Annyira más már, hogy nem is az.
Én nagyon böcsülöm a Hadházy urat – meg az összes aprószenteket is -, valamint az ő eltökéletlen elszántságát, és minden tiszteletem is az övé, mégis azt javasolom neki, hagyjon föl a politizálással, térjen vissza a paripák gyógyításához, és mindenki jobban fog járni. Nem fog sikerülni – ez a politikaféle izé -, az élet nem habostorta ugyanis, pláne, ha nem is akarjuk.
Ez most ilyen indulatféleképpen jött elő a bugyraimból, amikor végigbogarásztam a véle készült beszélgetést, és az elképedés állapotába csusszantam rögtön utána, sőt, szinte már közben. Hadházy Ákos lett az LMP Schiffer utáni társelnöke, és már most mindent elkövet, hogy méltó legyen méltatlan elődjéhez, aki egészen egy különös alak volt, de erről nem nyitok vitát.
Mit tudunk a politikáról? Ilyeneket: a tevékeny politika valójában érdekek harca a közéletben, leginkább a közhatalomból való részesedésre vagy a közhatalom döntéseinek befolyásolására való igyekezet. A tétlen politikai szerep pedig, hogy a közösség egyszerű tagja elfogadja a közhatalom döntéseit, mivel úgy gondolja, hogy nem tudja azt befolyásolni.
(Erre a tétlenségre azért legyünk figyelemmel, nem árt, olyan édi lesz tőle az összkép.)
A politika cselekvő szereplői felléphetnek egyénileg vagy érdekcsoportokon keresztül, úgy, mint közhatalom, társadalmi szervezet, mozgalom, petíciós bizottság, polgári engedetlenség és a közéletről a tájékoztatással foglalkozók. A politika fontos szereplői a közéleti választások és népszavazás résztvevői.
Alapvetően a politikai célnak három különböző értelmezése létezik: a társadalom működésével kapcsolatos legkedvezőbb szabályozás létrehozása, működtetése, mely biztosítja a társadalom működésével kapcsolatos érdekeket, vagy egy törvényesített elnyomó uralmi rendszer biztosítása.
Mit akar az LMP ezek közül? Semmit se akar igazán, a friss társelnök odáig jut a nihilben, hogy belengeti, lehet, el sem indulnak a következő választáson. Pártja érdemei ennyik:
„Szerintem nagyon nagy igény van egy olyan pártra, amely egyszerre három feltételt is teljesít. Egyrészt az LMP egy létező, megbízható és választható párt, másrészt nem kompromittálódott az elmúlt évtizedekben, harmadrészt pedig az LMP nem megy bele abba a csapdába, hogy elhiszi, úgy lehet nyerni, ha hergeli, hecceli az embereket és démonizálja az ellenfeleit.”
De! Tessen démonizálni az ellenfelet, és tessen cukkolni a népeket. Másképpen nem megy ugyanis. Nem akarom most az egész interjút idecitálni, legyen elég még csak ennyi:
„Én nem tudom elképzelni, hogy ez a választási rendszer így maradjon, most ennyit tudok erről mondani. Akkor nagyon el kell gondolkodni azon, hogy van-e értelme indulni. Ezt a kongresszuson persze nem vetettük fel, és jelen pillanatban erre nincs az LMP-nek hivatalos álláspontja. Én magánszemélyként mindent meg fogok azért tenni, hogy ezt a törvényt megismerje az összes magyar választó, a súlyos hibáival együtt.”
(Friss társelnök úr tétlen politikai szerepre készül tehát, és emlékezzünk akkor erre megint: A tétlen politikai szerep pedig, hogy a közösség egyszerű tagja elfogadja a közhatalom döntéseit, mivel úgy gondolja, hogy nem tudja azt befolyásolni.)
Stimt.
Őrület. A társelnök, aki nem látja értelmét az indulásnak, viszont magánszemélyként majd szemináriumokat tart. Mindezek oly gyönyörű kilátások 2018-ra, hogy állva pisálunk tőle. Az LMP-ről, és –től eddig annyit lehetett hallani, hogy „zöld”. Ennek se volt sok értelme, miközben folyt a vér, és lekaszabolták az országot, de még ebből a kiscsoportos tempóból is visszavenni, az már nem piskóta. Tényleg nem kéne elindulni semmilyen választáson, teljesen fölösleges, meg még a paletta is tisztulna valamelyest. Ha így megy ez, lehet alapozni a második felcsúti stadiont.
És most kérek elnézést minden jószándékú és jóhiszemű LMP-s aktivistától és hívőtől.
Vélemény, hozzászólás?