Aszonta a Zibojnéni a tennap, hogy máma jön mihozzánk a Mikulás. Tanultunk is éneket, hogy télapóittvan, de a Pityu megkérdezte, hogy akkor most ki jön, a Télapó vagy a Mikulás, mire a sarokba kellett menni neki gondolkozni a pimaszságán, de csak vigyorgott ott is.
Ahogy éneketünk hogy hójasubája, télacipője, lengaszakálla, mutogatott a Pityu a sarokba meg bohóckodott. A Kisböske az örűt, mer kap csokit, és a Zibojnéni aszonta, hogy akkor aludjunk nagyot, és jöjjünk ünneplősbe, hogy így köszöncsük a Télapót vagy Mikulást, csinossan. Az apu morgott otthon, hogy minek glancba vágni a gyereket, de az anyu monta neki, hogy nem ő vasajja az ingemet, tehát ne morogjon. De morgott.
Mentünk asztán máma reggel a zoviba, fujt a szél nagyon, csak úgy csattogott a zászló a timpanonos emlékműné a homokozóná, vitte a szél a maszkokat a levegőbe, szállt a sok maszk, amit elhagytak a zemberek valahol, a zászló meg a maszkok szálltak a szélbe, és azon gondókoztam, hogyan tud így jönni ide a Télapó vagy Mikulás, elfújja a szánnyát a szél, meg a rénszarvasokat is, de erős bisztos a Télapó vagy Mikulás, és nem lesz bajj.
Kakaót adott a dadus, ahogy vártunk meg énekeltünk, hogy itt van, pedig nem is volt ott, amikor egyszer csak csöngetés volt a folyosón meg pusmogás, és asztán bejött a Télapó vagy Mikulás, de a képviselő bácsi volt az, aki vitt már minket migráncsnézőbe, meg kaptunk tőle pöttyös labdát meg imakönyvet is.
Teli volt a zsákja, de nem volt se pirosalma se aranyág, hanem megin pöttyös labda csak, rengeteg. A Pityu monta, hogy biztos labdagyára van neki, de súgta csak, hogy ne kelljen a sarokba menni neki, mert hátha lesz csoki is azért. A Kisböske is csak nézett kámpicsorodva, hogy hola csoki, de nem volt sehol, csak a labdák.
Asztán bajj lett. A Zibojnéni megkérdeszte egyszer csak, hogy mit gondolunk, hogyan jött a Mikulás bácsi, akinek a Télapót énekeltük, hogyan vajon, mire a Pityu rávágta, hogyhát az ereszen jött el mihozzánk. Erre a Mikulás vagy Télapó letépte a szakállát, és tényleg a képviselő bácsi volt, és kérdeszte a Pityut, hogy miféle ereszen, hol hallotta eszt az ereszt, ki monta neki, hogyan monta, és megin érdeklődött, hogy ki a Pityu apukája.
Monta megin neki a Pityu, hogyhát az apu, de hogy hol a dolgozója, aszt is tudni akarta a képviselő bácsi, mire monta neki a Pityu, hogy sehol. Asztán az lett, mint mindig szok lenni, hogy a Zibojnéni elkezdett sikongatni meg vergődni meg visittani, hogy a Pityut el is felejtette a sarokba küldeni.
A Kiböske meg a csoki miatt bömbölt, valaki belerugott az egyik labdába, az leverte a keresztet a falról, rá a Zibojnéni fejére, fölszakatt rajta neki a bőr, vérezett, aztán a dadus igyekezett rendet rakni, de nem sikerült neki, mer a szél kidöntötte a Timpanoni emlékművünk oszlopát, az betörte az ablakot, a szél fujta be a maszkokat az ablakon, mindenki ordittott, hogy Uristen, mi lesz velünk uramjézus, hogy gondótam, na, vára dömperemmegyek.
Vélemény, hozzászólás?