A fiúknak fütyijük van

Márfi Gyula érsek bácsi jó elvtárs, és egy Novák Katalin, államtitkár néni-elvtársnő által rendezett ördögűző szeánszon, a kaposvári református templomban egyszer csak előjött belőle az a nagy tudás, ami benne rejtezik. Hosszú vívódás, valamint lelki tusa végén, mintha azt nyilatkoztatta volna ki, hogy a Föld lapos, mint a száraz tehénlepény, elmondta az egy igazat: „A fiú más, mint a lány, ez pozitív másság, ma ezt el akarják törölni.”

Ezen – miután azért nyugtáztuk, hogy ez nem az Ovizsaru, Márfi Gyula pedig nem kancsal, taknyos orrú kiskölök, aki Schwarzenegger bácsinak mondja el, hogy a fiúknak fütyijük van, a lányoknak meg puncijuk – azért gondolkozzunk el egy csöppet legalább jelentéstanilag, hogy mit is akart mondani a költő. Hogy a retkes francba lehet eltörölni a fiúk és lányok pozitív másságát, ezt kifejthetné bővebben is az érsek bácsi elvtárs, meg pláne, hogy ki akar itt törölni bármit is, hacsak nem a Spongyabob.

Ha ennyi van a ládafiában, az nem baj, csupán szomorú. Viszont erősen sajnáljuk azokat a fiatal párokat, akik esküvőjük előtt homályos, dohos plébániákon kénytelenek részt venni bizonytalan nemi identitású csuhások tanácsadásain, akik tán szívük szerint a fiatal arák bokáig érő hálóingjén a megfelelő helyen ejtenének egy hasítékot, hogy a toszás istennek tetsző legyen és ne bűnös fertő. Szakirodalom: Marquez Száz év magány című műve, abban is Fernanda del Carpio és az ő tömjénszaga.

Ellenben, ha érsek bácsi jó elvtárs a baksisért ment le kutyába, az már baj. Akkor el kell számolnia majd az Istenével, ha van neki olyanja, és minden bizonnyal megkapja tőle a kokit meg a sallert, mint ahogyan a földi helytartótól is megkapná, ha visszahúzná a nyelvét a szájába. Ördögi kör ez. Most azonban már mindent lehet, hiszen az ilyes kultúra védelme – vagy mi a lófütty – már benne van az alapszarban, ilyképp lehet, ezért most nekem vágják le a bűnös kezeimet, vagy csupán megpörkölnek, mint egy rossz kávét.

Érsek bácsi jó elvtárs kinyilatkoztatása azonban csak a záró aktusa volt Novák elvtársnő ámokfutásának, aki elaléló óvás köntösébe csomagolta az aljas uszítást. Erre mondják a Habony műveknél, ügyes (cukrot ér), és a nemzet Bélái meg Jolánjai csattogtatják is a protkójukat tőle, valamint élesítik-fényesítik az esernyőket is, mert közelít a csata. Mindjárt itt a Pride, ami előtt nem árt a homofób hülyéket hitükben megerősíteni, és persze némi gyűlöletmagot is elvetni, hogy alkalmas időben szárba szökkenhessen.

Mi más lehetett volna az aljas szándéka Novák elvtársnőnek az olyan dumával, hogy:„Amikor egy maroknyi kisebbség jogaiért harcolnak egyesek, elfeledkezünk a többségről. Vannak fenyegető jelek, amelyek próbálják megbontani a család szentségét, pedig a családhoz kell egy nő és egy férfi, és pont elég hozzá egy nő és egy férfi.” – Ezt már ismerjük, ez az alapszarban is benne van, újólagos fölemlegetése és hangsúlyozása csakis ordas és uszító szándékkal történhetett, de ezen csodálkozni már nincs is mit.

A legalpáribb ebben az egészben az, hogy az átlagos magyar hallgatóság szellemi kapacitásához igazítva, ülteti el a veszély érzetét: „Vannak fenyegető jelek, amelyek próbálják megbontani a család szentségét.”, és ennyi elég is, elhangzott a vezényszó, „szentség” – lehet ugrani, mintha arra dresszíroznák a kutyát, hogy az ölj, egyszerű vezényszóra harapja át a delikvens torkát. Itt is pavlovi reflexeket ültetnek el az imbecillis polgártársakban, és lesz az országból jellegében Gyalog galoppos bolondokháza, de ez a kisebbik rossz.

Az ordenáré ganajság az, hogy a történet úgy adódik elő, ha a melegeknek megadnák az őket megillető jogokat, akkor, mint egy rossz egyenlet másik oldalában, annyit el is kellene venni a hetero pároktól. Így rögzül ez az olvasni is alig tudó alattvalóban, csoda, ha kiskanalat keres, hogy abba fojtsa bele az összes másfajtát? Egyáltalán nem, csak a NER által beléépített kémiának engedelmeskedik. Így sakkozik a minimalizált tudatú polgártársak ingó érzelmeivel a hatalom, amihöz mindig talál új kutyákat, most épp Novák elvtársnőt és Márfi érsek bácsi elvtársat. Viszont ezeket is megítéli majd az Úr az utolsó napon.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum