Magyarország elveszik, vagy már el is veszett

Tiszteket avatott Orbán Viktor. Mint tudjuk, olyan ez vezénylő tábornokunknak, mintha potyka volna a tóban, lubickol a militarizmusban, és akkor sem kerül zavarba, ha ezt rendszerbe kell helyeznie, társadalmi távlatokat adni neki mintegy. És akkor kijön belőle egy jófajta kis fasizmus. Most sem hazudtolta meg magát, amikor a leendő tiszt uraknak azt fejtegette, hogy „szükség van erős államra, erős kormányra, erős gazdaságra, erős hadseregre és erős rendvédelmi szervekre”. Erre már a tankönyvek is csak csettintenek, mi pedig lemondóan legyintünk, amikor hozzá fűzi, miért is kell ez a rend és erő.

„Olyan időket élünk, amikor a világ alapjaiban reng, ez alól mi magyarok sem vagyunk kivételek.” – Most tessenek hátradőlni kávéval a kézben, és elképzelni, mi több, érezni, ahogyan mimagyarokként rengeni tetszenek, ahogyan azt vezénylő tábornokunk delirálja. Viszont nem ezzel foglalkoznánk, hanem a jóslattal, ami ez: „Olyan idők jönnek, amikor a gyenge népek elvesznek, az erősek megmaradnak”.  Nem először halljuk ezt a tételt, ám ezúttal mellé került – mint már idéztük – az „erő” fennhatósága, hogy hol kell neki megmutatkoznia. Na még egyszer: „szükség van erős államra, erős kormányra, erős gazdaságra, erős hadseregre és erős rendvédelmi szervekre”.

Körbeértünk. Erős állam, kormány, gazdaság, hadsereg, rendvédelmi szervek nélkül a gyenge nép elveszik. S mivel kies hazánkban a felsoroltak közül egyik sem erős, csak Orbán fejében, az ő logikáját követve gyenge népek leszünk és elveszünk. Azaz, Magyarország elveszik. Tehát, ha a címet olvasva az ötlött volna a fejükbe, mit nyavalyog ez a Kázmér már megint, miért fösti feketére a kék eget, akkor mindezek után láthatják, csak fényes csillagunk, vezénylő tábornokunk gondolatmenetét és logikáját követjük, amikor szép hazánk elhalálozását vizionáljuk a nem is olyan távoli jövőben. Hiszen, amit a megmaradás feltételeként megszabott, az nem teljesül. Még csak véletlenül sem.

Nincs erős államunk. Mindenre rátelepedő, de működésképtelen államunk van, ami jelen formájában nem egyéb, mint egy hatalmas vízfej. Ami egy állam dolga volna, azt nem tudja ellátni, nemhogy erős, hanem gyenge. Viszont kétségtelenül hatalmas. Nincs erős kormányunk. Kirakati bábuink vannak, másfelől Orbán marionettjei, amelyeknek többsége még idióta is. Nincs erős gazdaságunk. Sőt, rohadt gyenge gazdaságunk van, ami életképtelen, saját lábán megállni képtelen, és mint a napokban látjuk, uniós pénzek nélkül halott. Nincs erős hadseregünk. Parádézó gittegyletünk van wellnesszező katonalovakkal. Nincs erős rendőrségünk. Diákokat gázspréző rendőreink vannak.

Akkor tehát Magyarország elveszik, vagy már el is veszett. Mint látszik, nem én mondtam. Orbán mondta. Nem ezt akarta, de így sikerült. De ebben sincsen semmi nóvum, nem csodálkozunk, hogy a kappanhangú ordításnak se eleje, se vége, értelme meg végképp. Jól hangzó – mármint Orbánnak jól hangzó – szavak halamaza, mintha évek óta ugyanaz visszhangozna, és éppen ezért Magyarország tényleg elveszik, de nem azért, amit Orbán a megmaradás zálogául delirál, hanem azért, amit meg sem említ. Egy ország jövője, ha úgy tetszik, a fennmaradása egészen máshol van. Erős oktatás, stabil egészségügy, sokszínű kultúra, korrupciómentes állam, versenyző és versenyképes gazdaság.

Egyebeket is lehetne említeni, de nem végtelen a nekünk rendelt idő. No jó, tegyük ide még a jog-, és tulajdonbiztonságot, független igazságszolgáltatást, a független sajtót, tehát minden idesorolható lehetne, amit a Fidesz (Orbán) tizenhárom év alatt lebontott. Erre az alapjaiban rengő világra visszatérve még, ami miatt a rohadt nagy erőre van szükség, olybá tűnik, hogy a mi békegalambunk a szomszédban dúló háborút nem ideiglenesnek, hanem öröknek tételezné. Mintha békére egyáltalán nem is készülne, és valljuk meg, nem is akar igazán. Ez a status quo éppen megfelelő neki, ebben lehet ilyen ökörségeket beszélni, amiket sikerült tegnap is előadnia. Lehangolóan delikát.

Fölhozható volna ellenemben, hogy annyi minden ganyéság történik mindazok mellett, amiket fénylő csillagunk delirál. Ámde éppen ebben a mostaniban lehetett fölfedezni azt az esszenciát, amiben az összes nyomorúságunk benne van. A militáns felszín mögött a fojtogató rögvaló: Európa legnagyobb inflációja, legalacsonyabb munkabérei, kivándorlás, tönkre vágott oktatás, egészségügy, korrupció, milliárdos lopások. S ami a legújabb kappankodás mögött még felsejlik, fegyverkezés békeidőben és a náci Putyin seggének fényesre nyalása. Ez a leltár így 2023. július 2-án, s ami belőle fakad: Magyarország elveszik vagy elveszett, de nem azért, amit Orbán ezt kivédendő szeretne, hanem azért, amit szétvert. A jelen idő múltba fordult már.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
4 hozzászólás “Magyarország elveszik, vagy már el is veszett
  1. Yeti szerint:

    Rég elveszett, de nem kár érte.

  2. Quvik szerint:

    „Erős oktatás, stabil egészségügy, sokszínű kultúra, korrupciómentes állam, versenyző és versenyképes gazdaság.” stb.
    Hogyan is létezhetne mindez, hiszen ha megnézzük a döntéshozók összetételét láthatjuk, hogy jó ha érettségizettek, vagy még az sem. Viszont valamikor jól sportoltak, jó haverok, vagy felismerve a lehetőséget, jó időben kezdtek el dörgölőzni a jelenlegi hatalomhoz, amihez a mai napig lojálisak, hiszen innen kapják a „tiszteletdíjukat”. Gondolkodniuk sem kell, csak robotként mindig azt a gombot nyomni szavazáskor, amit előre kiadtak nekik. Ha pedig egy újságíró a témáról kérdezi őket, vagy kitérnek a válasz elől vagy ha nem, akkor mellébeszélnek, mert láthatóan azt sem tudják, hogy miről szavaztak. De gyakran még akkor sem, ha a szavazásra bocsájtott indítványt éppen a megkérdezett nyújtotta be…
    Egyetértek az előttem hozzászóló Yeti-vel! Ennek az országnak befellegzett!

  3. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Tökéletes látlelet, de a leltárból többek közt kimaradt Hatvanpuszta, a „még nem’ Bicskéig kisvasút, a stadionok Eszékig… Nem tudnám felsorolni az összes baromságukat, a héten se végeznék vele…
    Bödöcs mondta jól: nem volt ennek egy éppeszű józan öregannya, aki jól pofonvágta volna annak idején ??
    Háát nem, úgy tünik… A szomorú viszont, hogy a dicsők közt sincs. Azért néha elképzelem milyen lehet egy frakció ülés a náciknál 🤣🤣
    B@szki, le is gurítok egy sört olyan jó kedvem lett 🤣🤣

  4. kovacs_ugynok szerint:

    Egy pillanatig nem gondolom, hogy a dagadt bűnöző írja a saját beszédeit. Őkelme már évek óta kiégett, csak a „habzsi-dőzsiben” veszi ki a részét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum