Most, hogy a magyar egészségügy – miután Gyurcsány fölrobbantotta kalasnyikovval hadonászva emúúttnyócévig permanensen – romokban hever, holott harmincadik századi módon omlik a vakolat a műtőkben, egyszóval ebben az idilli állapotban ártunk és ormányunk szűkölve bizonygatja, hogy neki és számára csak ez a fontos.
Az ’egésség. Mindenről ez jut eszébe, két marokkal őrzi a nulla egész kilenctizedesek testi fejlődését, akik hamarosan elhajítják járókereteiket, és hófehér atlétában futballoznak a gyomként szaporodó stadionokban, oly annyira, hogy talpaik is egymáshoz érnek. Igaz, hogy eközben megjön az étvágyuk, és fölzabálják az ifjak jelenét és jövőjét, de sebaj.
A központi bizottság mégis életben hagyja őket, mert mérhetetlenül nagy a lelke neki. Mint az a napokban a hozzáértők okos gyülekezetében kiderült, csakis ezért, a népek ’egésségéért épülnek a fedett sportlétesítmények, és aki ebben hibát talál, az sorosbérenc kockásinges rohadék. Vannak egypáran, ezt kérem jegyzőkönyvbe foglalni.
Most meg ez is. A Unijó, amely a baloldal biztatására ront a magyarra rá, már megint belegyalogolt a mi nemzeti italunkba, a szent házi pálinkába, mondván, idézem: „A magyar adójogszabályok kedvezőbb helyzetbe hozzák a házi gyümölcspárlatokat és a növényi alapú gyomorkeserűt, ezért újabb jogi eljárást indított az Európai Bizottság.”
Irgalmas Jézus, ne hagyj el minket keserűségünkben és üldöztetésünkben! Már megint báncsák a magyarot, aki védi őket a töröktől százezer éve. Nem érdemlik meg magunk közt szólván. Már az idők kezdete óta itt vagyunk a közepükön, és mégsem ismerik a bozontos lelkünket nekünk. Nem azért van ez az adó, hogy jusson még stadionokra – amely a plebs jólétének egyetlen letéteményese -, meg kisvasútra.
Azért van ez az adó – amely nem párhuzamos az urizáló dekadens Unijó magyarellenességével -, mert az ’egésség az mindennél fontosabb elöljáróink számára. Ezt is mondták: „A kormány elkötelezett a magyar emberek egészségének megőrzése, az egészséges táplálkozás elősegítése iránt, és ezért bővítette ki az adóköteles termékek körét az alkoholos italokkal, főképp a kommersz szeszes italokkal.”
Könnyű, mint az egyszeregy, mondd utánam! A nulla egész kilenctizedesek – meg az urizáló négymillió, aki hedonisztikusan zabálja a farhátat két pofára -, szóval ezek mind együtt tornaünnepélyeket rendeznek a fedett sportlétesítményekben, eközben pedig nem energiaitalokat, egyebeket vesznek magukhoz, csakis a páleszt.
Ennek a kettőnek az elegye szükségtelenné teszi az orvosok, ápolók jelenlétét tökéletes társadalmunkban, kicsattan mindenki, mehetnek a Londonjukba a francba. Kerek lesz a világ, ellenben elmesélem, milyen is a házipálesz hazai főzése. Ezt még szegény apám űzte a konyhában, mint ellenálló a kommunista időkben, mert akkor még nem lehetett, és tele volt fináncokkal az ország, akik folyamatosan a levegőt szimatolták cefreszagot keresve, kezükben ostor.
Tehát apám, a forradalmár mindenféle rézüstökkel, csövekkel fölszerelkezve bugyborékoltatta a szent masszát, a végén pedig világoskék folyadék jelent meg a felfogó edényben, tele alkohollal. Ezt az bizonyította, hogy meg lehetett gyújtani, tehát jó volt. Finomítani kellett ugyan kicsinyt, mert mégsem kockáztathatta az ember, hogy egy slukk után nekiálljon foszforeszkálni.
A második lepárlás után a színe eltűnt, ellenben az íze megmaradt. Mintha valami MÉH telepet szopogatott volna az ember. Ezen az apró gikszeren az ABC-ben – nem TESCO-ban és nem CBA-ban – kapható aromákkal lehetett segíteni, és kész volt a csoda, a fütyülős barack, a cseresznye, mindenféle ízkavalkád, amit csak kívánt az embere gyereke.
Apró bajnak mutatkozott, hogy kóstolgatás után mindenből kettő lett egyszerre. Kettő apu, kettő konyha, kettő ordító anyu, holott nem is volt részeg az ember. És nem volt a konyha mellett egy rohadt stadion, ahol lebegve szaladgálni lehetett volna, mert a kommunisták basztak a népek ’egésségére, jólétére, és bele is buktak. Ellenben ezek a mostaniak a gondunkat viselik minekünk, ha akarjuk, ha nem. Leginkább nem, aztán mégis. Nem van ez így jól.
Vélemény, hozzászólás?