Semjén és a leventék

Jó az nagyon – mondta miniszterelnök-helyettesünk –, ha a „kisfiú katonásdit játszik”, képzeletben gyilkolászik, elmereng a vér fröccsenésén és a belek kifordulásán, mert ez erősíti az ő kis hazafias lelkét, és férfi lesz belőle nagyon. Semjén beteg agyát, a puskához való perverz vonzódását, mindenféle isten gyermekei állatok öldöklésének imádott ideáit ismerjük, nemrég rendezett neki a gazda egy ezt bemutató panoptikumot. Drága volt rohadtul, és az is megesett, Semjén miniszterelnök-helyettes azt óbégatta, hogy Magyarországon mindennek ellenére elnyomják a vadászokat, majdhogynem annyira üldözik őket, mint a keresztényeket.

Egy pokol lehet Semjén élete, hogy két minőségében is üldöztetést szenved el, nem csoda, ha kifordul önmagából, és a leventemozgalmat kezdi el dicsőíteni, mint tette azt tegnap, mikor is felavatta az ország első „honvédelmi sportközpontját” Szabolcsban. De, mint megtudhattuk, hamarosan minden megyében, aztán minden járásban is lesz ilyen csudálatos objektum, teleszarják mintegy az egész országot „honvédelmi sportközpontokkal”, ahol a magyari kisdedek katonásdit játszhatnak és tanulnak. Mi mással, mint kezében puskával, célra tartva fotózták miniszterelnök-helyettesünket, jobb szeme gyakorlottan csukva a szarvas bemérése céljából.

„A katonásdinak a végén arra kell kimenni, hogy a hazáját védje, értékeket védjen, ne pedig másikat támadjon” – adta meg a lövöldözés filozófiáját. Ám, mielőtt elgondolkodnánk ennek naiv ostobaságán, azért nézzük meg még egyszer a többkötetes, teológiai tárgyban publikáló szerző mondatszerkesztését és szóhasználatát, ami valamely kiképző őrmesterével vetekszik. Ennyit a horizontról. Magáról a hordozott tartalomról annyit, hogy egészen profánul: baromság, mert és ugyanis ha nincs kitől védeni a hazát és az „értékeket”, az egész értelmetlen, és a militarista nevelést (vö: fasizmus) szolgálja csakis. És, hogy nem tévedünk nagyot, elő is állt a leventemozgalom dicsőítésével.

Ekkor érkeztünk meg a célba teljesen, ilyen homokos, füves, vizes síkra, ahogyan a költő mondta (J. A.) annak idején teljes kiábrándultságában. Ámde ő nem volt levente, miképp magunk sem vagyunk azok, de a gyermekeink még lehetnek, amitől mentse meg őket a jóisten, de a Semjén-féle semmiképp. A leventemozgalom, mint az ismeretes, Horthy Magyarországán a 12-21 éves, rend szerint az iskolából kimaradt ifjak katonai és nemzeti szellemű nevelését szolgálta középpontjában a fegyelemmel és vallással. Az ilyen mókák és ez a társadalmi közeg hozta el aztán a Don kanyart és a II. magyar hadsereg „dicsőségét”, a totális boldogságot.

Nagy valószínűséggel annak idején is Semjén ideájával és szavaival arra nevelték a magyari ifjakat, hogy „A katonásdinak a végén arra kell kimenni, hogy a hazáját védje, értékeket védjen, ne pedig másikat támadjon”. Mindezzel arra utalnék szordínósan, hogy vannak idők és korok, ahová nem kellene feltétlenül visszavágyódni, Semjén, a NER, Orbán és a többi borult tudatú alak viszont ezt teszi. Ursula (Száz év magány) szavaival, ha meg kell őrülniük, őrüljenek meg maguknak, ezek azonban a gyermekeink lelkét akarják, mint az buzgalmaikból kitetszik. Mindenki eldöntheti, hogy odaadja-e nekik, amíg van választási lehetőség, és nem veszik el erővel.

„Ami a történelemben régen jól működött, azt – a mai kor viszonyaihoz igazítva és megfelelő átalakítással – meg kell tartani és vissza kell hozni.” – idézte még a Fidesz távirati irodája a mi fegyverbuzinkat, és ehhez nincs mit hozzá tenni. Ha valakinek a leventenevelés jól működő ideának tetszik, azzal nem lehet mit tenni, csak rá kell hagyni a bolondériáját. Viszont, ha valaki miniszterelnök-helyettesként teszi azt, amit Semjén tesz, abból egészen messzeható folyományoknak kellene következni, de kies hazánkban ilyen balesetek nem történnek. Megy minden tovább az aljas nyomor kitaposott útján, bele a nihilbe, hülye, masírozó ifjúsággal és idióta vezetőikkel.

Róluk mélázva és Semjénnél kilukadva csak föltenném neki a kérdést, hogy ő személy szerint volt-e valaha katona. Lőtt-e olyan isten bárányára, akinél esély mutatkozott, hogy netán visszalő, egészen gyakorlatiasan, hogy verték-e már pofán miniszterelnök-helyettes elvtársat. Vagy csak a más farkával csépeli a csalánt, és a más gyerekét küldené csatába, míg ő maga a kandalló mellett, a falon lógó szarvasfejek körében hörbölgeti a borait, míg a nép hazaszerető fiai a lövészárokban fagynak meg. Ebből az egészből ez türemkedik elő, és a megvetéssel elegyes undor, ha miniszterelnök-helyettes elvtárs vizenyős szemeire gondolunk, amellyel a védtelen szarvast nézi.

Névjegy rezeda

Szombathelyi újságíró.