Schopenhauerben még volt annyi jó érzés, hogy belátta, nem illendő dolog a terített asztal mellől, borjúbélszínt zabálva az élet hiábavalóságáról papolni, ezek a hősi korok azonban már nagyon régen elmúltak. Máma az új egység annak örvendezik, hogy miniszterelnök úr milyen hatalmasan és bájosan tud pörküttet zabálni, miközben az utcán szeretett népe ezrével áll sorba meleg ételért.
Viszont ők nincsenek is, mint az tudvalévő. A jó Arthur tételmondata, amelyből mindent levezetett, a következő volt: „Die Welt ist meine Vorstellung.” Tehát azt mondta a borjúzabáló, hogy a világ az ő képzete volna, és Kiszelly politológus is erre a nívóra emelkedett, holott nem is tud róla. Nagyon messze van ő attól, hogy ilyesmit tudjon.
Egyáltalán, a politológus, mint különleges állatfajta van nagyon messze mindentől, lévén haszontalan organizmus mindahány, aki a koncért beszéli komoly arccal a hülyeséget, mint most Kiszelly troglodita, aki hatmilliót zsebelt be, hogy ilyenek jöjjenek ki belőle: „Megszokott dolog, hogy a liberálisok kiszolgáltatott emberek szívfacsaró képeivel akarják a felső egy százalék érdekét eladni. Sajnos még mindig van, akit sikerül ezzel beetetni.”
Kiszelly politológusnak is megvan a saját képzete a világról, amelynek centrumában Orbán Viktor világít szupernova fényességgel, olyannyira, hogy a peremen éhezőket is túlragyogja, nem is látszanak tőle, tehát nincsenek. A liberálisok ármánykodásai csupán a felső egy százalék érdekében. Ha valaki érti ezt a baromágot, akkor legyen szíves elmagyarázni nekem. Menthetetlenül hülye vagyok ugyanis.
Igaz, mit várhatunk akkor, amikor miniszterelnök úr, miután a zaftot letörölte ótvaros szájáról, ilyeneket bír mondani: „A liberalizmus, ami van, az valami liberális, valami blabla, zagyva dolog.” Hát, ezt a tudást sem Göttingenben szívta magába, viszont rávilágít arra, hogy mi folyik itten. Keresztes háború a patás liberalizmus ellen, amely attak egyetlenünk fixa ideájává vált.
A seggét nyalni minden pénzt megér, az összes többire ott van a MasterCard. Kitetszik tán, hogy kerülgetem a forró kását, húzom, halasztom, hogy kimondjam, amit blabla szívem diktál veszettül, hogy elmentek ti a búbánatos női nemi szervbe! Mármint miniszterelnök úr, aki meghirdette, hogy birodalmában nincsen is szegénység, valamint a csicskái, akik ennek megfelelően hazudják le a csillagot az égről.
Az én Vorstellungom valahogyan az, hogy a Blahán sorban áll pár ezer ember, olyik nyolc órát, hogy kapjon egy tál meleg ételt. Kiszelly politológus képzete meg, hogy a gazda valagát kell lefetyelni. Ennek módja pedig, hogy azt deliráljuk, az éhezők a liberálisok ármánykodása csupán, ami a blablák ellen kevéske, emberségből viszont aljadék módi.
Szép dolog az a szubjektív idealizmus, ellenben a huszonegyedik században haszontalan. Ha színháznak nevezi Kiszelly politológus azt az egy tányér ételt, amelyet azok adnak a rászorulóknak, akik még európaiak a fehérek közt, akkor Kiszelly politológus tányéronként válik aljassá. Ez momentán kifizetődőnek tűnik, ellenben, amikor emiatt pofán köpik, akkor majd belátja, hogy tényleg nem komilfó dolog zsíros szájjal belehányni a vezér seggébe. Még megvetés tárgyává válik az ember.
Vélemény, hozzászólás?