Novák csapatai harcban állnak

Ritkán van nemzeti hazánk földjén Novák Katalin, amióta álomfő lett. Hol evezget a Nagy Tavakon, hol kocog Brazíliában vagy zarándokol a sivatagban. Az az ember érzése, hogy Novák álomfő még csitri lánykorában készített egy bakancslistát, s amint Orbán kijelölte őt az épp ügyeletes aláírógéppé, ezzel a listával a kézben röpköd a nagyvilágban, és sorra pipálja ki a hajdani óhajokat, mint ami megvan. Nem mindenkinek adatik meg, hogy az összes vágya valóra váljon, de nincs is mindannyiunk jóban Orbánnal. Kinek mit dobott a gép vagy a lelkiismerete. Nem vagyunk egyformák.

Nagyon nem. Például Áder sem volt egyforma Novákkal. Áder suttyó kora óta csupán pecázgatni szeretett volna, és amikor megkapta a magas hivatalt, semmi sem akadályozta meg, hogy egyfolytában a tóparton gubbasszon. Ilyképp Áder nem került annyira sokba, mint amennyibe Novák kerül, mire kitelik az ideje, nagy valószínűséggel a Föld nevű bolygó majd’ minden országába elmegy, megmutatja a toalettjét kicsit, aztán futkorászik, evezget és dicséri a saját istenét, aki ilyen jó dolgot adott neki. Viszont mi fizetjük. Nézzük meg azért a pályaívet, ami a popsitörlős ablakpucolástól a magyar hadsereg főparancsnoki posztjáig ível.

És nem konyul le. Novák azonban érettünk dolgozik, és aggódik az ország hadereje miatt is, mert ez divatban van mostanság, a békét óbégató Fidesz átváltott harcias üzemmódba, bár a militáns hang és viselkedés, soha nem volt idegen tőle. Most azonban minden adott ahhoz, hogy a csapból is a hadsereg buzogjon, bár semmi nem indokolja – a háború éppen nem -, úgy készül a háborúra a nemzet, mintha fenyegetné valami. A NATO-t mindenki feledi, Orbán álmaiban ma már a világ legerősebb hadserege lesz a magyar, aminek viszont Novák a főparancsnoka, amivel nem az a baj, hogy nő, hanem, hogy Novák.

Élvezettel vegyes undorral nézzük, ahogyan minden skrupulus nélkül vált át műpátoszból harciasba, a pelustól a Kalasnyikovig ívelve a gondolatkísérletet, amiből csak egy következtetés fakad, hogy ennek a nőnek egy őszinte pillanata nincsen. Nem is hittük, hogy lesz, de amit a szemünk előtt előad, leginkább mosolyra fakasztó, ha volna ilyesmihez kedvünk. Amióta Orbán feltalálta az operatív törzs fogalmát, s amióta már a klozettra menéshez is alakítanak egy ilyet, azóta komolytalan minden nagy értekezlet, legyen az a Karmelitában, vagy mint most, az elnöki hivatalban. Itt fogadta Novák a katonákat.

Lehetett fényképeket készíteni a nagykomoly tanácskozásról, és lehetett világgá kürtölni a bávatagoknak az egyetlen mondanivalót, miszerint „a magyar katonák meg tudják védeni Magyarország területét, garantálni tudják a magyar emberek biztonságát”. S mielőtt föltennénk a kérdést, hogy ki ellen és hogyan, rettenjünk meg attól, a Fidesz hogyan devalválta a „megvédjük” szó jelentését, hogy már szinte pejoratív lett, illetve a „garantál” hangalak sem járt sokkal jobban, és ezen a ponton helyben is vagyunk. Nem nevetnék én ezen, azon azonban már igen, hogy ezek a találkozók ezután rendszeresek lesznek.

Mindegyiken garantálnak majd valamit, ülnek majd a katonák Novákkal szemben, az ember pedig elröhögi magát, de nem széles jókedvében. Kéthetente lesz ilyen dzsembori, kéthetente leszünk megvédve, miközben azért megdöglünk. Egyébiránt nem a gonoszság az, ami az elviselhetetlen rossz érzést okozza az emberben, hanem ennek a mérhetetlen céltalan színpadiassága, hogy a népek szopják a permanens propagandát. Sőt, nagy valószínűséggel a többség el is alél, hogy ilyen biztonságban érezheti magát, s teszi ezt azzal, hogy még azt is megjegyezheti, milyen csinos volt máma megint ez a mi Katikánk.

Katikánknak azonban úgy látszik, semmilyen gúnya sem zsenánt, amióta Orbán őt kinevezte, volt már annyi arca, mint egy kaméleonnak, de mondom, egyik sem volt őszinte és nem is lesz soha. Ez a beszámoló is, ahol tényleg csodálatra méltóan röhögés nélkül elő tudták adni ezt a katonásdit, egy újabb felvonása volt a színháznak, ami kormányzás helyett itt folyik. Nagy, fontos pofával ragozzák a semmit, miközben megy szarrá az ország, s momentán már csak cirkuszt kap, kenyeret egy morzsát sem. Megy ez még egy darabig a jelek szerint, minden úgy van, mintha lenne valami, holott semmi sincsen.