Most már több helyről is van arról hivatalos papírunk, hogy mi, itt a Kárpátok alatt vért iszunk. Végül is, nem történt egyéb, mint igazoltuk a hírünket, amely akkor keletkezett, amidőn elözönlöttük a medencét, és azon frissiben tartottuk rettegésben a földrészt, amelyet Európának neveznek.
Saját használatra eufemisztikusan kalandozásoknak hívjuk a terrort, amelyet eleink a világra szabadítottak, akiket viszont rabolgattunk, fosztogattunk és gyilkolásztunk, nem ilyen megengedőn emlékeznek arra a hordára, aki vagyunk azóta is. Matolcsy is megmondta, piros folt van a valagunkon.
Tegnap odaálltam a tükör elé, és letoltam a gatyámat, de nem láttam magamon a kiválasztottság bizonyosságát. Így legott idegennek éreztem magam ezek között, akik újra elérték: hiába visonganak itt mindenféle Szent Istvánról, csak a nyereg alatt húst puhító barbár nép a miénk, akitől félteni kell az embereket.
Kölcsönzős csuhába bújt pogány csürhe ez, és ami igazán szomorú, hogy ezeknél az ájtatos mézes-mázasoknál még én is – aki pedig hitetlenségben leledzem – keresztényebb vagyok. Család szentsége, vasárnap, meg zárva tartás. Szülni doszt, és kotont átkozni, ebben merül ki a hitük. A leglényege, az irgalom az nemhogy odaveszett volna, benne sem volt sohasem. Nem véletlen, hogy így jártak, s velük együtt mi is mérhetetlen szomorúságunkra:
A finn legfelsőbb bíróság úgy döntött, fel kell függeszteni a menedékkérők visszatoloncolását Magyarországra. Nem ők az elsők. Korábban már hasonló ítéletet hozott Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország, Németország, Luxemburg, Norvégia és Svájc is. Tavaly a luxemburgi közigazgatási bíróság a magyar rendszert „drákóinak” írta le. Egy osztrák bíróság szerint pedig a magyar politikai retorika „idegengyűlölő”.
Végül is, ez a hungarikum, és nem a túró rudi. Egyedi sajátosság az is, és csak itt fordulhatott elő: harcos amazon, aki újságírónak címkézi magát, fölrúgja a menekülő embert. És nem ő a bűnös. Gyenge alak csupán, aki nem volt képes ellenállni a fősodornak, amelyet Orbán Viktor gerjesztett. A felcsúti győző, a kriminális barom, aki azóta sem képes leállítani magát.
Ez Magyarország voltaképp, aki néhány ihletett pillanatot leszámítva ezer éve ilyen. Soha nem voltunk Európa szerves része a különleges nyelvünkkel és a még egyedibb lelkünkkel, ezt be kéne látni végtére. Ha végignézzük az eseményeket, amelyeket összefoglalva történelemnek neveznek megengedőn, kitetszik, hogy örökös fáziskésében voltunk. Mindig utol akartuk érni a mesebeli Európát, és sohasem sikerült.
Huszonhat évvel ezelőtt felcsillant annak a lehetősége, hogy a vágyott földrész magához emel, még csak igazán erőlködni sem kell érte, csak be kell tartani bizonyos játékszabályokat. És ez sem sikerült. A keresztény álcába bújtatott barbárság nem engedte, és negyed század elteltével éljük meg azt, hogy nem is igyekezünk igazán. Sőt, irtózunk tőle és átkozzuk.
Ez a többes szám első személy, amiben beszélni muszáj, nekem fáj nagyon, hiszen – ha csak jogilag is – de ezek közé tartozom, és te is, aki hasonképp átkozod a rendszert, amelyet saját képére alakít a fideszhorda, és amelynek ez a végeredménye: bizonyítvány arról, hogy nem tartozunk közéjük. Köszönjük, Orbán Viktor.
Miután ezeket így keresetlenül papírra – illetve monitorra – vetettem, bátran állok a zivatar elé, amely majd hazaáruló mocsadéknak és kurvaanyámak nevez, sőt, kijelenti, hogy nem vagyok magyar. És tényleg nem. Ha a magyarságnak ma az az esszenciája, hogy embertársaimat félteni kell tőlem, akkor tisztelettel kiiratkozok a mókus őrsből.
Ti pedig, akik vallásos buzgalommal csüggtök egy eszement delirálásán, menjetek majd népszavazni arról, hogy ezerhétszáz szerencsétlen ide be ne tegye a lábát. Megnyugtatásul: nem igazán akarnak jönni, és a fentiek szerint nem is engedik őket a barlangunkba, mert a magyar reformok működnek. Saját, fidesz-használatra, egyedien. Mit lehessen tenni? Tán elő az íjakkal a ládafiából, és szóljon a sámándob, ha már. Valamint halleluja, álcaként, mint ezer éve mindig.
Vélemény, hozzászólás?