Házipálesz, az örök ifjúság itala

Most, hogy a magyar egészségügy – miután Gyurcsány fölrobbantotta kalasnyikovval hadonászva emúúttnyócévig permanensen – romokban hever, holott harmincadik századi módon omlik a vakolat a műtőkben, egyszóval ebben az idilli állapotban ártunk és ormányunk szűkölve bizonygatja, hogy neki és számára csak ez a fontos.

Az ’egésség. Mindenről ez jut eszébe, két marokkal őrzi a nulla egész kilenctizedesek testi fejlődését, akik hamarosan elhajítják járókereteiket, és hófehér atlétában futballoznak a gyomként szaporodó stadionokban, oly annyira, hogy talpaik is egymáshoz érnek. Igaz, hogy eközben megjön az étvágyuk, és fölzabálják az ifjak jelenét és jövőjét, de sebaj.

bolondok háza2A központi bizottság mégis életben hagyja őket, mert mérhetetlenül nagy a lelke neki. Mint az a napokban a hozzáértők okos gyülekezetében kiderült, csakis ezért, a népek ’egésségéért épülnek a fedett sportlétesítmények, és aki ebben hibát talál, az sorosbérenc kockásinges rohadék. Vannak egypáran, ezt kérem jegyzőkönyvbe foglalni.

Most meg ez is. A Unijó, amely a baloldal biztatására ront a magyarra rá, már megint belegyalogolt a mi nemzeti italunkba, a szent házi pálinkába, mondván, idézem: „A magyar adójogszabályok kedvezőbb helyzetbe hozzák a házi gyümölcspárlatokat és a növényi alapú gyomorkeserűt, ezért újabb jogi eljárást indított az Európai Bizottság.”

Irgalmas Jézus, ne hagyj el minket keserűségünkben és üldöztetésünkben! Már megint báncsák a magyarot, aki védi őket a töröktől százezer éve. Nem érdemlik meg magunk közt szólván. Már az idők kezdete óta itt vagyunk a közepükön, és mégsem ismerik a bozontos lelkünket nekünk. Nem azért van ez az adó, hogy jusson még stadionokra – amely a plebs jólétének egyetlen letéteményese -, meg kisvasútra.

Azért van ez az adó – amely nem párhuzamos az urizáló dekadens Unijó magyarellenességével -, mert az ’egésség az mindennél fontosabb elöljáróink számára. Ezt is mondták: „A kormány elkötelezett a magyar emberek egészségének megőrzése, az egészséges táplálkozás elősegítése iránt, és ezért bővítette ki az adóköteles termékek körét az alkoholos italokkal, főképp a kommersz szeszes italokkal.”

Könnyű, mint az egyszeregy, mondd utánam! A nulla egész kilenctizedesek – meg az urizáló négymillió, aki hedonisztikusan zabálja a farhátat két pofára -, szóval ezek mind együtt tornaünnepélyeket rendeznek a fedett sportlétesítményekben, eközben pedig nem energiaitalokat, egyebeket vesznek magukhoz, csakis a páleszt.

palinka_mester_02Ennek a kettőnek az elegye szükségtelenné teszi az orvosok, ápolók jelenlétét tökéletes társadalmunkban, kicsattan mindenki, mehetnek a Londonjukba a francba. Kerek lesz a világ, ellenben elmesélem, milyen is a házipálesz hazai főzése. Ezt még szegény apám űzte a konyhában, mint ellenálló a kommunista időkben, mert akkor még nem lehetett, és tele volt fináncokkal az ország, akik folyamatosan a levegőt szimatolták cefreszagot keresve, kezükben ostor.

Tehát apám, a forradalmár mindenféle rézüstökkel, csövekkel fölszerelkezve bugyborékoltatta a szent masszát, a végén pedig világoskék folyadék jelent meg a felfogó edényben, tele alkohollal. Ezt az bizonyította, hogy meg lehetett gyújtani, tehát jó volt. Finomítani kellett ugyan kicsinyt, mert mégsem kockáztathatta az ember, hogy egy slukk után nekiálljon foszforeszkálni.

A második lepárlás után a színe eltűnt, ellenben az íze megmaradt. Mintha valami MÉH telepet szopogatott volna az ember. Ezen az apró gikszeren az ABC-ben – nem TESCO-ban és nem CBA-ban – kapható aromákkal lehetett segíteni, és kész volt a csoda, a fütyülős barack, a cseresznye, mindenféle ízkavalkád, amit csak kívánt az embere gyereke.

Apró bajnak mutatkozott, hogy kóstolgatás után mindenből kettő lett egyszerre. Kettő apu, kettő konyha, kettő ordító anyu, holott nem is volt részeg az ember. És nem volt a konyha mellett egy rohadt stadion, ahol lebegve szaladgálni lehetett volna, mert a kommunisták basztak a népek ’egésségére, jólétére, és bele is buktak. Ellenben ezek a mostaniak a gondunkat viselik minekünk, ha akarjuk, ha nem. Leginkább nem, aztán mégis. Nem van ez így jól.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!