Buksza

A magyar népek döntő többsége (kivéve csókosok) a megélhetése miatt aggódik elsősorban. Profanizálva a dolgokat és plasztikussá téve, a mindennapi kenyeréért. Nem nosztalgikus visszaemlékezésként, ellenben utalva arra, hogy a magyar népek döntő többsége (kivéve a százezernyi kivándorló és az idegenbe szakadottak, akiknek a jólétéért nem az Orbán kormány felel) a XXI. században, ráadásul földrajzilag Európa közepén él, ez eléggé lehangoló állapot. Nem kellene így lennie, mégis így van.

Ez egy közvéleménykutatásból derült ki, ami most készült ezerfős mintán, s ha figyelembe vesszük azt, hogy a legszegényebbek minden bizonnyal – technikai eszközök híján – nagy valószínűséggel ebben a felmérésben meg sem lettek szólítva, ez a helyzet még rosszabb lehet, ha a fenti kontextus után egyáltalán ilyet mondani lehet. Második helyre az aggodalmak sorában az egészségügyi ellátás alacsony színvonala került, így ebből is kitetszik, a biológiai determinációk miatti félelmek kerültek előre. A többi másodlagos.

Nem, vagy kevéssé érdekli a magyar népeket a korrupció, a szabadság, hidegen hagyja őket a tanárok-diákok dolga, az orosz befolyás kérdése, sőt, a migránsok is. Az ovisok nemváltó műtétjeiről nem is beszélve. Mindez pedig azt mutatja nekünk, hiába a kormányzati igyekezet, amit úgy szoktunk értékelni és értelmezni, hogy már megint terelnek, gumicsontokat dobálnak, igazából ez nem rendíti meg a saját fizikai létük miatt aggódókat, de ebbéli állapotuk miatt tőlük a magasabb eszmék iránti rajongást kár is volna elvárni.

Zsigeri létnek is nevezhetnénk a felmérés eredményéből kitetsző állapotot, ha nem lenne sértő, bár igazából csak az tud fájni, ami igaz. És innen a magyarázat arra is, hogyan lehet egy zacskó krumplival választásokat nyerni. Ebből pedig az is fakadhatna, hogy az ún. ellenzéknek rá kellene jönnie, mire építse a kommunikációját, ha szavazatot akar szerezni, és megint oda jutunk, hogy a Fidesz demagógiája alá kellene menni, de ez elég sok okból lehetetlen vállalkozás. Népünk nem nagykorú, soha nem is volt azt.

Egy másik friss adat azt is mutatja, hogy Mészáros három év alatt ezeregyszáz milliárdot kaszált közbeszerzéseken, de még ott vannak a második és harmadik helyezettek is (Szíjj, Balásy, plusz még a többi, meg ami nem látszik), és az is világos lehetne, ha ez az irdatlan summa másutt volna, akkor nem kellene a magyar népeknek a létükért reszketniük. De ilyen összefüggésekig, amelyek azért nem annyira bonyolultak, már nem jutnak el, amikor a mindennapi betevőért aggódnak. A létezés gondja nem enged látni, itt vagyunk, vagy itt is voltunk mindig.  

Mindemellett az az igazán érdekes, hogy állítólag a megkérdezettek saját nyomoruk okát – helyesen – a kormányban látják, ennek ellenére azt látjuk, hogy a Fidesz népszerűsége mindeme tragédiák mellett vagy ellenére nem, hogy csökkenne, még növekszik is. Nem tudni, az emberiségnek van-e még egy ilyen bávatag népe, amelyik képtelen artikulálni a saját akaratát, már ha egyáltalán van neki ilyen a táplálkozáson kívül. S ha ez nem a sokat emlegetett néplélek, akkor nem tudjuk, mi lehetne az.

Olyanról mindezek után nem is álmodozunk, hogy átlássanak afféle összefüggéseket, ha már az egészségügyi ellátásuk miatt aggódnak, akkor fölfedezzék az információs zivatarban azt az adatot, hogy a magyar állam az elcseszett kormányzás miatt már többet költ adósságának kamatterheire, mint például gyógyászati ellátásokra, ami nem egyéb helyről derült ki, mint a Pénzügyminisztérium aktuális államháztartási adataiból. Nem veszik észre, hogy rájuk is lehetne költeni azt az összeget, amit Mészáros – meg a többi – zsebre rak.

Nem akartunk itt ma reggel valami nagy összefüggések nyomára bukkanni, csupán értelmeztünk három tegnapi hírt. Illetve még azt sem, csak egymás mellé raktuk őket, ami igazán nem nagy szellemi teljesítmény. Kis figyelmet igényel csupán, és egészen mindennapi összefüggések felfedezését a tébolyda kórushangjában, de azt is belátjuk, hogy a szimpla létezés miatti aggodalom már ezt a minimális erőfeszítést sem engedi meg. Ilyképp az a nyomor, amit a Fidesz létrehozott, tulajdonképpen a saját sorsát könnyíti meg.

Mert most már nem csak szimplán elhülyítésről van szó, ugyanis látszik, hogy azok a témák, amelyek a figyelem elterelésére és félelemben tartásra vannak napirenden, nem ütik át az ingerküszöböt. A vegetáció mindent visz, úgy is mondhatnánk, az agytörzsi működés felülírja a zsigeri félelmeket is, és ez már nem is elbutulás, hanem a létezés valamely alacsonyabb szintjén való rezgés. Mesélhetnék Schopenhauerről, az élethez való vak akaratról, mint magyarázatról, de ilyesminek a mi hazánkban már régóta helye nincs.