Panem et circenses

Rossz énekmondó módján személyesítsük meg a KlIK nevű rothadó képződményt. Ő a családban a vasorrú nagynéni, Jolán, akinek soha nem volt kölke, éppen ezért cáfolhatatlanul ért a gyermeki lélekhöz. Olyannyira, hogy alkalmasint vele lehet riogatni édesanya szeme kicsi fényét.

És, hogy így fölföstöttük a drámai alapszituációt, legyünk figyelemmel arra is, hogyan működik lukas harisnyájában Jolán néni, aki mindenhol ott van. Véget ért a tanév, és ő úgy gondolta, hogy a kitűnő tanulókat illőn megjutalmazza. Ez így helyes. A vasorrú asszony erősen gondolkozott, mivel csaljon mosolyt az ártatlan gyermekek arcára, és cirkuszjegy mellett döntött.

Arról határozott, hogy ezt kapjanak az aprónépek, mert megérdemlik, mint ócska reklámban a luvnyák a krémet hamvaikra. A cirkuszjegy úgy köll a felnövekvő nemzedéknek, akár egy falat kenyér – ha már, ugye -, hogy szokják a lágerben az ájert, mi vár rájuk, ha szavazó korba lépnek.

És mindez nem a véletlen műve.

cirkuszAnnak idején, amikor magam voltam kis szaros, könyveket osztogattak a kék nyakkendős osztályfőnökök „példás magatartása és kiváló tanulmányi eredménye jutalmául”. Egyet soha nem feledek, az volt a címe, hogy: „Bice-bóca hová lettél?” Egy kerekeken guruló játékkutyáról szólt, aki imbolyogva közlekedett a világban, és gazdája a vonaton felejtette.

Micsoda küzdelmek voltak, míg vissza nem került hozzá, hogy meg lehetett siratni. Igaz, sírni cirkuszban is illik, ha tehetséges a bohóc. Viszont nem lehet mindenki Hans Schnier, aki ilyeneket bírt mondani: „A hivatásos magatartás a legjobb védőpajzs, életre-halálra csak a szent meg az amatőr játszik.” De ez már átvezet a felnőttek világába, a bűnösöket ott kell keresni.

Voltak előjelek már a Hiltonban az értő odafordulásról.

Ebben a műintézményben nem is oly rég Balog emberminiszter volt embertelen, amikor nevelőotthonos gyerekeket tömött tele libamájjal, míg el nem hányták magukat, és ajándékokat osztott „hat éves fiúnak” meg „nyolc éves lánynak”. A KlIK maga Balog, Jolán néni a Balog, de annak ellenére, hogy elhajtanánk őt a susnyásba, be kell látnunk, mégsem tehet róla. A rendszer terméke ő, a rendszer ugyanis ilyen manusokat öklendezik elő magából dögivel.

Rendszerszintű képződmény Habony is, Mészáros is. Meg az összes, akiket fölsorolni hosszas volna, és mindenképpen fölösleges, de rohadt sokan vannak, és egyre többen lesznek. A gép forog, az alkotó pihen. A sok hülyét, akik Orbán-kompatibilisek, szükségszerűen termeli ki magából a közeg, amely cirkuszjegyet oszt. Mondtam már egyszer, hogy determinisztikus világban élünk.

És nem is értenek minket igazán, akik valamikor és valahogyan idetámolyogtunk a Kárpát-medencébe, és azóta itt vartyogunk. Ezek a hangok mostanság nagyon erősek, vezető ökrök ki is fejtették, hogy el kéne húzni a francba Európa közepéről. Hogy hová, arról senki nem beszél. Tán cirkuszba.

Nemsokára-a-robotok-háziállatai-leszünkDe unikumok vagyunk ebben a közegben mindenképp a piros foltos valagunkkal (by: Matolcsy). Valaki más okosak meghatározták, hogy mely hét étel a legfurcsább a világon, és ebben a sorban ott virít a pacal. Mondjuk az angol vérpudinggal együtt, és ez a párhuzam nem jó ómen, ha igazán belegondolunk.

Ha már determinisztikus a világ, mesélek másról is. (Annyi mindenre megtanít az asztrofizika meg a kozmológia.) Ennek a kettőnek van olyanja is, hogy antropikus elv. Eszerint a fizikai Univerzum megfigyelhetőségének kompatibilisnek kell lennie egy őt megfigyelő tudatos élet létrejöttével. Ez az elv megmagyarázza, miért pont annyi idős az Univerzum, és miért rendelkezik pont olyan fizikai paraméterekkel, amelyek épp lehetővé teszik benne a tudatos élet létrejöttét.

(Csak ne lennék olyan kurva okos.)

De azért rághatóvá teszem ezt is. Aszondja, hogy kialakult itt nekünk ez a Fidesz-világegyetem, ami Orbán létezéséből szükségszerűen következik. Viszont pont ilyennek kell lennie ahhoz, hogy létrehozza az őt megfigyelő, elemző és értékelő tudatot. Ezek volnánk néhányan, akik irkálva hajtjuk el a jó francba az egészet.

Ebbe a halmazba tartozok magam is, aki nézegetem ezt a porondot a cirkuszi sátor alatt, benne az esetlen bohócokkal meg a labdázó fókákkal. Nézegetem. és beszámolok róla, mit is látok. Ezt teszem naponta. Néhanap. Mindig. Most is.

Cirkuszi tudósító lettem, és jól érzem magam, csak az zavar a semmiben, miért nincs bűnöm, ha van.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum