Az ártatlanság kora – Grespik kenyere

„Bánat szedi szét eszemet, ha megtudom, mire jutottam.”
(JA)

Ki gondolta, ki gondolhatta volna, hogy ma andalodva, mint ártatlan gyermekkorra, úgy emlékezünk arra a tévétörténeti csodára, amikor a jámbor arcú Grespik László kenyérrel hajigálódott élő adásban. Mindez 2000-ben történt, most pedig meghalt a magyarságkutató, különösen homályos, egészen sajátos alak. Voltaképp a mélységes mélyből ez juttatta eszembe, hogy máma mi is folyik a dzsungelben, hogy hogyan sprickol a vér.

Ha ezt a médiaévet röviden foglalhatnók össze, akkor ennyi volna: a legolvasottabb politikai napilapot megszüntették, a leghallgatottabb rádióműsort bezárták, a legolvasottabb portál és az egyik legnézettebb csatorna heti rendszerességgel végez karaktergyilkosságokat. Grespik meghalt, a stúdióban nem kenyérrel szórakoznak, hanem kegyetlen arcú párthuszárok mondják a képünkbe szenvtelen hazugságaikat.

2Milyen rövid is az emlékezet. Belegondoltál abba nyájas olvasó, hogy húsz éve még nem volt RTL Klub? M1 volt, M2 meg Duna. Ma pedig a te pénzedből veszi meg a hollywoodi mikulás a TV2-őt, hogy a nagyiparban, futószalagon gyártott – hm – igazság pótlékot tolják a választópolgár képibe, meghamisítva múltat, jelent és jövendőt, hogy Orwell szuszakodva forgolódik a sírjában, és kéri a receptet? Na, ugyehogy nem. Hát ezért siratom én Grespiket, aki a maga ostobaságában még az őszinteség csíráját hordozta.

Illetve hát nem az idióta ügyvédet zokogom én, hanem a korát, amely minden aljassága ellenére – visszatekintve innen az üszkös romok alól – mégis csak kies szigetnek tűnik. Egyébként, mint annyi mindent, ezt is a rendszerváltók kúrták el, de nagyon. 1989. augusztus 24-én tört ki a médiaháború, amikor a jámbor alakok megfogalmazták – akárha kiscserkészek – az alapelveiket, mert annyira új volt a világ, hogy még hittek a szavak erejében, és úgy vélték, létezhet pártatlan tájékoztatás. Ilyesmiket óhajtottak kőbe vésni a kis naivak:

„A Magyar Távirati Iroda, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió – mint nemzeti közszolgálati intézmények – biztosítják, hogy pártatlanul ismertetik a magyar politikai élet eseményeit, a társadalmi, politikai, gazdasági folyamatokat. Egyenrangúként kezelik a különböző politikai erőknek, ezek képviselőinek fellépéseit és állásfoglalásait. Azonos feltételek között érvényesítik a pártok és szervezetek válaszadási lehetőségét, egyszersmind érvényre juttatják azt a tájékoztatási és szerkesztési alapelvet, hogy az egyes megnyilatkozások és álláspontok ismertetése tartalmazza eredetüket, hátterüket és egymásra vonatkozásukat. Az intézmények munkatársai munkájukban nem érvényesítik pártpolitikai elkötelezettségüket.”

teveEzt az álmot fogadta el az ellenzéki kerekasztal, majd rögtön el is kezdődött az ágyúzás a közszolgálat birtoklásáért, és Antall József, akármennyire is egy utolsó dzsentri volt, mégis csak úriember módjára vívta a csatáját. Viszont ma már csata sincs. Odáig jutottunk a történetben, hogy mint valami evidenciát vesszük tudomásul: ez az egész Orbáné és bandájáé, sőt, az ingerküszöbünk úgy eltorzult, hogy már nem is érdekel. Közszolgálatról szó sincs, arról van szó, hogy a naiv alapelvekkel szemben nem az a követelmény, hogy a munkatárs „ne érvényesítse pártpolitikai elkötelezettségét”, sokkal inkább feltétel annak megléte, és módszeres alkalmazása.

De ezt már számtalanszor eljajongta mindenki, és azt is, hogy már mindennek vége van. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy az ember megengedően emlékezik Grespikre, aki lehetett akármilyen fura és gondolkozásában ellenszenves alak, be kell látnunk, hogy mégis csak egy reflektív ember volt, saját identitással, saját véleménnyel, és ez nem semmi, ha mai szemmel belegondolunk. Ezek a mostaniak gépek voltaképp, akik visszaokádják, amit a pártközpontban beléjük töltöttek, így dresszírozzák azt a két és fél milliót, aki feltétel nélkül hisz bennük, és így hazudnak a maradéknak. Végünk van, azt hiszem. Mondtam valami újat? Nem. El kellett mondanom? Igen. Talán találtam egy újszülöttet.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum