Tíz évre titkosították az operatív törzs „minden döntését és dokumentumait”, ami – a gonoszság kísértése nélkül – azt az érzést, illetve már bizonyságot erősíti az emberben, hogy valami ezekkel nem stimmel. Ha az operatív törzs „döntése és dokumentumai” megfelelnének teljesen annak a célnak, amire a törzs létrejött, a járvány megfelelő kezelésének és az emberi élet maradéktalan védelmének, ha olykor hibák is belecsúsztak volna, nem lenne mit titkolni rajta. A titkosítás sandaság, a titkosítás az igazság elrejtése.
Azzal a szándékkal, ha majd tíz év után, amikor a titok feloldódik, kiderülnek a súlyos bajok, nem fáj már annyira, mert a negyvenezer halott sírjain elhervadt az utolsó szál virág is, elhullt az utolsó könnycsepp az eliramló életek miatt. A titkosítás a felelősség elkenése, a titkosítás a számonkérés lehetőségének megtagadása. Az operatív törzs „döntései és dokumentumai” nem nemzetbiztonsági kérdések, hogy más államok ellopják és lemásolják az utolérhetetlen magyar módszereket, mert nincs mit.
Vagy kiderülne, hogy ezek a „döntések és dokumentumok” belátást engednének abba, hogyan sakkoztak az emberéletekkel a választások tükrében, magyarán, hogy a hatalom fontosabb volt mindennél, mert annak függvényében semmi sem számított. Vagy fény derülne arra, miként döntöttek tíz és százmilliárdok haveri körökhöz juttatásáról a járvány ürügyén, a halottakat mintegy fedősztorinak használva ehhez, s ha ez kilátszana, kő kövön nem maradhatna. De ez nem egy olyan ország, ahol ilyesmitől tartani kellene.
Megvan erre a jobb szövegük, a hallgatás és az eltussolás, mint ahogyan minden nagyobb léptékű lopás, értékek átjátszása, minden messziről bűzlő svindli a Fudantól a Budapest-Belgrád vasútig, Paks II-ig titok, ami azt mondja a választópolgárnak, semmi köze ahhoz, hogyan döntenek a sorsáról, a pénzéről, és a járvány kapcsán ezek szerint az életéről is. Minden ember, legyen az békemenetelő vagy forradalmár, biodíszlet Orbán nagy lopásához, ami során nem csak a pénzüket tulajdonolja el, hanem az életüket is.
És mégis mindenki hallgat. „Az ülésekről készült dokumentumok megismerését megtagadom, mivel azok a közfeladatot ellátó szerv feladat- és hatáskörébe tartozó döntés meghozatalára irányuló eljárás során készített vagy rögzített, a döntés megalapozását szolgáló adatok és a keletkezésüktől számított tíz évig nem nyilvánosak” – ezt felelte Lakatos Tibor rendőr dandártábornok, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a hvg.hu adatigénylésére, amiért őt illőn pofán kéne vágni.
Megkérni, hogy először is magyarul válaszoljon, mert ebből a terjedelmes mondatból csak az vehető ki, hogy bekaphatod, minden más az értelmetlenség homályába vész. Másrészről felhívni a figyelmét, hogy az ország nem kaszárnya, és ilyen stílben „megtagadom” még a beosztottjaival is csak akkor beszél az ember, ha hatalmi defektje van, a hvg.hu viszont nem közlegény vécépucolás közben. Bár igazából annak is örülhetnek, hogy szóba álltak velük egyáltalán, ami így viszont elég lehangoló.
És mégsem Lakatos Tibor rendőr dandártábornok a hunyó, ő is csak eszköz a nagyobb stílű mocskos játszmában, és ő is azok közé tartozik, aki és akik haptákba vágják magukat Orbán érkeztekor, ami mindent megmagyaráz: a hangnemet és a titkosítást is. Ami végül is nem meglepő, eddig sem árultak el semmit, ami egy kicsit is kellemetlen lett volna, csak a permanens győzelmi jelentéseket lehetett hallani, és lehet majd ezután is. Csupán immár rendszerré állt össze a ködbe burkolózás, és mindenki leszarása.
Ami szintén nem nóvum. Semmi sem újdonság már, de olyannyira, hogy ezek varázsának elmúltával azt hisszük, illetve a széles tömegek azt hiszik, ez így természetes. Az elképzelhetetlen így válik mindennapossá, a normaszegés normává, az abszurd reálissá, végül is, így gyaloglunk bele csendben a halálunkba zokszó nélkül, hogy észre sem vesszük, hová jutottunk. Veszélyes ez a létállapot, eredményét már most érezzük, amikor az ingerküszöbünk kitolódik, és semmire sem reagálunk.
A halálra ítéltek apátiája ez. A minden mindegy levertsége. Mindeme spleen mellett arra azonban erő még marad, hogy azt az egy nagyon lényeges kérdést feltegyük: a titkosítás kinek az érdeke, magyarán: cui prodest? Ő a bűnös, akinek a záloga a kezünkben van, s ha ez világossá válik, a megfelelő döntéseket is könnyű lesz meghozni a megfelelő időben és helyen. Volt egy pont a kuplerájban, amikor Orbán – legalábbis elméletileg – kijelentette, hogy onnantól mindenért ő a felelős. Tetszenek emlékezni? Akkor ezek szerint tovább.
Vélemény, hozzászólás?