Kocsma gőze

Bencsik János, független képviselő megsértette a kocsmák jó hírét. Negatív színben tüntette fel a műintézményeket, amikor az ország házát hozzájuk hasonlította, mondván, kormánypárti képviselők a bezárt egységek helyett használják tivornyázásra a parlamentet. Az ivók ezt az összevetést kikérik maguknak, mert egyrészt ők kormánypárti képviselőket nem tűrnének meg a falaik között, másrészt pedig a kocsma nem egyszerű töltőhely, ahol hiphop bedűttünk valami szeszt, mint a parlamenti büfében, hanem ott filozófia is van, az élet nagy kérdései, az életé meg a halálé, valamint a csapos lány csöcsei.

Sok mindent lehetne még sorolni a parlament és a kocsma evolúciós, etimológiai, szakrális, spirituális és ontológiai különbségeiről, amiből mindig az ivó jönne ki jobban, de ebben a helyzetben nem ez a lényeg, hanem a kormánypárti képviselők. Akik felőlem annyit isznak, amennyit akarnak, de azért menjenek az édes anyukájukba. Egy nappal ezelőtt tapssal fojtották belé a szót Szabó Tímeába, most pedig a sarokba okádtak a tisztelt házban, vagy valami ilyesmi. Mert nem tudható, mit takar Bencsik képviselő fogalmazása, miszerint a „Ház” méltóságát sértően viselkedtek. Más kérdés, hogy magam már nem sok méltóságot látok a „Ház”-ban.

És megint csak kósza meglátás, hogy Kövér házmester szigora sehol sem volt. Igaz, nem ő elnökölt, de a szelleme csak ott lebegett, mégis, a kormánypárti képviselők csinálhatták a fesztivált zavartalanul, mert övék volt a világ. Még erre sem kapná fel a fejét az ember, bunkók mindenhol vannak, még a kocsmában is akadnak, ez ellen tenni nincs mit. Ámde ezek a kormánypárti képviselők akkor dajdajoztak, amikor épp azon ment a diskurzus, hogy húszezer kulturális területen dolgozó honfitársunk életét miképp tegyék tönkre, és ez azért érdemel valami figyelmet talán. Vagy pedig fideszi szempontból ez sem, de akkor tényleg elmennek az anyjuk csúnyájába.

Az ember nem idealista, tátott szájú óvodás, tudja, hogy mennek mifelénk a dolgok, így azt is tudja, hogy a húszezer kultúra területén dolgozó honfitársának már akkor megpecsételődött a sorsa, amikor először szóba került, hogy jogfosztottak lesznek. Innentől már csak az volt a kérdés, illetve az ma is, hogy mikor. A többi csak móka és kacagás, főleg a kormánypártiaknak, hogy az ember már arra kíváncsi szíve szerint csak, hogy vajon azt is részeg vigyorral a szájukon szavaznák meg, hogy mondjuk ötvenezer traktoristát főbe kell lőni, vagy, ami delikátabb, hogy saját magukat. Ez abszurd elképzelés, de Godot is megjön majd egyszer.

Amit most látunk egyébként, azt leginkább haláltáncnak nevezhetnénk, ahogyan ez a motívum a középkorban a pestisjárványok után volt aktuális, és most is az van épp. Félreértés ne essék, nem erre a Covid19-re (vagy mi neve van) gondolok, ami a világban arat, hanem a tényleges pestisre, aminek Fidesz a neve. Ez úgy beborítja kies hazánkat, hogy megfulladunk tőle, mert, hogy visszatérjünk Szabó Tímeához, nem elég, hogy tapssal fojtották belé a szót, másnap Orbán egyik kedvenc lapja olyan ordenáré hangon írt róla, aminek az előzménye, a minta, amiből merített, a Völkischer Beobachter lehetett csakis.

Mint ahogyan a kormánypárti képviselők szellemisége is onnan eredeztethető, akik beleszarva választóba, világba, részegen szavazzák meg azt, amire a gazda utasítja őket. Ez az éthosz olyan hiányára figyelmeztet, akkora erkölcsi nihilre, ami önmagában veszélyes, és még csak azzal sem védhetjük őket keresztényi módon, hogy megbocsátunk nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. Nagyon is, tehát nincs bocsánat, se felmentés, se magyarázat. A lelkiismeretükre sem lehet apellálni, hogy számoljanak el annak és azzal, mert nincs nekik. Itt ért véget a történetük, csak azt kell kivárni, amíg számon lehet kérni őket.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,
2 hozzászólás “Kocsma gőze
  1. Istvan Erdos szerint:

    Megjegyzem, már nagyon ideje volna újra nyitni azokat a kocsmákat, lehetőleg még mielőtt alkoholista leszek…

  2. Yeti szerint:

    Ennyi időm nincs várakozásra 🙁
    No meg, alighanem hamarabb lenne ebből Nemzeti Számonkérő Szék.
    Az én privát számon ilyen kérés nem jöhet ki.

Hozzászólás a(z) Istvan Erdos bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Archívum