Egy óvodás naplója 15. – Táborjáccós

Aszonta az Ibojnéni a tennap, hogy máma táborossat jáccunk. Rakunk a homokozó mellé egy sátorot, zászlót fogunk húzgálni, és nem kell alunni majd az ebéd után, homokozhatunk egyfolytába, meg járőrözünk is. A Pityu monta, hogy ő lesz a járőr, a Kisböske meg esírta magát, hogy őis akar járőröst. Montam az anyunak, hogy táborozni fogunk a zoviba, ezér csomagót szendvicst az útra, meg egy szelet csokit is. Máma regge télleg vót egy sátor az udvaron, a képviselő bácsi, aki vitt minket migráncsnézőbe, meg labdát szok hozni nekünk, az álitotta, ott kalapát még regge. Rovidnaródrágba vót, ojan fehér vót a lába minda hó, meg hurkás is.

Alig értünk be az udvarra, szól ám az Ibojnéni hogy sorakozó, mer zászlőfölvonás lessz, és télleg vót egy rúd a homokozó mellett, a Pityu ordittott, hogy ő vonnya, de nem vonhatta, mer a képviselőbácsi vonta. Ott átunk, a képviselőbácsi vonta, az Ibojnéni énekete a himnuszot, a dadus meg könyökűt az ablakba meg húzgáta a száját. Végeztünk ezze is, gondótam, na, homokozzunk, vár a dömperemmegyek, de monta az Ibojnéni, hogy elösször beszégetünk, mer a táborba beszégetni kell. A képviselő bácsi leűt egy kisszékre, mi meg köréje, asztán ment sorba, kit hogy hínak, ezt irkáta föl egy pappirra, és kérdezgetett, hogy kinek hogy híják az apukáját meg az anyuját, mi a dolgozójuk, vane testvérünk vagy lessze, meg járunke misére.

Ezeket irkáta a pappirra, meg érdekete, hogy szokike szavazni az apu meg az anyu, meg kire szavaznak, mit néznek a tévébe, vane otthol biblia meg feszület a falon. A Pityu kérdezte, hogy mi az a biblia, mire a képviselő bácsi piros pöttyöt rakott a nevéhöz, a Kisböske meg esírta magát, hogy ő se tuggya, mi lesz most. Semmi se lett, csak a képviselő bácsi hümmögött meg nézegetett az Ibojnénire, mi van itt. Gondótam, na homokozzunk, de akkor meg jött a papbácsi, hogy megszentejje a zászlót meg a sátorot, meg monta, hogy imádkozzunk. Imáttkosztunk, de senkise ismerte eszt, valami trianon istenkalaptya, erdéj vót benne meg Mária meg az országgya. Az Ibojéninek meg a képviselő bácsinak egészen fönnakadt a szeme közbe.

Nagy vót az áhittat, amikó egy galamb pottyantott a képviselő bácsi fejire, a szomszéd házba meg ordittani kezdett a zene, hogy kislány a zongoránál, a másik ablakba meg időjárást halgattak, hogy riasztás van, mer mindent evisz a szél. Föl is támatt hirtelen nagyon, belekapaszkodott a sátorba, kitépte a helyiből és vitte, cipete messze, a képiselő bácsi meg, ahogy folyt a galamblé az arcán, aszt törűte meg futott a sátor után a Ibojnénive együtt, a papbácsi meg vetette a keresztet, a Kisböske ordittott, egy macska letépte a zászlót, a rud kiborút a helyiböl, a sátor meg szát a magasba. Aszt hiszem, véget ért a tábor, gondótam, és a dadus be is teret minket a szobába, hogy baj ne legyen, legalábbis nagyobb.

Eleredt az eső is, a papbácsi vetette a keresztet, mimeg nekiátunk reggelizni, mer a dadus adott. Pont végesztünk, amikor megjött a képviselő bácsi meg az Ibojnéni, hoszták a sátor darabajait, teljessen elásztak, a képviselő bácsi arcán folyt az esőve kevert galambáldás. Na, gondótam, legalább nyugalom lesz, de nem lett. Aszonta a képviselő bácsi, hogy evitte a pappirjait a szél, úgyhogy kezgyük e meginhogy kinek ki az apuja meg az anyuja, meghogy mit néznek, kire szavaznak meg akarnake kistestvért. Ez vót a fontos nekik, pedig most már nem is vót tábor, és a dadusse mosolygott, hanem egész csunyán nézett. Na mondom, sose lesz ennek vége, fogtam a csokimat, hogy vára dömperemmegyek, de láttam, hogy ekkor az én nevemet is megpirosozta a képviselő bácsi. Mit akarhat vajon?

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum