Szegény Felcsút

Valami hiba történt. Valami megengedhetetlen fegyelmezetlenség, ellazulás, olyan szabotázs, mint amikor az imperialisták zsoldjában álló meteorológus lefújta a tűzijátékot egy éve, tönkretéve ezzel a kedves vezető játékát, s azonmód derült ki, hogy az anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője volt.

A rendszer messze van a tökéletestől.

Lukak és repedések keletkeznek a falon mindig, így sokat kell dolgozni még azon, hogy a feudum minden alattvalója azt lássa, amit a király gondol, hogy látnia, kellene, azt hallja csakis, amit neki gondosan megszerkesztenek, és azt érezze, amit csak akarnak. Legfőképp a hálatelt alázatot a mérhetetlen és zavartalan jólétért.

Dolgoznak rajta, de olykor hibáznak.

Tíz éve is van már, hogy a beszédes és kiábrándító nevű „emberi erőforrások” minisztériuma ki akarta irtani a mélyszegénység fogalmát. Új szavakat írt elő használni, és ez volt az az idő is, amikor a homelessek problémáját úgy orvosolták volna, száműzik őket a városból, hogy ne látszódjanak, és a szaguk se zavarja a kereszténypolgárok kényes, tömjénhez szokott orrát.

Viszont az elmúlt évezred tíz legsikeresebb kormányzású éve sem volt elég a tökéletesség elérésére. Az ideák világa, amely ott imbolyog a barlang falán Palon óta, bevonult a Kossuth stúdiójába, és péntekenkét száll alá hozzánk az éteren keresztül a mi legnagyobb gyönyörűségünkre.

S bár onnan, a Kossuthból nem hallani nemhogy mélyszegénységről, de még szegénységről sem egyáltalán. De vannak ilyen intézmények, szervezetek, a valósággal matató csökevények, akik, illetve amelyek foglalkoznak vele. Egyelőre még, és ki tudja, meddig

Viszont ők is tévedhetnek.

Már az is fura volt, amikor Navracsics miniszter átadta a zebrát tán egy hete a birodalom egy távoli szegletében, mint olyan földöntúli sikert, amit az Unió pénze nélkül is sikerült elérni. Hozzá tette akkor, hogy kies hazánk egyik legszegényebb településén érték el ezt a diadalt, és már ekkor is csodálkoztunk mi, akik a permanens győzelmekbe kábultunk bele, hogy ilyen létezhet. Hogy egyáltalán van.  

Szegénység a Kánaánban, keresztény, nemzeti hazánkban.

És akkor most ez a Felcsút.

Bár először mondjuk Bihardancsháza. Vagy mondjuk, Uszka. Tegye fel a kezét, aki hallott e magyari településekről, de az is, aki nem. Ez a két halmaz mégis azért közösen kiegyezhet abban, e nevekkel semmi baj nincs akkor, amikor egy olyan lista tagjai, amely felsorolás a legszegényebbeket sorjázza, teszi közszemlére a rózsaszín kifestőkönyv – aminek lapjai közt NER akaratból élnünk kellene – szellemiségétől idegenül. Egyenesen szintén már-már szabotázsra és felforgatásra engedve következtetni.

No de Felcsút? S a lista elején?

Pedig ilyet kaptunk. Azt harsogták a múlt héten a nem KESMA lapok címoldalon és kárörvendve, hogy Felcsút az ország legszegényebb települése. Persze hozzá téve egyből, hogy valami számítási hiba lehet, szar a propellerben, bot a küllők között, de mindegy. A baj megtörtént azzal a folyománnyal, hogy gondolkodásra és szánakozó mosolyra késztesse azon alattvalókat, akik ilyen élettani furcsaságokra még egyáltalán képesek.

És e furcsa – a bábu léttől idegen – folyamatok arra a következtetésre juttatták azt, aki ilyet akart, hogy a vezér szülőhelye, a mitikus település ilyen formájú megjelenése a híradásokban többszörösen is hiba.

Mert vannak olyan organizmusok, akik mindezt olvasva és hallva csak legyintenek: megint hazudnak ezek, és azt a következtetést vonják le, azért akarnak ilyennel lukat beszélni a hasukba – más megközelítésből kábítani őket -, hogy azt mutassák, na, ugye, a kedves vezetőnek sem hajlik maga felé a keze, mint akármelyik (mindegyik) szentnek.

Azaz, a világ közepe sem kap különleges elbánást a királytól, mint például az alig is létező és már emlegetett Bihardancsháza. Ám itt megjelenik a szegénység ideája, ami viszont megengedhetetlen.

Ez volna az igazságosság és józanság maga, amivel O1G a legnagyobb királyaink soraiba emelkedhetnék majd a történelemben. Ugyanakkor és más megközelítésből akár a kocsmában könyökölve az is szóba kerülhet két alapvető élelmiszer szervezetbe vitele közben, hogy milyen egy elcseszett manus ez, aki még ennyit sem tud intézni a földijeinek.

Ha szigorúak vagyunk, ebből jól kijönni nem lehet, legfőképp annak, aki ezt a statisztikát legyártotta, közzé tette, kinyomtatta (ha volt ilyen, de nem valószínű), tehát mindenkinek, aki egy percig is nem a diadalmakat zengte. Mi több, hírbe hozta a szülőhely Felcsútot, amely amúgy közkeletűen jó ideje az Isten tenyerén csücsül.

Viszont Orbánnak tök mindegy. 

Mindez, amit itt a nyárvégi tomboló hőségben előadtunk, s ami arra volt hivatott, hogy a NER ganajának újabb böffenését megmutassuk, mint olyan valóságot, ami az életünk, az ő uralmát egyáltalán nem zavarja. Volt, van és lesz, mint ahogyan egy évtizeden túl uralkodó diktátorral törvény szerint lenni szokott, aki fölnevelt egy olyan nemzedéket, aki rajta kívül mást nem ismer. Azt csinál tehát, amit csak akar.