Egy tányérnyi aljasság, valamint blabla

Schopenhauerben még volt annyi jó érzés, hogy belátta, nem illendő dolog a terített asztal mellől, borjúbélszínt zabálva az élet hiábavalóságáról papolni, ezek a hősi korok azonban már nagyon régen elmúltak. Máma az új egység annak örvendezik, hogy miniszterelnök úr milyen hatalmasan és bájosan tud pörküttet zabálni, miközben az utcán szeretett népe ezrével áll sorba meleg ételért.

Viszont ők nincsenek is, mint az tudvalévő. A jó Arthur tételmondata, amelyből mindent levezetett, a következő volt: „Die Welt ist meine Vorstellung.” Tehát azt mondta a borjúzabáló, hogy a világ az ő képzete volna, és Kiszelly politológus is erre a nívóra emelkedett, holott nem is tud róla. Nagyon messze van ő attól, hogy ilyesmit tudjon.

Egyáltalán, a politológus, mint különleges állatfajta van nagyon messze mindentől, lévén haszontalan organizmus mindahány, aki a koncért beszéli komoly arccal a hülyeséget, mint most Kiszelly troglodita, aki hatmilliót zsebelt be, hogy ilyenek jöjjenek ki belőle: “Megszokott dolog, hogy a liberálisok kiszolgáltatott emberek szívfacsaró képeivel akarják a felső egy százalék érdekét eladni. Sajnos még mindig van, akit sikerül ezzel beetetni.”

1Kiszelly politológusnak is megvan a saját képzete a világról, amelynek centrumában Orbán Viktor világít szupernova fényességgel, olyannyira, hogy a peremen éhezőket is túlragyogja, nem is látszanak tőle, tehát nincsenek. A liberálisok ármánykodásai csupán a felső egy százalék érdekében. Ha valaki érti ezt a baromágot, akkor legyen szíves elmagyarázni nekem. Menthetetlenül hülye vagyok ugyanis.

Igaz, mit várhatunk akkor, amikor miniszterelnök úr, miután a zaftot letörölte ótvaros szájáról, ilyeneket bír mondani: „A liberalizmus, ami van, az valami liberális, valami blabla, zagyva dolog.” Hát, ezt a tudást sem Göttingenben szívta magába, viszont rávilágít arra, hogy mi folyik itten. Keresztes háború a patás liberalizmus ellen, amely attak egyetlenünk fixa ideájává vált.

A seggét nyalni minden pénzt megér, az összes többire ott van a MasterCard. Kitetszik tán, hogy kerülgetem a forró kását, húzom, halasztom, hogy kimondjam, amit blabla szívem diktál veszettül, hogy elmentek ti a búbánatos női nemi szervbe! Mármint miniszterelnök úr, aki meghirdette, hogy birodalmában nincsen is szegénység, valamint a csicskái, akik ennek megfelelően hazudják le a csillagot az égről.

Az én Vorstellungom valahogyan az, hogy a Blahán sorban áll pár ezer ember, olyik nyolc órát, hogy kapjon egy tál meleg ételt. Kiszelly politológus képzete meg, hogy a gazda valagát kell lefetyelni. Ennek módja pedig, hogy azt deliráljuk, az éhezők a liberálisok ármánykodása csupán, ami a blablák ellen kevéske, emberségből viszont aljadék módi.

Szép dolog az a szubjektív idealizmus, ellenben a huszonegyedik században haszontalan. Ha színháznak nevezi Kiszelly politológus azt az egy tányér ételt, amelyet azok adnak a rászorulóknak, akik még európaiak a fehérek közt, akkor Kiszelly politológus tányéronként válik aljassá. Ez momentán kifizetődőnek tűnik, ellenben, amikor emiatt pofán köpik, akkor majd belátja, hogy tényleg nem komilfó dolog zsíros szájjal belehányni a vezér seggébe. Még megvetés tárgyává válik az ember.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!