Azon tépelődtem, ma, midőn előttem állott a hófehér monitor, hogy betűket rakjak rá, szóval azon ment a morfondír, vagyok-é annyira jó mohikán, hogy szó nélkül hagyom Eperjes, valaha volt színművész elvtárs legújabb tripjét. Mert és ugyanis tudjuk, hogy a nagy vízen túli őslakosok szent tisztelettel viseltettek az eszementekkel abbeli vélekedéssel, hogy ők közelebb állnak a nagy Manituhoz, mint akármely útszéli rézbőrű harcos vagy a lova. Én azonban, mint sápadtarcú testvér nem rendelkezem ezzel a genetikus bölcsességgel, és Eperjessel keresztényi szeretetből törődök.
Egyrészt mint az Úr lelki szegény fiával, akié azonban nem lesz a mennyeknek országa, mert a gonosz szolgálatába állott, illetve más istent imád, akit/amit Orbán Viktornak hívnak, s ami így már maga az eretnekség vagy istentagadás. Mondjon akármit is ez az Eperjes az ő nagy hitéről, ami ezzel a gesztussal akkora léket kapott, hogy az orrunk előtt folyik a flaszterra ennek az Eperjesnek az egész betegen mocskos lelke, s ott tocsog. Hogy valaki hitet ordibál, cirkuszi előadást rendez belőle, az nem tetszik az Úrnak, az pedig pláne nem, ha másról készít faragott képet az oltárára.
Ha ilyen dagadt mihasznákat ültet oda, az nem kereszténység, hanem bálványimádás, amit boldogabb korokban máglyával jutalmazott a szent inkvizíció, hogy az ilyen tévelyedettek lelkét megmentse. Ennyit Eperjes hitéről, ami szót sem érdemelne. Ha meg kell hülyülnie, hülyüljön meg magának, de van az országban úgy másfél millió Eperjes. Nem mind ennyire hülye, de ugyanilyen ostoba, és egy kupacban ezek már képesek arra, hogy romlásba vigyék az országot, s mint látjuk, viszik is nagy szorgalommal. Viszont Isten mögé bújtatni a romlottságot, nem komilfó.
„Viktor embert próbáló küzdelmet folytat, amit csak Istenbe vetett mély hittel vívhat meg. Míg így küzd, kötelességem teljes erőmmel támogatni. Meg Kövér Lacit is, Áder Janit is, és minden tisztességes küzdőt, aki zarándokol és nem ténfereg. Mindennap imádkozom, hogy legyen erejük a történelmi tetthez. Ehhez fogható hatalmas külső és belső ellenséggel korábban talán csak a nagy magyarjaink küzdöttek: Széchenyi, Rákóczi, Szent László, Szent István.” – Ilyeneket delirált ez az Eperjes, s ezt elolvasva tán érthető, miért szánok rá némi időt, holott amúgy méltatlan volna rá a manus.
Ugyanis Orbán mély hittel folytatott embert próbáló küzdelme tegnap abban csúcsosodott ki, hogy telibeszarta a szombathelyi alattvalók életét megint. Pár napja mutattam meg, mi folyik a nyugati városban (Egy élet sem számít), és szóba került az ország házában is tegnap, miért akadályozza a Fidesz, hogy a város megnyissa a saját oltópontjait, amiért egyébként már a háziorvosok is rimánkodnak. Erre azt válaszolta Orbán mély hittel folytatott embert próbáló küzdelmében, hogy a város polgármestere fejezze be az oltásellenes kampányt.
Ez volt az a pont, amikor eldöntöttem, számra veszem az arra egyébként méltatlan Eperjest, aki máma úgy járt, hogy egy személyben testesíti meg mind az összes rajongókat Szikorától Nagy Ferencig, de még a szombathelyi közgyűlés fideszes egészségügyi bizottságos orvos-elnökét is, aki szintén Orbán seggéből kiordibálva jelentette ki, hogy a szombathelyi oltópontok ügye vihar egy pohár vízben. És itt merül fel az az ontológiai kérdés, miért van az, és miért jó amúgy normálisnak kinéző embereknek, ha Orbán szarát idvezült mosollyal majszolgatják.
Ezt kell megérdeklődnünk őszinte kíváncsisággal. És azért is, hogy momentán a társadalom ormain méltatlanul ücsörögve miért akarják a többiek torkán is lenyomni ugyanazt a többség akarata ellenére. Ez egy szekta, ez a fideszcsürhe, mint arra Eperjes szavai ékesen rávilágítottak, ezek betegek. Viszont mi nem vagyunk mohikánok, hogy valami misztikus tévedésből tűrjük a tébolyult tombolást. Mondhatnám, hogy uff, beszéltem, de nincsen kedvem hozzá. Nem olyan időket élünk, hogy Aureliano Buendia szavait idézzem onnan, amikor a liberális seregek megindultak Macondo ellen.
Vélemény, hozzászólás?