A tavasz üzenete

A kedves vezető bájos kappanhangja mostanában nem a régi. Kiérződik belőle a népének és érette, általa élés szorítása, ahogy nyomja agyon őtet a mahomet nagy felelősség mázsás, szörnyű súlya, midőn meggyógyít mindenkit, miközben senkit sem hagy az út szélén, és más efféle furfangok a ládafiából, a falvédő alól. Hát hol máshol, a Kossuthon lehetett hallani tegnap, midőn népe felől aggódott, mit szabadjon neki, mit sem, gondosan szem előtt tartva 2022 tavaszának egy ma még ismeretlen napját, mikor is elvárható, hogy holtomiglan hatalmát újólag szavazatukkal jóváhagyólag megerősítik mindannyian azok, akik őtet a trónuson szeretnék látni az idők végezetéig. És még két nap. Vagy esetleg három, mert minden lehet.

Kappanhangon, ámde fátyolosan hangzott el az éter hullámain, hogy a kedves vezető látja már a horizontot, ahol is nem hegyek dalmahodnak véreres szemei előtt, hanem kérdések tolulnak elébe. De, hogy ezek délibábok-e vagy a delírium egyéb módozatai, azt tegnap nem tudhattuk meg, annyit csupán, hogy minden gondolata mi vagyunk, lényünk a kedves vezető tekervényeiben minden lényegest kitölt. Huncut és rossz kölkek vagyunk mi Teri nénitől János bácsiig bezárólag, aki szépkorúaknak is csak azon csetlik az agya, hogy a buli, meg a haverek, mert megtudtuk, hogy akár már most szabadjára engedhetett volna minket jótevő atyánk, hogy akár tízig is este flangálhatnánk flaszteron és térköveken, ámde elbíznánk mi magunkat akkor, amit nem szabad és lehet.

Gondolt ő arra, mondja a kedves vezető, jótevő atyánk, hogy aszondja kitolhatná akár a kijárási tilalom kezdetét erre az este tízre, ámde akkor a siserehadban irreverzibilis folyamatok játszódnának le, elöntené a népeket a szabadság csalfa érzete, mitől is, megbillenne a rend, amely oly nehezen alakult, de már készen van egészen. Azt hihetnők, óvja bozontos lelkünket egyetlen jótevőnk, hogy az élet hipp-hopp, visszaáll a normális kerékvágásba, s ha mégse nem, akkor csalódás ülne kis szívünkre, és erős felindulásunkban rossz helyre tennénk az ikszet, így, jobb, ha még zárva tart. Tudjuk majd aztán, kinek is köszönhető arcunkban a lágy szellő, ki ad majd zsák krumplit kezünkbe, hypót a tojások mosásához. Merthogy a húsvét.

A húsvétot látja a horizonton a kedves vezető, mint mikor is a kérdések elébe tolulnak, hogy nyitni vagy nem, kicsit nyitni vagy nagyot, óriásit, és ezt még meg is kell konzultálni addig megint a szeretett néppel levélben, ahogyan az szokásban van mifelénk. Amiképpen a mi falunkban megy ez más világok rökönységére, de ez már a miénk. Meg leszünk kérdezve, hogy aztán mit toljon a képünkbe utána, mint akaratunk teljesítésének gesztusát, hogy kértétek, ím tessék, ahogyan Brüsszel is megállt és Soros sem nevet a végén. Viszont senki nem nevet. Most elsősorban azért is, mert akkor mi az anyám kénköves valagának hangzott el két napja március 1., mint a zárva lévés új ideje.

Mert ugyanis ezek szerint a horizonton már akkor is ott lebegett ez a húsvét – ráadásul konzultációval spékelve –, mint a nyitás lehetősége, de, hogy ez egy éjszaka miért változott megint, az a delikát, így az is föltolul, ez egyáltalán igaz-e. Sőt, toldásként, hogy van-e egyáltalán valami, ami valós, vagy minden csak árnyképek a falon, sóhajtás és csalfa nap. Hogy keresztényi világunkban a húsvétot, úgy is, mint a feltámadás ünnepét jelöli ki a kedves vezető népének szabaddá tételére, ez már apostoli cselekedet. Lesz körmenet, a legények bátran kérdezhetik, szabad- locsolni, aztán egymásra lépnek a talpaik a lyányokéval, miközben, és ezt el ne feledjük, nyílik a pitypang szakadatlan épp ez idő tájt.

Szép lesz minden nagyon, ahogyan a természet, a kedves vezető és az ő szeretett népe együtt virágoznak ki, és egy hatalmas ölelésben egyesülnek ezek mind, ahogyan az idea mutatja. Ámde ha nem? Ha a nép a konzultáción azt nyilatkozza egyöntetűen, hogy ő zárva akar maradni, nem kell neki semmi, csak szottyadna otthon napestig, imádkozgatna, mondaná a rózsafüzért és a könyörgést a kedves vezető és mind az egész kedves családja lelkének üdvéért és testi egészségéért. Hogy akkor mi történne, mi is történhetne? Semmi se. Kiderülne, nem olvassák a konzultációs íveket, és bejelentenék, a nép a szabadságot szeretné, holott ő a rabságra szavazott. Na, az lenne csak a lebukás, és, ami a legszebb, még csak észre sem venné senki sem.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “A tavasz üzenete
  1. Jane Doe szerint:

    Szöget ütött a fejembe ez a feltámadás. (Mondjuk – szó szerint – nem az enyémbe kellett volna.)
    Ugyanis a magyar nyelv – melynek sem szépségét, sem finom árnyalatait, sem nehéz voltát senki sem vitatja – más tagolást is ismer ennél a szónál (esetleg gondolatnál): feltámadás.
    Fel! Támadás! 😉

  2. Yeti szerint:

    Feltámadás előtt gondolom előbb egy felszegezés kellene.
    Á nyúl kissé elszemtelenedett!
    A főtt tojat is mindjárt jobban esne a sonkával.

  3. miki1950 szerint:

    Dolgozik benne a majré.
    De nagyon!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!