyátokat már, közmédia!” És még csak az első napnál tartottunk akkor.
Ma meg a másodiknál, és mennyi sok-sok nap van még hátra, mennyi rengeteg adásidő, amelynek hiátusait mi mással lehetne kitölteni, mint a Brüsszelnek – következésképp a panelproliknak – szóló üzenettel. A potenciális szavazó honpolgár szíve ilyen alkalmakkal megengedőbb, sportközvetítés okán a valaga csurig van sörrel, az üzenet tehát könnyebben célba ér. A megfelelő mennyiségről a goebbelsi útmutatások nyomán a Propaganda Minisztérium gondoskodik.
De léteznek mélyebb rétegek is. Van ott Rióban a menekülteknek egy csapata, amelynek tagjai senkit nem kúrnak meg, nem veszik el a magyar sportember barackját sem, hanem futkároznak meg úszkálnak. A köztévé számára viszont nem léteznek, amit mutat Yusra Mardini esete, aki arról híres, hogy a tengeren átúszva mentette meg az életét, most meg Rióban lubickol, sőt, egy előfutamot is megnyert. Ifjabb Knézy számára viszont nem létezett, ami nem lehet véletlen.
Mintegy mellékesen azért megjegyezzük – hátha van újszülött -, hogy ő az a kiemelkedő sportriporter, akit nem is oly rég elég hosszú időre jegeltek, mert meggyakta az asszonyát, mintha vak komondor lenne. Ez ugyan mellékszál, csak a miheztartás végett jutott eszembe. Gazdáinak azonban – ezek után – mindenképpen meg kell felelni, és ő meg is nyalja a kezüket böcsülettel, megmutatva, milyen országban tengetjük magunkat manapság. Ilyenben, ahol nem tudható, milyen ukázzal vágtak neki a nagy útnak gerinces tudósítóink, de majd harminc év múlva kiderül.
Mint a Los Angeles-i bojkott kommunikálásáról szóló szigorúan titkos határozat, amely így szólt, csodáljad, olvasó:
„Jegyzőkönyv a Politikai Bizottság 1984. június 5-én megtartott üléséről:
A KB úgy határoz, hogy a sajtó, a rádió, a televízió július 28-ig, az olimpia kezdetéig a szokásosnál bővebben számoljon be a hazai és a szocialista országokban zajló sportrendezvényekről. Az olimpiai előkészületekről ne tudósítsanak, tényszerű közlésekre szorítkozzanak, adjanak nagyobb teret a döntésünket alátámasztó külföldi megnyilatkozásoknak. Az olimpiai versenyek eredményeiről a lapok, a rádió, a televízió mértéktartóan tudósítsanak, helyszíni közvetítést ne adjanak, színes anyagokat ne közöljenek. A televízió és a rádió naponta 50-60 perces összefoglalót adjon a versenyekről. A televízió hétfői adásnapot ne szervezzen. A központi és a megyei lapok az MTI hírei alapján számoljanak be az eredményekről, értékelésre ne vállalkozzanak, háttér információt ne közöljenek. A Népsport a napilapoknál nagyobb terjedelemben, gyakoribb megjelenés nélkül, munkatársainak tudósításait közölje.”
Valahol ilyen szinten járhatunk most éppen. Ezen a KB ülésen egyébiránt Szűrös Pincsi Mátyás is részt vett, a MOB-nál pedig Schmitt Álamelnök Pál megszavazta a bojkottot. Körbeértünk.
Vélemény, hozzászólás?