Íme, a mi látnokunk

Ha azt mondom péntek, ön azt mondja Kossuth. Ha rávágom: Orbán, önnek elakad a szava. Azért mégpedig, mert, ha belehallgat a szokásos szeánszba, olyan univerzum tárul föl ön előtt, amelynek a bugyrai ismeretlenek. Hétről-hétre, midőn alkalmunk van csodálhatni doktorminiszter urunk eszmefuttatásait az éter hullámain keresztül, mindig és újra arra kell rádöbbennünk, hogy ugyan ismerjük a kappanhang tulajdonosának megroggyant elmeállapotát, de mindig akad egy újabb sötét odú benne, amit megmutat.

Néha meghív magához hasonló állapotban lévő organizmusokat, hogy dicsőítsék őt. Ilyen volt legutóbb Carlos Torrender, argentin oktatásügyi államtitkár, aki azért érkezett, hogy tanulmányozza a magyar oktatási rendszert, amit majd a pampákon is bevezetne. Hogy erről mit beszélt, az érdektelen és az ő nyomora, ennél érdekesebb a véleménye Orbán Viktorról, és itt látjuk, nagy valószínűséggel azért hívták őt Budapestre, hogy a Mandinernek elmesélhesse: szerinte Orbán egy látnok. Azt nem fejtette ki, mit lát, helyette elmondta a megdicsőült maga.

A Kossuthon. Így érünk körbe, amikor látjuk, hogy egy kivehetően terhelt rajongó, s a belőle táplálkozó illúzió mire képes egy roggyant tudattal, mert a mostani böfögés-hörgés már a téboly olyan fokát mutatja, amire nehezen találni szavakat. Mint a minap említettük, az elmúlt hetek történései tökönrúgással érhettek fel doktorminiszter urunk számára, hogy nehezen is tér magához. Így megkérdeznénk Carlos Torrendert, mit láthatott az ő látnoka, amiből semmi nem valósult meg, mert vannak hibahatárok a jóslásban, de ekkora nem fér bele.

Amúgy, hogy doktorminiszter urunk ilyen lehangoló állapotba került, belejátszhatott a fodball Eb is, az ott elszenvedett vereségek. Mindezek tetézik az elmebajt, ami abban is kicsúcsosodott, hogy egyetlenünk a német kancellárnak panaszkodott Manfred Weberre, aki azért, mert Magyart és a pártját felvette, olyan mitikus gonosszá állt össze Orbán fejiben, mintha valami ősgermán eredetmondánál vagy a magyarok lehangoló istenénél tartanánk, esetleg rajzolt népmesénél Szabó Gyula bá előadásában.

Mint megtudtuk, ez a Weber a magyarok ősellensége, aki háborúpárti, migrációpárti és gazdaságellenes, jelentsen ez bármit is a főnök megzakkant agyában. Mindemellett ez a szegény, beteg ember kitartóan és nagyon hosszan sorolta az Európából rá leselkedő veszedelmeket, amiből egy kiút lehet. Ugyan nem igazán szívesen – mert aki nem hallotta, annak isteni szerencséje volt, de mégis megmutatva, a gombáknak mivel mossa az agyát – hosszabb idézetek következnek Orbán zűrzavarából.

„Ez a vonat, az európai szerelvény a háború felé tart. Ha van elég támogatásunk, a kormányt megtámogatják az emberek, és óriási fölénnyel megnyertük ezt a választást, akkor én meg tudom húzni ezt a vészféket. A vonat meg fog állni, és mi magyarok erről a vonatról le fogunk szállni.” – Illetve még: „A masinisztával is beszéltünk, de azt nem tudtuk meggyőzni. Ezt csak Donald Trump, illetve a leendő amerikai elnök tudja majd leszedni a mozdonyról. És akkor az egész nyugati vonat, ami a háború felé robog, megállhat.”

Íme, egy csodálatos elme képzelgései a jövőről, de, mint kitetszik, a látnok már semmiben nem bízhat és bízik, mint Trump feltételezett győzelmében, aki leszedi Webert a mozdonyról, vagy nem tudjuk már itt a nagy gőzben és füstben, mi fog történni, míg Orbán teljesen össze nem omlik. Mert afelé tart, s hogy a nagy üveggömbösnek a valósághoz mennyire nincsen köze, hanem csak pörög, mint valami transzban lévő dervis, azt az Európai Bíróság rá – és a csürhéjére – kimért büntetéséhez való viszonya mutatja.

Erről korábban azt jelentette ki, mint emlékezhetünk, hogy úgy intézi: „nekik jobban fájjon, mint nekünk”. De nem fejtette ki, kik azok a nekik. Ezt tetézte aztán most a szeánszon egy újabb gyöngyszemmel, ahol ezt hallottuk: „Azokkal fizetettjük meg a bírságot, akik a háborún és a migráción keresik a legtöbbet”. Itt szintén nem tudjuk, kire gondolt a költő, mert nekünk csak Rogán jut az eszünkbe, illetve az ő körei, akik egészen doktorminiszter urunkig érnek. Ha az elébb üvöltő dervisnek mondtuk őt, az csak a jószándékunk jele volt.

Azt tudtuk, hogy a beteg már régen elindult az őrületbe vivő biztos úton, aminek most újabb stációját tapasztalhattuk, mikor is a képzelet teljesen elfedi a valót. Azt is látjuk már évek óta, hogy a győzelmeknek milyen látnoki utakat jelöl ki. Mára egy maradt: Trump. Emiatt a delikvens frusztrációja fokozódik, ordítani kezd, böfög és hőbörög, ezt pedig egy rádió közvetíti. Rengetegen pedig, akik hallgatják, elalélnak a gyönyöröktől. Ez pediglen a hazánk így cuzammen, egy őrült és a gombái fogságában. Boldog szombatot, kedveseim.