Ki lehet aki?

Sziddhártha szomorú nagyon. A Buddha mélázik, mert ő a világ legjámborabb megváltója, aki nem is igazán. Közlekedési rendőr csupán a sajátos mosolyával.

Neki a nevéhöz és életéhöz nem tapad vér, gyilkosság, máglya, se semmi óvodai kellék. Úgymint kardok, fokosok, íjak, ágyúk, szarinok, lefejezések, hűsítő máglyák, de még egy szaros atombomba sem, sőt, egy valamire való ámokszaladós klasnyikov-parti sem, meg a tankok pláne. Egyszóval egy élhetetlen alak ez a rizszabáló, nem evilágra való szegény.

És még csak azt sem ígéri, hogy száz szüzek vagy terített asztal vár odaát, ergo nincsen benne iszlámi robbogatós véna, katolikus mézcsupor meg pláne nem. Csupán azzal bíztat, ha nagyon jó vagy, és megeszed az óvó néni örömére a sárgarépát, vagy nem tapodod el a toportyáncigányt, de még a gárdistát sem az út peremén, kegyet nyersz jutalmul.

budEz a díj pedig az, hogy nem kell itt lenned újra, hiába követeli akárki, legyen az akár maga Pintér Sándor a telójával, hogy üjjé ide, meg oda.

Mai szemünkkel átvizslatva ennek a komcsi ind’ hercegnek a teteleit, nem sok követni való akad benne, ezért alig is lófrálnak utána szerte Európában, és éppen emiatt tartunk ott, ahol. Ami folyományokat most nem részletezek itten.

Hogyan venné ki az, ha én, a világ hercege a BMW-m kapujában fogadnám a százlilakörmű nőstényt, midőn farkaimat hegyezem a lézertől kavargó éjszakában. És, ha mondanám neki, hogy kisanyám, engemet te nem érdekelsz, mert a körmöd végétől a csótányos talpadig csakis ürülékkel meg vizelettel vagy csurigtele.

Ergo és következésképp nem vagy különb, mint ott a korodbéli néni a kuka mellett, akinek egy billenése van csupán, hogy rossz helyen áll épp. A topánod lehetne akár rajta is. Nem vagyok én egy Cortés, a csalfa ganaj, és semmi szükségem is nincsen ilyenre. Senki vérére nem áhítozok, nekem még maga orbánkisded is egy ma született szopós malac.

Innen is látszik, hogy hülye vagyok én, nem erre a világra való egyáltalán, mert zavarnak a hírek, az ilyenek:

„Kigyulladt egy istálló vasárnap délelőtt Somogyszob külterületén. A tűzoltók közös erővel, több oldalról támadva, öt vízsugárral oltották el a lángokat, miközben az épületből mintegy négyszáz borjút tereltek ki. A katasztrófavédelem információi szerint a tűzben körülbelül húsz állat pusztult el. A lángok eloltása után a tűzoltók megkezdték az istálló átszellőztetését és átvizsgálását. A tűzesetben senki nem sérült meg.”

szidmacskaMindebből a jelentésből kitetszik, hogy a mi tűzoltóink alulképzettek a mahájána (nagy út) tanaiban, amely szerint mindenkiből lehet Buddha, még az ökörből is, ha jól viseli magát. Ebből fakadón, ha húsz állat elpusztult – reméljük meglelték a Nirvánát -, akkor olyanról nem beszélhetünk, hogy senki nem sérült meg.

Lehet, hogy az egyik üsző épp Pintér Sándor valamely lemenője volt, vagy épp magának Orbán Viktornak a dédanyukája, és ki tudhatja ez Polt-i bizonyosságokkal? Ugyehogy.

Óvatosan hát minden kijelentéssel.

Azt megengedjük, ha a parancsnok a hínajanában hisz, amely szerint csak a kiválasztottak jogosultak eljutni a semmibe, akkor feltételesen igaza is lehet. A buddhizmusnak ez az előnye ugyanis kedves keresztes honfitársaim. Nem ígér semmit, és azt be is tartja. Tisztára kétfarkú kutya, s ez lehet vagy véletlen, vagy tán éppen egészen nem az.

Így tehát köszönjünk illőn: ez lehet Jai Rama-pati, avagy Bal Bhim, az egész csak gusztus dolga. Végezetül elmondom, hogy a drága kommentelők mért ne szidják a már régóta halott anyámat: Buddha egy fa alatt ült, és a tanítványainak magyarázott. Odament hozzá egy férfi, és beleköpött az arcába. Buddha megtörölte az arcát, és visszakérdezett: – És most? Akarsz még mondani valamit?

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!