Tréfa

Az O-1963/1G sorozatszámú őrizetes a priccsen heverészett, és babgulyás járt a fejében, mindig csak a babgulyás, mert, amióta letartóztatták, állandóan csak tarhonyát kapott valami szafttal, húsnak nyoma sem volt abban a moslékban soha. Hallatlan, mondogatta, amikor először meglátta, de térfának fogta fel ezt is, jó mókának, mint a rabságát, mert például az az őr, aki ma volt szolgálatban, valaha őt védte, és most is, csak másképp. O-1963/1G, mielőtt így játszásiból börtönbe került volna, azt hitte, hogy minden nagyon szép az országában, ezért mindennel meg is volt elégedve. Ezért vélekedett úgy, annyira tökéletes már minden, hogy a dolgok maguktól működnek, mint a megalkotott perpetuum mobile, a fizika Szent Grálja és csodája, de egyben lehetetlensége is.

De nehogy azt higgyük, ezt ő gondolta így, ez az O-1963/1G sorozatszámú őrizetes, mert ilyesmihez neki már egyáltalán nem volt érkezése, csak bemutattam, mit gondolt volna, ha tudott volna gondolni. Pár napja volt a zárkájában, s azon kívül, hogy megkapta a tarhonyáját, másképp nem is találkozott a külvilággal, de jó is volt így, mert a benne élősködő rettegés, a reszketés és vizelési ingerek, amelyek évek óta arra kényszerítették, hogy függönyök és kevlár mellények mögé bújjon, mintha ott sem lettek volna, úgy szálltak tova. Néhányszor benézett a priccs alá és a kübli mélyibe, de poloskán és csótányon kívül mást nem látott. Ezeket azonban ismerte gyerekkorából, így fordulhatott elő, hogy soha nem látott nyugalom költözött belé, és élvezte is a rabságot, amit kitartóan tréfának gondolt, baráti ugratásnak.

Így volt ez akkor is, amikor a bíró elé vitték át végtelen folyosókon, rabláncon, amitől még mókásabbnak gondolta a helyzetet. Kacarászott, az őröktől érdeklődött, hová viszik, miféle kirándulásra, ez a kettő azonban néma volt, meg sem szólaltak, egy mukkjuk nem volt, isteni volt a buli O-1963/1G szerint. A tárgyalóba érve is ez volt a benyomása, nem is volt komoly tárgyalás, hárman ültek vele szemben, morcos és üvegtekintetű mind, istenien játszották a szerepüket. Ha ezek színészek, adok nekik majd Kossuth-díjat, gondolta az őrizetes, pedig közben záporoztak felé a kérdések és állítások, amelyek annyira borzalmasak voltak, hogy már ezért is tréfa lehetett az egész. Szerepelt benne hazaárulás, lopás, sikkasztás, orgazdaság, az államrend erőszakos megdöntése, hűtlen kezelés, hatalommal visszaélés, meg ilyenek.

Azok hárman szenvtelenül sorolták a vádakat, megkérdezték néha O-1963/1G-t beismeri-e bűnösségét, de mindig csak az volt a válasza, hogy ez színjáték, jó kis kampány, ócska trükk, bolsevista propaganda És mindeközben nagyon jól szórakozott, meg csodálkozott azon, hogy az a három mért nem röhögi el magát, tökéletes volt minden. Fölvetette pofátlanul, hogy unja már a tarhonyát, de elhallgattatták, ráförmedtek, hogy fogja be a pofáját, amitől érthetetlen módon még vidámabb lett, még jobban érezte magát, s amikor ítéletet hirdettek, hogy golyó általi halál, egyenesen felnyerített, annyira vicces volt. Aztán vitték a végtelen folyosón egy zárt udvarra, szemben vele három katona, és nem szaroztak, lőttek, s amikor az első golyó a testébe hatolt, felkiáltott csodálkozva: ez most komoly? És az volt.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: ,
1 hozzászólás “Tréfa
  1. Jane Doe szerint:

    Mit kell bevenni este, hogy szépet álmodjon az ember?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!