A kreténség diadala

Nem túlzás, ha drámainak nevezzük azokat az adatokat, amelyek a magyar társadalom folyamatos elszegényedéséről szólnak. Nem lenézve a bolgárokat – mert eddig sem volt miért, ezután meg még inkább nincs-, de megelőztük őket. Mégpedig a fogyasztás hiányában, ami már nálunk a legalacsonyabb az Unióban, míg 2022-ben még a bolgároké volt ez a hátulról nézve dicsőséges első hely. Ha jól emlékszünk, Nagy Márton miniszter urunk ezt nem értette.

Nem tudjuk, mi olyan bonyolult benne, a jelenséget a fogyasztás bezuhanásának nevezi a sajtó, és bizonyíték is van rá. Áfából ugyanis jóval kevesebb folyt be a büdzsébe, mint amit terveztek, vagy szerettek volna. És arra is emlékszünk, hogy Nagy miniszter szerint nem a pénz hiányzik a magyarok zsebéből, hanem taktikáznak. Csak bíztatni kell őket, bátorítani, és máris mindenki szalad a boltba, aztán két pofára tömi a homárt papa, mama, gyerekek.

Mindig vannak ilyen véletlen egybeesések. De amikor ez a riasztó adat napvilágot látott utunkról a kolduslét felé, Orbán kegyelmes úr beszédet tartott gazdasági évadnyitó címmel. Itt pedig kijelentette, „a gazdasági minisztereink jó állapotban vannak”. Nem akarnánk élcelődni a magyar nyelv szépségeiről, egyes szavak és szókapcsolatok jelentéséről, de ilyen felütés után teljesen felesleges azzal foglalkozni, milyen újabb álmai vannak a mi jótevőnknek.

Amúgy a valósággal az ég egy világon semmi kapcsolatot nem mutatnak, de nem ártana rámutatnunk, egyszer a rohadt életben meg kellene fogadni azoknak a tanácsát, akik egy kicsit értenek is hozzá. Ez a tanács egyébként arról szól, hogy mielőtt a lakosság éhen döglik a kezdetben megmutatott folyamat végén, gazdasági modellválltás volna szükséges. Mindeközben pedig Orbán sorolja a sikereket, és szajkózza az aranyköpéseit.

Az ember ebbe belefárad. Az nyomja agyon, hogy testközelből látja, maga is érzi azt a nyomasztó magyar valóságot – s ez alkalommal kizárólagosan a kiábrándító gazdasági teljesítmény és a lakosság ebből fakadó nyomorúsága ügyében, morálról és elhülyülésről pedig most nem szórva vég nélküli átkokat -, amely Orbánhoz el nem jut, s valami délibábos rózsaszín világban él, vagy legalábbis ezt hazudja nekünk, s egyben magának is.

A populizmussal sok más mellett az is a baj, hogy az ebben szenvedők előbb-utóbb elhiszik a saját jelszavaikat, így képtelenek megfelelő döntéseket hozni. De nem is ez, hanem – bár azt sem szeretjük, ha a kedves vezetőt egyfolytában idiótának kell neveznünk, aztán mégis mindig muszáj – az értelmetlen népies köntösbe bugyolált bölcsességek, amelyek aztán iskolák falain jelennek meg. És amelyek már mélyen a dakota nívó alatt leledzenek.

Ezúttal négyet kaptunk gazdasági évnyitó címén, amitől először hangosan felvisítottunk, momentán pedig – nem szégyen ez – leesett állal nézzük a plafont, ahonnan lassacskán csöpög a fájdalom. Azért mégpedig, mert a Nagy Márton által képviselt, mások által idiótának nevezett nívó mellé Orbán szerint az ő „józan paraszti megnyilvánulásai” is kellenek, hogy flottul menjenek a dolgok. Lásd fentebb a bolgár példát.

A következőket hallottuk egyetlenünktől útravalóul: „mindig jobb, ha nekünk tartoznak, mint ha mi tartozunk másoknak”, „mindig többet kell keresnünk, mint amennyit költünk”, „jobb dolgozni, mint tengeni-lengeni”, „mindig jobb, ha mi keresünk másokon, mint ha mások keresnek rajtunk”. – A nyájas olvasót most arra kell kérnünk, fogja meg a sörünk, amíg kimegyünk a konyhába még egy tál popcornért, mert maradni szeretnénk kicsinyég.

A fentebb idézett falvédő-idézetek értelmezését mindenkire rábízzuk, csak annyit kérünk, képzeljék el, hogy mindezeket a magyar gazdaság prominenseinek adta elő, s bár arról a tudósításokban nem lehetett olvasni követte-e őket taps (hosszú, ütemes), minden bizonnyal volt. Ahogyan legutóbb a parlamentben is minden szervilis csinovnyik dőlt miniszterelnök urunk általunk ismeretlen tréfáin. Ez az ország nagy valószínűséggel elveszett.

És vele döglünk mi is. Igazolásomul tudnám ajánlani – bár senkinek nem akarok nagyon-nagyon rosszat -, hogy teljes egészében tanulmányozza Orbánnak ezt a szövegét. Van hangszórónak annak, aki az értelem legkisebb szikráját fölfedezi benne, aki pedig mindettől úgy felbuzdul, hogy egy Fidesz-hívőnek is elmagyarázza – ezzel térítve őt a helyes szavazásra –, mekkora ökör az ő istene, egy fél csirkét vagy egy zacskó krumpli jutalmat adok. Kalandra fel.