Gazdatípus

“A magyar férfiember archetípusa a gazda. A vidéki ember ugyanis úgy gondolkodik, hogy van egy terület, annak van határa, világos kiterjedése, és az ottani életminőségért, rendért, a területből való megélhetésért, a dolgok menetéért ő a felelős.” – Tegnap ilyen lételméleti alapvetés böffent elő Orbánból, de ez nem meglepő. Ilyenek tonnaszám vannak benne, amikor előtör az az énje, amelyik gubbaszt a felcsúti budiban, és az ajtóra vágott szív alakú ablakocskán néz ki a veszedelmes világra.

Sok minden fakad ebből a szövegből. A legelső, ami felfedezhető benne, az a szomszéd Józsi nívója, aki a gondolataival, illetve azok hiányával szokott birkózni, és akkor szeretném mindig pofán vágni, amikor a két nem elkülönítésére ilyeneket okádik, hogy valaki ember volt vagy nő. Ilyen nívóért és migráncsozásért párszor már kihajítottam, de a magyar férfiember archetípusának megvan az a tulajdonsága, hogy az ilyenekből nem tanul. Leginkább azért, mert nem bírja fölfogni, mi lehet a baj vele.

Ezek ilyen monolit világnézetek, fundamentumuk az éji sötét, épp ezért olyan megingathatatlanok. Orbán hányásában a sárgarépa mellett három fogalom, úgymint férfiember, archetípus és a gazda szerepel, amelyek közül az elsőről, a férfiemberről már mondtam hevenyészett véleményt. De helyet kap mindebben az is, amit csak a vak komondorral lehet alaposan körülírni, mert a vak komondor az a bunkó macsó, a hímsoviniszta állat, magyarán tenyészbika, annak minden intellektusával.

Többet ez nem érdemel, marad nekünk az archetípus és gazda, mint összevont ideák, amelyeket, ha következetesen alkalmazunk, akkor a múltban, jelenben de még inkább a jövőben elég kevés férfiembert találhatunk a Kárpátok alatt. Kiesik belőle a nincstelen zsellér, a napszámos, a feudális világ paraszti rétege, későbben a munkásosztály vagy a mutatóban itt-ott megjelenő értelmiség, mihaszna költők, tudósok, a színészekről nem is beszélve. Estig lehetne sorolni, ki mindenki nem tartozik az archetípusba.

Ennek ismérvei ugyanis az orbáni tébolydában a kisbirtokos, akinek a horizontja nem terjed túl a kerítés határán, de igénye sincsen rá. A kisbirtokos tudata a nemzetállam tudata, a szaros kis birtok (haza), aminek van határa, és az ottani dolgok menetéért felelős az ember. Távolabb nem lát de nem is akar, viszont más megközelítésben ez Kádár krumplileveses metaforája és sunyi kacsintása Horthy kakastollaival keverve, összefoglalóan avas szalonna szaga van. Végül is velőspacal.

A gazda szeme hizlalja a jószágot, midőn bávatagon végignéz az általa felfogott világon, ahonnan látva a Föld lapos, a tanító, a plébános meg a kisbíró pedig snapszliznak esténként. Ezzel már Mikszáthnak, Móricznak, Adynak meg pláne rengeteg baja volt, ki gondolta volna, hogy száz év után ugyanott leszünk. A félfeudális világ közepén, amelyre az erkélyről tekint le a legfőbb gazda, maga a mesebeli Viktor királyfi, aki a budiból ím, eljutott a palotába. A mi mesénk azonban itt nem ér véget.

Orbán, amerre jár kel a nagyvilágban, mindig azok nyelvén igyekszik beszélni, akikhez éppen szól, de ez a nyelv mégis mindig egyforma. Az idézett szövegben is benne van a trottyos gatyája, a csámpás kézcsókjai, amelyek közben kínosan érzi magát, ezért nem is szereti. Nem szereti Európát, a nyugati civilizációt, ő demizsonnal a kezében, szotyolát pökködve, kolbásztöltés közben érzi otthon magát, a lázadó értelmiségi demokratát addig játszotta el, amíg segítségével böfögve elterpeszkedhetett a trónon.

S hogy így célba és révbe ért, lemállik róla minden kultúra ha volt valaha egyáltalán, s mára ott áll előttünk pőrén nem más, mint Döbrögi maga. A magyar férfiember archetípusa a világos kiterjedésű határaival. Ennél jobb önarcképet nem festhetett volna saját magáról, a baj azonban az, hogy ez az idea köszönő viszonyban sincs a valósággal, amiből egy dolog fakad: Orbán az idegen a nemzettesten, és a legfőbb bűne, hogy a maga képére óhajtja formálni azt. Figyeljünk, mert mindjárt sikerülni fog neki.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “Gazdatípus
  1. remete szerint:

    Még a ponttal, vesszővel, ékezetekkel is egyetértek, csak a bef.-el nem: én rengeteg ilyen gyöpös, egérhorizontú, röfögő macsót észlelek, szinte minden korosztályban. Sokan vannak, még az erkélyláda-gazdák között is, mert az alapjaik sérülékenyek: nem megérteni akarják a nőket, és együttműködni, hanem inkább uralni őket, és kihasználni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!