Fókazabálók

Felhőtlen, zavar nélküli boldogság tölti el a szívemet, amikor látom, hogy embertársaim bozontos lelkéből mintegy előbúvik a benne rejtező állat.

Egy sajtóipari termék, amely nevében sok nyolcast visel, s ekképp arra szakosodott, hogy mindent és mindenkit mocskoljon, aki, és ami nincs velük a narancsban, kiderítette, hogy Vona káplár fasiszta volna. Úgy tapsikolt ennek, mint aki föltalálta a spanyolviaszkot.

Viszont meg kell adni, adott egy kis nóvumot a dolognak, amikor azt állította, hogy nem simán mezei pocok módján fasiszta ő, hanem „muszlim-fasiszta”. Úgy vélték, hogy ettől valami különös bukéja lesz az egésznek. Persze, értjük az új kontextust: menekültek, terrorizmus, meg a népszavazás.

Mindezt bizonyítandó képpel is szolgált a soknyolcas sajtóipari termék, amely ezúttal nem ábrándos szemű vizslakölkök társaságában mutatja a káplárt, hanem, mintha árnyjátékozna, úgy. Mutogat valamit a szélső ujjaival.

Történet pedig ez szerepel a színházi előadáshoz: „Vona Gábor, a Jobbik elnöke évek óta a törökországi Szürke Farkasok szimbólumát használja, amely egy muzulmán, újfasiszta terroralakulat. A jelzés nem más, mint a „farkasfej”, a muszlim-fasiszták üdvözlésre használt jelképe.”

És továbbá: „A Törökországban megalapított újfasiszta terroralakulat ma is aktív. A szélsőjobboldali katonai mozgalom elsődleges feladata az iszlám-fasizmus terjesztése mellett az erőszakos, halálos kimenetelű terrortámadások elkövetése. Célpontjaik közé tartoznak a keresztények, az örmények, az oroszok és bárki, aki visszautasítja az iszlám-fasizmus ideológiáját.”

A soknyolcas tehát lerántotta a leplet a Fidesz ellenségéről, magam viszont azon az állásponton vagyok, hogy ki nem szarja le, mit pantomimezik össze a vizslatulajdonos, tökmindegy. A fasizmus az ő mutogatása nélkül is megtelepedett már kietlen honunkban.

Itt van nekünk mindjárt ez az európai láblabda játék, amely mintegy lakmuszként fungál. Mint a drága szomszédomnál is, aki még a magyar-izlandi meccsen, amikor tizenegyest ítélt ellenünk a játék bírája, ekképp fakadt ki a maga nemes egyszerűségében elbődülve: „Befújta a fókazabálóknak az orosz cigány.”

Ez oly szép, oly nemes, hogy elég csak annyi kiegészítést fűzni hozzá, ő az a fennkölt lélek, aki, amikor hazaküldik a munkából, mert épp nincs, sohasem bírja kihagyni az átkozódást, miszerint a dakoták elvették előle a tevékenykedés lehetőségét.

És ilyenből annyi van, mint a rosseb.

Ugyane nemes láblabda eseményen a másik káplár, aki festegetett, és tüchtig bajszocskája volt hetven évvel ezelőtt, szóval a nagy hadvezér módján integettek honfitársaink a messzi Franciaországban oly igen élénken és látványosan, hogy az UEFA legott odabaszott pár milla büntetést a magyar szövetségnek.

És akkor Csányi úr azt találta mondani, hogy ők kiállnak a szurkolóik mellett. Mindebből kitetszik, hogy fingja sincs arról, mi folyik itt, s hogy mi mellett álldogál épp.

Mondjuk a haverja, a főnöke, a stadiontulajdonos szotyolát köpködő mellett, akinek lelkében és rendszerében szintén jelen van a nemes eszme. Igaz, erről élénk vita folyik, és mégis így van. Nem azt kell nézni, amit mond, hanem amit cselekszik. Ezt ő maga jelentette ki, és érdemes figyelembe vennünk az intést.

Nincs itten most sem kedvem, sem elég helyem bővebben kifejteni a rendszer alakulását és fölépülését, amelyek mögé belegondolva kibomlik Cipolla világa. A rend még nem teljes, olyan lájtos, ám így is boldogulásunkra szolgál, ahogyan az alattvalókkal, az ő sorsukkal és az ő lelkükkel játszadozik, és amint kitetszik, értő és termékeny talajra talál.

Viszont valamiképpen ki kéne fejezni ki-, és ellenállásunkat. Ha másképpen nem megy, demonstráljuk eltérő utunkat akképp, hogy nekilátunk magunk is fókát zabálni, bár ez is bajos.

A fókák jó fejek. Meg olyan cukik.