Olykor-olykor leülök egy fagyira városom főterén. A nyalakodás tart egy negyedórát, ennyi idő alatt körülbelül három koldus lép hozzám a járandóságáért, mert enni szeretne.
Félszavakból is megértjük egymást, ha történetesen nincsen nálam pénz, akkor rohadtul szégyellem magam, aminek nem igazán értem az okát, mert csak az van, hogy magam is olyan vagyok, mint a kérő ember.
Igaz, az én kezemben van fagyi, az övében meg nincs. Ha úgy vesszük, én permanensen fagyi utáni állapotban vagyok, míg a velem szemben szemlesütve álló fél meg mindig a fagyi előtti létformában leledzik, sőt, lehet, zsömle előttiben is.
Sokan vannak zsömle előtti állapotban ebben az országban.
R
étvári Bence államtitkár úr olykor megszólal, és szavaira különösen érdemes figyelni, hiszen nagyon jól képzett, ráadásul empatikus fiatalember, ezt tanulta a nevelő apjától, aki maga Jézus Krisztus. Legalábbis a papírjai szerint. Legutóbb is fölfejtette az igazság szövetét, amikor leszögezte, hogy a nyugdíjasoknak izgulniuk nem kell, mert ők már most, itt, Magyarhonban vannak a mennyországban.
Ezért, ha valami véletlen folytán elhaláloznának, amely sajnálatos eseményre nagyon kicsi az esélyük, akkor is elkaparhatják őket a saját kölkeik, és mégsem lesz jobb nekik. Szent Péter hiába tárja szélesre előttük birodalmának kapuját, amit ott találnak, az kutyafasza ahhoz képest, amit Rétvári államtitkár delirál össze nekik itt, a megszentelt anyaföldön.
Most, hogy ezt mind megtudtuk államtitkár úrtól, arra hívja fel minduntalan elkalandozó figyelmünket, hogy Brüsszel egy geci. Igyuk a szavait: „Hiába beszélnek Brüsszelben európai szolidaritásról, amikor ténylegesen hozzá kellene járulni a humanitárius költségekhez, elutasítják azt.”
Mint mondta, a fóti Károlyi István Gyermekközpont látja el a Magyarországra kísérő nélkül érkező, nem magyar állampolgárságú kiskorúakat. A létszám változó, jelenleg nyolcvan-száz fő. Nos, mint kiderült, nehéz őket etetni, akkora étvágyuk van, hogy fölzabálnák az egész magyar GDP-t, veszélybe sodorva ezzel a kurvára jól teljesítő országot.
Mivel államtitkár úr annyira okos, hogy a „seggében is felye van”, azt is tudja, hogy a szemét Brüsszelnek külön migrációs alapja van. Ebből kéne most minekünk kereken 3.6 milliárd forint a nyolcvan gyerek parizerjére, ámde a Manneken Pis nem ad, a képibe hugyozik úgymond az államtitkár úrnak.
Ha gonosz volnék, mondhatnám azt is, hogy így járt. Ám én közkeletűen ma született bárány vagyok, ezért csak azon töröm magam ebben a rohadt melegben, hogy ez a szép, kerek summa hogyan jött ki nekik a kockás papíron.
Főleg úgy, hogy szerte a kerek világban azt harsogjuk, hogy a magyar nép mingyá úgy dönt, takarodjon mitőlünk minden szerencsétlen, amerre lát. Legalábbis megválasztott vezetőink szerint.
És akkor 3.6 milliárd a nyolcvan kölökre. Pofájuk az van, hogy nyócker stílusban örömködjünk, sejtésem szerint azonban újabb forrás köll a haveri bukszák stafírozásához, meg a kokó is megdrágult Ibizán. Mert minden fillérnek megvan a helye, ezt már nagyon régóta tudjuk.
Vélemény, hozzászólás?