Bekaphatjuk

Nem mentek be, mert nem mentek be. Ezt a frappáns tiltást a kis Hajós András kapta a tanító nénitől, amikor az iskolában az ebédlőbe óhajtott volna behatolni az osztálytársaival. Nem mentek be, mert nem mentek be. Ez olyan igazság, amin vitatkozni nincs mit, ám ami a színpadon így visszaemlékezve röhejes már, más fényt kap, amikor egy országot irányítanak hasonló filozófia alapján.

Pedig ez van minálunk. Ilyen értelmetlen, hülye tanító nénis dac mutatkozott akkor is, amikor miniszterelnök úr – midőn prüszköltek a kisvasútja ellen – kijelentette, ha nem tetszik, akkor meghosszabbítja a vonalat, ezt a csodát. És meghosszabbítja. Szarik ez mindenre, arra is, hogy már az Uniónak is csípi a szemét az ő játékszere.

Dafke. És érdekes folyományok is fakadnak a durcás hosszabbítgatásból. A megszületett eget rengető tervek szerint a sihuhu-pitypoty kertek alatt kóborolna, s hogy, hogysem, néhány telket ketté is szelne haladtában. Még szerencse, hogy nem a nappalin keresztül iramlana, vagy a konyhán át. A magyar mókus azonban nem szereti, ha a paprikái közt zakatol a vonat. – Érthető okokból.

belejeEtyeken történne meg ez a csoda – ami nem Felcsút, ilyképp le van már szarva magunk közt szólván -, s amikor mindez kiderült, és a jó etyekiek fölhorgadtak, akkor a miniszterelnökség illetékes seggnyalója azt felelte nékik, hogy bekaphatják, ha nem tetszik a grandiózus elképzelés, akkor saját költségükön terveztessék át. És ott volt a pont, kibukott a rezsim hozzáállása az ő alattvalóihoz.

Így megy ez ebben az országban már hat hosszú éve. Nem csak az etyekiek kaphatják be, hanem minden keményen dolgozó kisember, az összes jobbágy. Valamit delirál Orbán úr, és akkor az lesz. Azon kívül minden mindegy. Ezt érzékeny széplelkek diktatúrának nevezik suttogva, és az istenadta meg kussol, egy kivétellel, amikor az internet kínálta ingyenpornót vonták volna meg tőle.

No, akkor magasra tartotta a nyamvadt mobilját, és elözönlötte a hidakat. Különben meg, amikor látványosan meglopták, vagy a jogait csorbították, esetleg az országot húzták ki a lába alól, akkor egy szava nem volt. Maximum a hálószobák magányában, oder a kocsmák borködös mélyiben, és suttogva szidta a rendszert, meg annak urát.

Add ide a nyugdíj-megtakarításodat! Odaadta. Elveszem a trafikodat. Elvette. Lenyúlom a földjeidet. Lenyúlta. Szétkúrom az alkotmányodat. Szétkúrta. Bezárom a boltodat vasárnap. Bezárta. Népszavazol nekem. Népszavazott. Elveszem az újságodat. Elvette. Cselédnek nevelem a kölkedet. Annak neveli. Nap, mint nap futkározol az iskolában. Futkározik. Tovább is van, mondjam még? Nem mondom.

Ez az etyeki sztori a rendszer lenyomata, a petricsészéje úgymond. Én vagyok, esetleg a cimborák, az én hatalmi és anyagi harácsom, meg még tízegynéhány lojális lófasz milliárdjai, ezen kívül pedig minden és mindenki le van szarva. Mindenki bekaphatja, terveztesse át és kussoljon. Itt tartunk most, Astana éppen még nem vagyunk, de fénysebességgel száguldunk keleti testvéreink katonás rendje felé. Ha épp nem tetszik, akkor akár be is kaphatjuk, mert az összes rohadt rigó neki fütyöl.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!