Az éhező lélek legendája

Tegnap megtörtént maga a csoda. Orbán Viktor odahagyta Dakota-országot, és elismert egy nálánál feljebbvalót, aki nem Putyin. Üzenetet küldött Dunakeszire, ahol görögkatolikus templomot szenteltek, a levelet pedig maga Tuzson Bence kézbesítette, aki úriember (hm) a kormányzati kommunikációért felel.

A postás ezt a szöveget olvasta fel: “A lelki adományok ugyan különfélék, a lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Ezekkel a szavakkal kérjük Isten áldását új templomukra és az ünneplő gyülekezetre. Soli Deo gloria.”

lelki békeEzen a ponton apró zavar támadt az erőben. Mindez úgy hangzik, mintha az örökös miniszterelnök mondta volna valamely zűrös ünnepen a mikrofon mögött. Legalább annyira zagyva duma, szinte látni véljük egyetlenünket, amint furcsán félrebillent fejjel, ajkait nyalogatva zengi a légbe az ökörséget.

Viszont aki ezt a szájába adta, vétkezett ellene. Istenre gondolt, közben meg rázuhant a mennybolt, vagy csak sok Bachot hallgat, aki kézirataira tette a szignót rendre: SDG, azaz soli Deo gloria, tehát, egyedül Istené a dicsőség. Persze a zenész méltán volt annyira szerény, amennyire Orbánnak nem kellene.

Az a lehető legkevésbé sem zavarta az üzenőt, hogy az SDG a reformátorok hittételeinek összegzésére szolgál, ezek meg itt görögkeletiek. Templom-templom, Isten-Isten, így vélekedtek az okosok közösen. Jó lesz ezeknek ez is, akik pedig még a görögkatolikus megnevezést sem szeretik igazán, mert ők ortodoxok.

Annyira, hogy Magyarország a konstantinápolyi ortodox egyházhoz tartozik, mint a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátusa. Vezetője Arszeniosz Kardamákisz. SDG, ja. Semmi sem áll távolabb tőlük.

Ezek a nyugati és keleti keresztimádók nem igazán szeretik egymást. Olyannyira nem, hogy a hőskorban a keresztes vitézek, akik Jeruzsálembe indultak muszlimokat irtani, végül Konstantinápolyban kötöttek ki, ahol testvéreiket az Úrban kaszabolták.

éhségEgyelőre béke van, viszont ezer évig a kölcsönös kiátkozás állapotában leledzettek, amit csak 1965. december 7-én oldott fel VI. Pál pápa és I. Athinagorasz konstantinápolyi pátriárka. Ennyit az SDG-ről.

De ugorgyunk! Ott volt a szeánszon Balog tiszteletes, aki szintén elmélkedett kicsinyt. Elmesélte, hogy az elmúlt hat évben 1018 templom újult meg a Kárpát-medencében, közülük 60 újonnan épült. Ez a több mint ezer imádkozó hely nagyon szép, tiszteletre méltó mennyiségű fatorony.

Mutatja, hogy Pártunknak milyen fontos az alattvalók lelki üdve, és mily nagy becsben tartják a szószékeket, ahonnan a papság nem Isten, hanem Orbán dicsőségét zengheti. Végül is, valahogyan törleszteni kell a rengeteg dellát, ami odacsurog és csepeg a kereszt tövébe.

Balog tiszteletes azonban – pedig nem is ivott forró csokoládét, mint Ricanor atya Marqueznél – mégis csak elemelkedett a földtől, és a lélek éhségéről értekezett. Szerinte az, hogy ontják a pénzt a vallásba bele, „lelki éhséget” mutat.

Bővebben: “Azt kívánom a Kárpát-medencei magyarságnak, hogy maradjon meg ez a lelki éhség, mert akkor egészen biztosan emelkedni fogunk, nemcsak gazdaságilag, kulturálisan, politikailag, hanem lelkileg is, és végül is abból indul minden.”

Ez a duma megint rohadtul ott van a szeren. Mutatja, hogyan hatványozódik az ökörség, amikor az ördög ájtatos képet ölt. Az éhes lélek emelkedik gazdaságilag meg politikailag. Ó én édes Istenem.

ehes-vagyok2feeViszont fölhívnám a tiszteletes úr figyelmét, aki az emberi erőforrásokért felel, hogy a Kárpát-medencében pár millió embernek nem a lelke, hanem a teste éhes kurvára, akik bizonyosan többen vannak, mint a bigottak, és velük is kezdeni kéne valamit.

Legalább hajszolja szerelembe a boldogtalanokat, mert mit nem olvasok egy ilyen coelhoi mantrákat közvetítő magyar honlapon a pszichológiai éhségről, ami voltaképp a léleké. Ilyeneket:

„Az evés hatása a boldogságérzetünk szempontjából nagyon hasonló a szeretet érzésére. A jóllakottság hasonló elégedettséget idéz elő bennünk, mint amikor szeretve érezzük magunkat. Megfigyeltem, hogy szerelmes állapotban nem is kívánunk enni. A szerelem a legtöbb embert olyan lelki energiákkal látja el, hogy megszűnik a biológiai éhség is, és sokan fogyásnak indulnak anélkül, hogy éhségérzetük lenne, holott tényleg alig esznek valamit.”

Bonyolult egy világ ez, az hétszentség, hogy stílszerűek maradjunk. De azért: SDG! Vagy Allahu Akbar? Teljesen megzavar ez az én éhező lelkem nekem.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!