Akár valami ráismerést, azt a bizonyosságot, ami eleddig rejtve volt, de most minden megvilágosodott, akárha Sziddhartha a bódhifa alatt, nyilatkoztatta ki a mi egyetlenünk, kedves vezetőnk és tanítónk: „Meghallgatva az ukrán elnököt, nyilvánvaló, hogy ez a háború elhúzódik, nem számolhatunk azzal, hogy hamarosan véget ér…” – Hazánk jótevője ezzel azt közölte, a dolgok nem úgy néznek ki, mint ahogyan ő maga és követői (vö.: nyáj) bégetnek, illetve óbégatnak már hónapok óta, azaz röviden: ez nem teszi le a fegyvert, vazze. Vagy csezmeg, beállítódás és utcai harcos gusztus szerint. Bizony, ez nincs másként, és innen indulunk el utunkon.
No most, az ukrán elnökkel való találkozásnak van eleje is, mi több, előtörténete, amely valamikor akkor kezdődött, amikor maga a háború is, mert hiába járt Orbán Moai Putyin haverjánál békemisszión a rohadt hosszú asztal másik végén. Már az a mahomet készség beárazta őt az orosz náci világában is, maga az pedig, hogy ott járt, a világnak azon a felén úgyszintén, amelyik késsel-villával eszik. Jobban mondva arrafelé csak újabb szín került arra a palettára amelyik annyira sötéten ábrázolja őt, hogy alig is látszik már, azóta meg valóban szinte egyáltalán. Az ilyesmi pedig megviseli az ember idegzetét, aki a harcokban mindig győz.
Papíron persze, ahol olyan dolgok történhetnek, amilyet ő csak akar. Cipeli a hátán a libsiket, lecsapolja a mocsarukat, az álmok színes világa ez, amiből nehéz felébredni, de egyszer azért muszáj. És az ilyesmi fájni bír nagyon. Hogy úgy ne mondjuk, rohadtul és kurvára. Idegállapotba kerül tőle az ember, aki mindig nagyokat mond, például olyanokat annak idején, hogy az ukrán elnök csak egy ócska színész, bohóc úgymond őhozzá képest, aki a jog masszív talaján áll a végzettségével, de ez már akkor ingoványossá válik erősen, amikor a szerelmes szemekkel megválasztott, illetve kijelölt igazságügyise is hülye.
Nem tudja, mi a jogállam. Nincsen tisztában annak fogalmával, ezért azon a tájon, ahol késsel-villával esznek, sajátos módon néznek rá, ahogyan a gazda valagából kikacsintva ordít magát folyamatosan boszorkánynak delirálva, akit permanensen üldöznek. Ilyen vándorcirkusz az, amelynek direktora Orbán Moai, akire a világ olykor furcsán kacsint vissza, oly erővel a mázsás szemhéjaival, hogy bele is remeg. Mert mielőtt az ukrán elnök, a színészbohóc elmesélte neki ezek szerint, hogy nem áll szándékában letenni a fegyvert, ilyképp olyan valóságos szabadságharcos ő, mint amilyet ez a miénk csak álmodik magáról, történt ez meg az.
Az ukrán bohóc Károly királyról érkezett a messzi és bűnös Brüsszelbe, oda, ahová Orbán Moai rendszerint kokikért és sallerekért szokott megérkezni. És nem elég, hogy ez a brit trónon ücsörgő fogadta a bohócot, amit a mi egyetlenünkkel soha a büdös életben nem fog megtenni, ráadásnak a brüsszeliek, a sok országok vezetői nem átallottak állva és tapssal fogadni az ukránt, mint valami igazi hőst. Orbán Moai tartózkodott ettől a cselekedettől, mert egy prosztó. Tapló másképen szólván, úgyhogy már itt sötétült a róla közkeletű éjfekete kép, de ezzel még nem volt vége a megpróbáltatásokkal terhes napnak. Csoportkép is készült ugyanis.
No most, ezen a vak sors, vagy a késsel-villával evők mókázós kedve miatt az ukrán mögé állították a magyart, és a vaku villanása után olyan végeredmény született, ami egy perc alatt bejárta a világot, mert az internet nem csak arra való, hogy Orbán Moai küldözgessen rajta degenerált képeket a debil alattvalóknak, hanem mások is megteszik ugyanezt. Ebből pedig bajok fakadnak, ahogyan látszik a mi egyetlenünk csukott szemű pöffeteg képe, hogy azonmód nekilátódott a mémek villámgyors gyártása róla, amit semmiféle sajtófőnök és TEK megakadályozni nem tud. És ez a valóság másodjára, amint képen törli a manust.
Egészen tiszteletlen ötletek nyomán születtek letaglózó műalkotások, amelyek azt mutatják pőre valón, mire tartják a kerek világban a mi harcosunkat. Összefoglalva: rajta, a józan és nagytudású jogász végzettségű kriplin röhögött amúgy elszörnyedve a világ, míg pedig a színész-bohóc iránt nagy és meghajló tiszteletet mutattak, és az ilyen a nagy egónak fájni bír rohadt mód (sub specie rohadt). És még a felismerés a személyes találka után, hogy nem az lesz, amiről egy éve óbégat és nyüszít a mi emberünk, amit már egyszer megfogalmaztunk a nagyközönség számára mint Orbán rádöbbenését, miszerint, ez nem teszi le a fegyvert, vazze.
És mindeközben még rajta is röhögnek. Így következésképp mirajtunk is, akik egyfolytában rá szavazunk. Orbán beárazott tehát téged is megint én nyájasom, jobb, ha ezt tudod. No de, semmi nem tökéletes, mert hogyan is lehetne az. Esetünkben pedig azért, mert egyes gúnyolódó egyedek Orbán urunkat, ahogyan a fényképen állt az ukrán mögött csukott szemmel és bőséges tokával, a Húsvét-szigeteki Moaikhoz látták hasonlatosnak. Viszont ezt a derék kőszobrok a mi szájunkkal kérik ki maguknak, mert ők mást jelentenek. Mégpedig az ottani ősöket és azok tiszteletét, és már maga a szó, tisztelet, teszi okafogyottá, hogy Orbánt ilyen kőszobornak lássuk. És ennyi az egész.
Vélemény, hozzászólás?