Gyönyörű hírünk a világban – féltik tőlünk a menekülőket

Most már több helyről is van arról hivatalos papírunk, hogy mi, itt a Kárpátok alatt vért iszunk. Végül is, nem történt egyéb, mint igazoltuk a hírünket, amely akkor keletkezett, amidőn elözönlöttük a medencét, és azon frissiben tartottuk rettegésben a földrészt, amelyet Európának neveznek.

Saját használatra eufemisztikusan kalandozásoknak hívjuk a terrort, amelyet eleink a világra szabadítottak, akiket viszont rabolgattunk, fosztogattunk és gyilkolásztunk, nem ilyen megengedőn emlékeznek arra a hordára, aki vagyunk azóta is. Matolcsy is megmondta, piros folt van a valagunkon.

áramszünetTegnap odaálltam a tükör elé, és letoltam a gatyámat, de nem láttam magamon a kiválasztottság bizonyosságát. Így legott idegennek éreztem magam ezek között, akik újra elérték: hiába visonganak itt mindenféle Szent Istvánról, csak a nyereg alatt húst puhító barbár nép a miénk, akitől félteni kell az embereket.

Kölcsönzős csuhába bújt pogány csürhe ez, és ami igazán szomorú, hogy ezeknél az ájtatos mézes-mázasoknál még én is – aki pedig hitetlenségben leledzem – keresztényebb vagyok. Család szentsége, vasárnap, meg zárva tartás. Szülni doszt, és kotont átkozni, ebben merül ki a hitük. A leglényege, az irgalom az nemhogy odaveszett volna, benne sem volt sohasem. Nem véletlen, hogy így jártak, s velük együtt mi is mérhetetlen szomorúságunkra:

A finn legfelsőbb bíróság úgy döntött, fel kell függeszteni a menedékkérők visszatoloncolását Magyarországra. Nem ők az elsők. Korábban már hasonló ítéletet hozott Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország, Németország, Luxemburg, Norvégia és Svájc is. Tavaly a luxemburgi közigazgatási bíróság a magyar rendszert „drákóinak” írta le. Egy osztrák bíróság szerint pedig a magyar politikai retorika „idegengyűlölő”.

Végül is, ez a hungarikum, és nem a túró rudi. Egyedi sajátosság az is, és csak itt fordulhatott elő: harcos amazon, aki újságírónak címkézi magát, fölrúgja a menekülő embert. És nem ő a bűnös. Gyenge alak csupán, aki nem volt képes ellenállni a fősodornak, amelyet Orbán Viktor gerjesztett. A felcsúti győző, a kriminális barom, aki azóta sem képes leállítani magát.

Ez Magyarország voltaképp, aki néhány ihletett pillanatot leszámítva ezer éve ilyen. Soha nem voltunk Európa szerves része a különleges nyelvünkkel és a még egyedibb lelkünkkel, ezt be kéne látni végtére. Ha végignézzük az eseményeket, amelyeket összefoglalva történelemnek neveznek megengedőn, kitetszik, hogy örökös fáziskésében voltunk. Mindig utol akartuk érni a mesebeli Európát, és sohasem sikerült.

Huszonhat évvel ezelőtt felcsillant annak a lehetősége, hogy a vágyott földrész magához emel, még csak igazán erőlködni sem kell érte, csak be kell tartani bizonyos játékszabályokat. És ez sem sikerült. A keresztény álcába bújtatott barbárság nem engedte, és negyed század elteltével éljük meg azt, hogy nem is igyekezünk igazán. Sőt, irtózunk tőle és átkozzuk.

romaEz a többes szám első személy, amiben beszélni muszáj, nekem fáj nagyon, hiszen – ha csak jogilag is – de ezek közé tartozom, és te is, aki hasonképp átkozod a rendszert, amelyet saját képére alakít a fideszhorda, és amelynek ez a végeredménye: bizonyítvány arról, hogy nem tartozunk közéjük. Köszönjük, Orbán Viktor.

Miután ezeket így keresetlenül papírra – illetve monitorra – vetettem, bátran állok a zivatar elé, amely majd hazaáruló mocsadéknak és kurvaanyámak nevez, sőt, kijelenti, hogy nem vagyok magyar. És tényleg nem. Ha a magyarságnak ma az az esszenciája, hogy embertársaimat félteni kell tőlem, akkor tisztelettel kiiratkozok a mókus őrsből.

Ti pedig, akik vallásos buzgalommal csüggtök egy eszement delirálásán, menjetek majd népszavazni arról, hogy ezerhétszáz szerencsétlen ide be ne tegye a lábát. Megnyugtatásul: nem igazán akarnak jönni, és a fentiek szerint nem is engedik őket a barlangunkba, mert a magyar reformok működnek. Saját, fidesz-használatra, egyedien. Mit lehessen tenni? Tán elő az íjakkal a ládafiából, és szóljon a sámándob, ha már. Valamint halleluja, álcaként, mint ezer éve mindig.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!