Farhátkormány

Elvtársak, elvtársak, de hol marad a csirkefarhát, a farhát kimaradt, nyüszíthetett föl valaki a propaganda-minisztériumban csütörtökön reggel, amikor állították össze a sorvezetőt Gulyás miniszternek a kormányinfóra. Ez az az aktus és alkalom, mint tudvalévő, amelyen Gulyás miniszter előadja azon ötletek halmazát, amelyeket szavazatmaximalizálási szempontból a legjobbnak tartanak, aztán később majd rendeletbe foglalnak. Ezt nevezik kormányzásnak, voltaképp az orrunk előtt kormányoznak a fiúk, toldozgatják a rendszerüket, hogy szét ne essen egészen, de már meglehetősen inog.

Szerdán Orbán nagy hangon bejelentette, úgy szándékszik letörni a vágtató inflációt az élelmiszerek frontján (vö: harc és ötéves terv), hogy hat élelmi cikk árát hatóságilag megszabja. De, hogy mért ez a hat (olaj, tej, csirkemell, disznócomb, cukor és finomliszt), és mért a tavaly októberi a vágyott és mérvadó ár, azt senki nem tudja. Valószínűleg még Orbán maga sem. Ez olyan közgazdasági nonszensz, ami tankönyvbe illene elrettentő példának, és innentől fogva egészen az abszurditásig facsarhatjuk a gőzös, szavazatszerzési ideát. Azaz, Orbán orrára koppinthatunk, mért nem egy 1985-ös árszintet lőtt be, vagy mért nem jelentette ki, hogy a kenyér mostantól háromhatvan.

Ilyen alapon azt is megtehette volna, sőt, mondhatná azt is, a krumplileves legyen krumplileves, és kacsinthatott volna Kádár apánk módján. De ne legyünk telhetetlenek. A hat élelmi cikk, amelyeknek hatósági ára lesz, semmit nem jelent. A nagymamáknak jobb lett volna a rétesliszt árát megszabni, mert a finomból sütni nem tudnak a kisonokának, és máris fejre áll a kifestőkönyvbe illő családi idill. De, hogy csirkemell és disznócomb, ez is delikát. És most visszatérünk a csütörtök reggelre, amikor Gulyás miniszter megkapta a kis eszmei motyóját a kormányinfóra, és valaki még átfutotta a papírokat, úgy látszik, akadt egy ember, akinek vannak emlékei a való világról.

Ekkor történhetett, amit indításként leföstöttem, hogy kerüljön bele a farhát is a listába, mert és ugyanis a való világból úgy rémlett a szakértőnek, hogy a nyugdíjasok nem tömik két pofára a csirkemellet, és beugrott a csinovnyiknak, hogy ez a réteg leginkább farháttal tartja életben magát. Kerüljön a listára, döntöttek, az is pár százezer szavazat, de jobbat mondok, még több szavazatot lehetne szerezni a csirkeláb hatósági árával, mert mostanában már nem a farhát, hanem ez a nyugdíjasok eledele. És még számtalan ötletem volna, amivel a népszerűséget hajhászni lehetne, azonban ez az egész annyira tragikusan röhejes, és annyira jellemző, hogy megér egy másik szemszöget is.

Varga Juditét például, aki másfél milliót érő órában mutogatott a hentesnél a húsokra, hogy nekik köszönhetően mostantól milyen olcsók is azok, és ezen a ponton eszünkbe ötlik Arthur Schopenhauer eszelős tekintete, akiben azonban volt annyi józanság és jó érzés, hogy belássa, ürücombot zabálva nincs erkölcsi alapja a nincstelenségről prédikálni. De ő nem is volt fideszes. Ez a hatósági ár, amennyire közgazdasági nonszensz, legalább annyira vérlázító, de nem is ez az érdekes benne igazán, hanem az: rámutat arra, hogyan vezénylik és vezényelték tizenkét évig ezek az országot hasra csapva. Ez voltaképp a gránitszilárdságú alaptörvény foltozása, ez a farhátkormányzás.

A farhátkormányzás eredményeképpen pedig – és a kimeneteleket látva – illőn kérdezzük, akkor merre is megy ez a kurvaország, mennyire előre és hova hátra. Amit most látunk belőle, az a szocializmus végnapjai, amikor a gazdasági folyamatok kicsúsztak az elvtársak kezéből, az ország pedig vágtatott a csőd felé. Aztán jött Orbán, hogy hazazavarja az oroszokat, majd pediglen érkezett Antall, hogy szétverje a maradék működő gazdaságot. Még ebből is ki lehetett volna keveredni, egy ideig úgy tűnt, sikerül is, de újra jött Orbán, hogy behívja az oroszokat. És ma eurómilliárdokkal kitömve ott tart, hogy hatósági árassá teszi a csirkefarhátat. Mit ne mondjunk, nagy ívű fejlődéstörténet.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Farhátkormány
  1. Jane Doe szerint:

    A csirkefarhát kormány olyan mélységbe vitte “a zemberek” megvetését és megalázását, amely mélységbe követni nem vagyunk képesek, ebből kifolyólag méltatni és hozzászólni sem.
    Marad tehát Varga Judit gazságügyi miniszter látvány-pékség performansza, melyben rámutatva melegen ajánlja a pipimellet… Ha már kakastöke nem volt.

  2. trabant szerint:

    A lényeg:
    “merre is megy ez a kurvaország, mennyire előre és hova hátra. Amit most látunk belőle, az a szocializmus végnapjai, amikor a gazdasági folyamatok kicsúsztak az elvtársak kezéből, az ország pedig vágtatott a csőd felé.”

    Vajon észreveszi a választópolgár, hogy ma ugyanott tartanak?

    A farhát mellôl kifelejtették a csirkamell csontot, pedig az is szegények eledele. Vagy az már luxusétel?

  3. jaegtoer szerint:

    Több tiszteletet Magyarországnak, több tiszteletet a csirkefarhátnak!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Archívum