Nem vagyok mohikán

Azon tépelődtem, ma, midőn előttem állott a hófehér monitor, hogy betűket rakjak rá, szóval azon ment a morfondír, vagyok-é annyira jó mohikán, hogy szó nélkül hagyom Eperjes, valaha volt színművész elvtárs legújabb tripjét. Mert és ugyanis tudjuk, hogy a nagy vízen túli őslakosok szent tisztelettel viseltettek az eszementekkel abbeli vélekedéssel, hogy ők közelebb állnak a nagy Manituhoz, mint akármely útszéli rézbőrű harcos vagy a lova. Én azonban, mint sápadtarcú testvér nem rendelkezem ezzel a genetikus bölcsességgel, és Eperjessel keresztényi szeretetből törődök.

Egyrészt mint az Úr lelki szegény fiával, akié azonban nem lesz a mennyeknek országa, mert a gonosz szolgálatába állott, illetve más istent imád, akit/amit Orbán Viktornak hívnak, s ami így már maga az eretnekség vagy istentagadás. Mondjon akármit is ez az Eperjes az ő nagy hitéről, ami ezzel a gesztussal akkora léket kapott, hogy az orrunk előtt folyik a flaszterra ennek az Eperjesnek az egész betegen mocskos lelke, s ott tocsog. Hogy valaki hitet ordibál, cirkuszi előadást rendez belőle, az nem tetszik az Úrnak, az pedig pláne nem, ha másról készít faragott képet az oltárára.

Ha ilyen dagadt mihasznákat ültet oda, az nem kereszténység, hanem bálványimádás, amit boldogabb korokban máglyával jutalmazott a szent inkvizíció, hogy az ilyen tévelyedettek lelkét megmentse. Ennyit Eperjes hitéről, ami szót sem érdemelne. Ha meg kell hülyülnie, hülyüljön meg magának, de van az országban úgy másfél millió Eperjes. Nem mind ennyire hülye, de ugyanilyen ostoba, és egy kupacban ezek már képesek arra, hogy romlásba vigyék az országot, s mint látjuk, viszik is nagy szorgalommal. Viszont Isten mögé bújtatni a romlottságot, nem komilfó.

„Viktor embert próbáló küzdelmet folytat, amit csak Istenbe vetett mély hittel vívhat meg. Míg így küzd, kötelességem teljes erőmmel támogatni. Meg Kövér Lacit is, Áder Janit is, és minden tisztességes küzdőt, aki zarándokol és nem ténfereg. Mindennap imádkozom, hogy legyen erejük a történelmi tetthez. Ehhez fogható hatalmas külső és belső ellenséggel korábban talán csak a nagy magyarjaink küzdöttek: Széchenyi, Rákóczi, Szent László, Szent István.” – Ilyeneket delirált ez az Eperjes, s ezt elolvasva tán érthető, miért szánok rá némi időt, holott amúgy méltatlan volna rá a manus.

Ugyanis Orbán mély hittel folytatott embert próbáló küzdelme tegnap abban csúcsosodott ki, hogy telibeszarta a szombathelyi alattvalók életét megint. Pár napja mutattam meg, mi folyik a nyugati városban (Egy élet sem számít), és szóba került az ország házában is tegnap, miért akadályozza a Fidesz, hogy a város megnyissa a saját oltópontjait, amiért egyébként már a háziorvosok is rimánkodnak. Erre azt válaszolta Orbán mély hittel folytatott embert próbáló küzdelmében, hogy a város polgármestere fejezze be az oltásellenes kampányt.

Ez volt az a pont, amikor eldöntöttem, számra veszem az arra egyébként méltatlan Eperjest, aki máma úgy járt, hogy egy személyben testesíti meg mind az összes rajongókat Szikorától Nagy Ferencig, de még a szombathelyi közgyűlés fideszes egészségügyi bizottságos orvos-elnökét is, aki szintén Orbán seggéből kiordibálva jelentette ki, hogy a szombathelyi oltópontok ügye vihar egy pohár vízben. És itt merül fel az az ontológiai kérdés, miért van az, és miért jó amúgy normálisnak kinéző embereknek, ha Orbán szarát idvezült mosollyal majszolgatják.

Ezt kell megérdeklődnünk őszinte kíváncsisággal. És azért is, hogy momentán a társadalom ormain méltatlanul ücsörögve miért akarják a többiek torkán is lenyomni ugyanazt a többség akarata ellenére. Ez egy szekta, ez a fideszcsürhe, mint arra Eperjes szavai ékesen rávilágítottak, ezek betegek. Viszont mi nem vagyunk mohikánok, hogy valami misztikus tévedésből tűrjük a tébolyult tombolást. Mondhatnám, hogy uff, beszéltem, de nincsen kedvem hozzá. Nem olyan időket élünk, hogy Aureliano Buendia szavait idézzem onnan, amikor a liberális seregek megindultak Macondo ellen.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
7 hozzászólás “Nem vagyok mohikán
  1. Yeti szerint:

    Onkológiai kérdés, elburjánzott rákos daganattal meddig döglődik még a magyarországnak nevezett gazdatest?
    Ahol a szabadság szitokszó csupán, nem is érdemes megmaradni.

  2. krwkco szerint:

    “miért van az, és miért jó amúgy normálisnak kinéző embereknek, ha Orbán …” véleményét szajkózzák?

    Mert a közéletet megfertőzte, hogy minden kérdésben aszerint kell állást foglalni, hogy a kormányerőknek jó-e vagy az ellenoldalnak. (És ez az ellenzéknél is megjelenik.) Nem számít,hogy mi a valóság vagy mi a véleményalkotás következménye. Csak az a fontos, hogy az ellenfél ne nyerjen egy lépésnyi teret sem.

    Ez mindkét oldalon előfordul, de ezt a viselkedést O. V. és a NER nevelte ki.

  3. Hugi szerint:

    Erre már nem lehet szavakat sem találni! Gazemberség, aljasság, cinikusság, mocskos, a hatalma megtartásáért folytatott háború. Egy kismacskába több empátia szorult, mint Orbánba és az alattvalóiba (értem ezalatt a kormány tagjait). 🙁

  4. Jancsopanza szerint:

    Ez simán az “emberarcú” fasizmus!

  5. Jancsopanza szerint:

    Olyan mint a Pokornié turul-ügyben, pontosabban, amikor relativizálja azt.

  6. miki1950 szerint:

    Az, hogy ez a szörnyedvény csontig hatol orbán ánusába zenész és egyéb ukrán bűvész társaival egyetemben, csak és kizárólag a személyes egzisztenciájuk okán történik. Ez az a fajta, aki egy váltás esetén úgy képes belesímulni az addigi ellenbe, hogy az észre sem veszi.
    Nincs mit csodálkozni azon, hogy az ellenoldalon állók úgy foglalnak állást ahogy, mert azért állnak ott ahol,mert ellenzékiek.
    Nem azért mert megfertőzte őket a közélet, hanem azért, mert a hatalom rájuk kényszerítette ezt a szerepet.
    Az ellenzék is látja, ha a társadalom számára hasznos döntéseket hoznak, de arra is figyelmeztet, hogy minden esetben ott van az a hátsó szándék, ami megkérdőjelezi a tisztességes szándékot.
    Kérdem én, hogy kellene másként politizálnia az ellenzéknek orbán egyeduralmával szemben?

  7. dasa szerint:

    – József Attila –
    Szöveggyűjtemény
    PETŐFI TÜZE
    Falvát megőrült népe lerombolá,
    Házunk az nincs, fél fal, ha mi megmaradt,
    Gonosz Tél van s e kis családnak
    Tűze, Petőfi – az Eszme: hol van?
    * * *
    Petőfi Sándor, Tégedet ünnepel
    A jajgató nép s a süket Elnyomás,
    De nagy lelked tüzét, az Eszmét,
    Cifra, hideg lobogás takarja.
    Ó, ünnepelvén, mélyre temetnek el!
    Petőfi Sándor, ámde azért nyugodj:
    Az Eszme ég az elnyomottak
    Büszke szivében örök dalodra.
    És égni fog, mert nagy hitem ójja meg:
    Világszabadság! – így köszönök, Vezér,
    S örömtelen tizennyolc évem
    Szent lobogója elődbe hajlik.
    1923. január 23.

    Tegnap is próbálkoztam elküldeni.A véletlen folytán március 14-én guberáltam egy 1960.ban kiadott kisz-könyvecskét, ez volt benne.Van-e ki e neveket nem ismeri?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Archívum